Kultúra

Három nap az underground jegyében

Három nap az underground jegyében

2016. július 13., szerda
Három nap az underground jegyében
alparfeszt_last

A hazai underground rock és metál színtér krémje zengte be az Tiszaalpárt a hétvégén, hatalmas buli mutatta meg, hogy igenis van potenciál a magyar fémzenében.

Nevével ellentétben nem volt alpári a III. Alpárfeszt, pontosabban csak annyira, amennyire kellett: hazánk legnagyobb underground fesztiválja hamisítatlan szórakozást nyújtott a rock és metál kedvelőinek, akiknek száma nagyon szépen szaporodik az alpári pusztán, az Alpárfeszt, hiába fiatal rendezvény még, lassan felér a nagyobb hazai fesztiválokhoz, legalábbis hangulat terén biztosan. „Nagyon örülök neki, hogy így sikerült a buli, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a fellépőktől és a vendégektől is, jól érezték magukat az emberek, ráadásul idén túlléptünk a helyi kereteken, az ország számos pontjáról jöttek a fesztiválozók” – válaszolt érdeklődésünkre

Sánta Zoltán

, az Alpárfeszt főszervezője. Hangsúlyozta, hogy mint minden évben, idén is számos új tapasztalattal gazdagodott a szervezés terén, de így is szépen tudták tartani a menetrendet a több mint harminc fellépővel. „Remélem, hogy jövőre is sikerül megőrizni ezt az underground hangulatot, nem szeretnék ennél nagyobb rendezvényt, mert ilyen tipikus underground fesztivál sajnos nincs már más” – fogalmazott a szervező. Hozzátette, hogy olyan zenekarokkal, mint például a Don Gatto, Stubborn, Kies, Vendetta Inc. stb. nem nehéz nagy bulit szervezni, hiszen ezeknek a bandáknak már olyan közönsége van, amiért megéri megszervezni a fesztivál underground keretek között is – erről bárki meggyőződhetett, aki kilátogatott a rendezvényre, megsimogathatta

Hikarit

, a fesztivál kutyáját, vagy úgy bulizhatott a zentai Sequence zenekar koncertjén, hogy a dobos kivételével az egész banda a közönségben tombolt. „Láttam sok emberen, hogy jól érzi magát, fellépők és közönség egyaránt, és ez a legfontosabb” – emelte ki Sánta Zoltán. A harmadik Alpráfesztről számos fotó és videó elérhető a Facebookon,

ITT

és

ITT

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.