Sport

Labdarúgás: kifacsart sztárok, elbizakodott franciák – Bódi Attila szemszögéből az Eb

Labdarúgás: kifacsart sztárok, elbizakodott franciák – Bódi Attila szemszögéből az Eb

2016. július 12., kedd
Labdarúgás: kifacsart sztárok, elbizakodott franciák – Bódi Attila szemszögéből az Eb
EURO-2016 - Döntõ - Franciaország-Portugália

Fejben bukta el az Európa-bajnokság döntőjét a francia labdarúgó-válogatott: a legutóbb a Hódmezővásárhelyi FC-nél dolgozó edző, Bódi Attila úgy véli, átestek a túloldalra a házigazdák a fináléban, valamint a nagy tornákra fáradtan érkező sztárcsapatok miatt ott az esély a kicsik számára is. A portugál győzelemmel véget érő Eb-t összegeztük a szakemberrel.

Portugália első nagy tornagyőzelmét aratta vasárnap este a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon: a párizsi döntőben a házigazda francia együttest a hosszabbításban legyőző luzitánok számára pedig nem indult jól a meccs, hiszen mintegy húsz percnyi játékot követően a vezérük,

Cristiano Ronaldo

sérülés miatt nem tudta tovább folytatni. Ez azonban nem zavarta meg

Fernando Santos

csapatát, amelyből ugyan szükség volt

Rui Patricio

kapus védéseire is, de végül a csereként beállt

Eder

lövésével megszerezte a vezetést a 109. percben, és innen már nem is engedte ki a kezéből a trófeát, így azt követően, hogy az elődöntőig nem nyert meg egyetlen meccset sem a tornán, hiszen a csoportjában három döntetlent játszott, a magyar válogatott ellen például 3-3-ra végzett, majd a lengyeleket csak büntetőkkel búcsúztatta – de végül megnyerte az Európa-bajnokságot. „Nem feltétlenül mondanám azt, hogy minden áron a biztonságra törekedtek volna, bár azért ott volt a fejekben, de alapvetően nem ebben láttam a franciák vereségének okát” – mondta el portálunknak

Bódi Attila

, aki legutóbb a Hódmezővásárhelyi FC-vel nyerte meg a Csongrád megyei I. osztályt, majd a tavalyi, rosszul sikerült ősz közben bontott szerződést vele a vásárhelyi vezetőség. „Elég sokat beszélgettünk mérkőzés közben barátokkal, ismerősökkel, Cristiano Ronaldo kiválásánál mindenki meg volt ijedve, viszont én pont az ellenkezőjét mondtam: a franciák ott úgy érezték, hogy na, innentől kezdve biztos, hogy a zsebükben van a meccs. Egyébként is ők számítottak esélyesnek, ez tudat alatt bennük volt, Ronaldo kiválásával pedig ez hatványozódott. Pszichológiailag ment el a meccs a franciák számára, ugyanez fordítva a portugáloknál, ahol majdnem olyan szindróma érződött, mint mikor kiállítanak valakit, a maradék tíz játékos koncentrációja, akarta megsokszorozódik, mert tudják, hogy nem számíthatnak mindenkire. Ugyanezt éreztem, hogy ez egy motivációs tényezővé alakult át náluk, én ebben láttam a végkimenetelnek az okait” – fejtette ki Bódi Attila, aki hozzátette, a portugálok ászának kiválásával felszabadultabbá is válhattak a csapat tagjai, mert nem folyamatosan Ronaldót keresték a támadásoknál.

A mindent eldöntő gól

A 2016-os volt az első olyan Európa-bajnokság, amit 24 együttes részvételével rendeztek meg, és bár előzetesen sokan tartottak attól, hogy ez kihatással lesz a színvonalra is, nem feltétlenül pozitív irányban, végül azok a nemzetek, amelyek korábban nem, vagy csak kevesebb alkalommal vehettek részt az Eb-ken, megállták a helyüket a tornán. „Ahogy láttuk az eredményeket, a meccsek 80%-a inkább a meglepetés-kategóriába tartozott, úgy a csoportmeccsek alatt, mint az egyenes kieséses szakaszban is. Természetesen megvoltak azok a meccsek, amikor a favoritok behajtották a mérkőzést, de összességében a kiscsapatok nem okoztak csalódást, sőt, talán inkább az ellenkezőjét tapasztalhattuk. A létszám véleményem szerint nem problémás. Az Eb-ről nekem tanulság, amit a koreai világbajnokság óta látok tendenciaként, hogy azok a sztárcsapatok, ahol sztárjátékosok sokasága játszik, olyan futballisták, akik az európai elitgárdákban rengeteg meccset húznak le az adott idényben, azok általában gyengébben szerepelnek. Hiába van ott sok klasszis, annyira ki vannak facsarva, hogy egy jól motivált, csapatként funkcionáló, de talán gyengébb és értékében kevesebbet érő játékosokból összeálló keret, mint ahogy most megmutatta ezt a magyar, az izlandi, vagy a walesi keret megmutatta, de mondhatom akár a szlovákokat is, azok eredményesek tudnak lenni, mert frissességben jobbak, sokkal kevesebb nagy tétmérkőzést játszottak. Ha megnézzük, Ronaldo május végén még a BL-ben vitézkedett. Ebből kifolyólag sokkal nagyobb az esélyük a kvázi kiscsapatoknak, mert nekik nem szégyen védekezni egy náluk erősebb csapat ellen. Ha ezt masszívan teszik, a frissesség pedig nincs meg az adott esélyes csapat sztárjátékosaiban, a kontrákban pedig ott a lehetőség és a veszély – ezek jönnek ki sorozatban a nagy tornákon, így kiegyensúlyozottabbá válik a mezőny” – mondta el véleményét Bódi Attila. A 24 csapat ellenére nem volt egyetlen olyan csapat sem, amelyik lefelé lógott volna ki az Eb mezőnyéből, ahogy a HFC és a Makó korábbi mestere fogalmazott, gyakorlatilag ezek a különbségek megszűntek, amit talán az is igazol, hogy igazán nagy különbségű győzelmek nem is születtek a tornán, leszámítva a franciák Izland ellen aratott 5-2-s, valamint a belga-magyar 4-0-s meccset. „Aki ide bekerült a 24 közé, nem lógott ki. A mi 4-0-ánk esetében a játék képe sem mutatott ekkora különbséget, ott mi kard ki kard felvállaltuk, hogy 2-0 után is megpróbáltunk szépíteni és fordítani a dolgokon. Az, hogy a vége felé ebből gólokat kaptunk, nem tartom szégyennek, sőt. Jól reagált a csapat is és a vezetés is, de ez látszott a szurkolókon is, mindenki elégedett volt a válogatottunk eredményével, játékával, hozzáállásával. Nem is emlékszem arra, hogy mikor volt ilyen, amikor a közvélemény és a szakma is pozitívan, elégedetten tudott értékelni” – nyilatkozta a szakember.

hfc_sandorfalva03_gs_bodi_attila

A 4-2-3-1-es játékrendszer elterjedésével egyébként is kevesebb, kimondott csatárt vittek ki az Európa-bajnokságra a szövetségi kapitányok, azonban a spanyol válogatott által „meghonosított” csatár nélküli, hamis kilences játék is több válogatottnál előkerült: holott például egyes szituációkban, például a német-francia elődöntőn előbbi gárda játékán nagyban tudott volna változtatni, ha egészséges az a

Mario Gomez

, akit kimondott centerként dobhatott volna be

Joachim Löw

. Bódi Attila úgy véli, hosszútávon nem lesz abból probléma, hogy most kevesebb volt az igazi center a mezőnyben, bár a spanyolok borzasztóan eredményesek voltak ezzel a taktikával, hiszen világ- és Európa-bajnokok tudtak úgy lenni, hogy szinte klasszikus csatár nélkül játszottak. „Volt olyan világesemény, hogy

Cesc Fabregast

tolta előre

Vicente del Bosque

. Ezt azért csinálják ők, mert a pozíciós játék és a pálya középső területének uralása a cél az ő szempontjukból, amiből majd befejeznek, ehhez nem kellett nekik a csatár. Ugyanakkor azt mondom, az ellenfelek egy idő után ezt kiismerték, valamint azok a klasszisok, akik erre a játékrendszerre és módra kimagaslóan alkalmasak voltak, azok a kor miatt egyszerűen kifutnak.

Xavi

nem volt ott a spanyoloknál,

Iniesta

játéktudását nem vitatva már azt látni rajta, hogy kicsit lassult, nem volt annyira hatékony, mint 3-4-5 évvel ez előtt. Szép lassan elhal ez a stílus. A németek hasonló rendszerben gondolkoztak. Ha megnézzük, mindkét esetben az élcsapatra épült ez, a spanyoloknál a Barcelona játszotta ezt, amit aztán a válogatott is átvett, a németeknél a Bayern játszott

Guardiolával

egy hasonló történetet, bár a Bayernben mindig megvolt az a csúcsék, aki hatékony tudott lenni, de ott is előfordult, hogy

Thomas Müllert

játszatták centerként. Úgy gondolom, hosszútávon nem feltétlenül eredményes, biztos vagyok benne, hogy meglesznek azok a csúcstámadók az elkövetkezendő időben, akikre építeni fognak a nagycsapatokban ugyanúgy, mint a válogatottaknál” – válaszolta felvetésünkre Bódi Attila.

Dzsudzsák Balázs

Az idei Eb maradandó élményeként egyértelműen a magyar válogatott szereplését jelölte meg Bódi Attila:

Bernd Storck

együttese valóban emlékezetes szereplést produkált azzal, hogy az Izlanddal, Portugáliával és Ausztriával fémjelzett négyest veretlenül, a csoport élén zárta, és így a belga válogatott ellen játszhatott egy nyolcaddöntőt, azt követően, hogy 44 évet kellett várni egy Eb-szereplésre. „Az a kiemelkedő kuriózum és pozitív élmény, amiben részesítette a csapat, illetve a szakmai stáb a szurkolókat, és magát a szakmát is. Hihetetlen összetartozássá nőtte ki ez magát, az egész ország ment ki, vagy ült a TV elé szurkolni, álomszerű volt, ahogy a kint lévő szurkolóink a stadionból hazai pályát varázsoltak. Régen lehetett látni társadalmi szinten is, hogy ez milyen kihatással volt, mindenki boldog volt. Hihetetlen, hogy a futball tényleg ilyen hatással tud lenni egy ország teljes lakosságára. Ez hiányzott is a magyar futballnak, a magyar embereknek, nekem ez az a pozitívuma az Eb-nek, amit mi nyújtottunk” – összegzett Bódi Attila. Hozzátette, fontos volt, hogy ezúttal külföldről is kaptunk pozitív visszajelzéseket, elismeréseket, ami mindig jól esik az ember hájának, ha kenegetik dicsérettel, még akkor is, ha nem mi tettük hozzá a legtöbbet, hanem a csapat és a szakvezetés. Ahogy elmondta, ez a csapat a mi csapatunk, és ugyan a futballt lehet szidni, meg nem szeretni, mert ilyen sokan szeretik: de nem véletlen, hogy a futball az a sportág, ami így meg tudta mozgatni a nemzetet.

Tavaly október végén

váltak el egymástól a Hódmezővásárhelyi FC és Bódi Attila útjai: az edző az óta nem ült kispadon szakvezetőként, és ahogy a tréner elmondta, Jelen pillanatban nincs megkeresése, így egyelőre kívülről figyeli az eseményeket. „A futball mindig hiányzik, hiszen a futball az életem. Amikor nincs futball direktben az életemben, akkor az hiányzik, nekem az a boldogság, ha ott tudok lenni a pályán egy csapattal, és dolgozni tudok velük, annál nekem nagyobb öröm nincs a lelkemnek” – zárta Bódi Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.