Sport

Labdarúgás: vereséggel hangolt a HFC a bajnoki rajtra

Labdarúgás: vereséggel hangolt a HFC a bajnoki rajtra

2016. július 30., szombat
Labdarúgás: vereséggel hangolt a HFC a bajnoki rajtra
hfc_szeol_edzomerkozes02_gs

Utolsó nyári felkészülési mérkőzésén két góllal kikapott Kiskunfélegyházán a harmadosztály küzdelmeire készülő Hódmezővásárhelyi FC.

Major László

több játékosára sem számíthatott a regnáló Bács-Kiskun megyei bajnok otthonában, a hazaiak pedig élni tudtak a kínálkozó lehetőséggel, hogy legyőzzék egy osztállyal magasabban jegyzett ellenfelüket. A találkozó egyetlen vásárhelyi találatát

Fábián Imre

rúgta 2-0-ás állásnál. A HFC jövő vasárnap kezdi szereplését az NB III Közép csoportban. Érdekesség, hogy Kökény Tamásék ugyanúgy a békéscsabai fakót fogadják, mint a 2015/2016-os szezon első fordulójában. Akkor,

2015. augusztus 2-án

3-2-es hazai győzelmet hozott ez a párosítás.

Felkészülési mérkőzésen:

Kiskunfélegyházi HTK - Hódmezővásárhelyi FC 3-1 (1-0)

Kiskunfélegyháza.

HFC:

Bordás - Kormányos, Tóth J., Kökény, Mezei, Máté, Szilágyi, Végh, Bartyik N., Fátyol, Szabó II. D.

Csere:

Szabó M. (kapus), Vasas, Fábián, Puskás.

Vezetőedző:

Major László.

Vásárhelyi gólszerző:

Fábián I. Major László:

"Van még egy hetünk az első bajnokiig, addig természetesen megpróbáljuk rendezni a sorainkat. Bízom a sikeres rajtban annak ellenére is, hogy a felkészülési mérkőzések nem sikerült teljesen jól."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.