Bulvár

Tiszaalpáron nyaral a szegedi underground

Tiszaalpáron nyaral a szegedi underground

2016. június 23., csütörtök
Tiszaalpáron nyaral a szegedi underground
dystopia_alparfeszt

A Dél-alföldi régió számos pontjáról, de még a határon túlról is érkeznek fellépők a július második hétvégéjén a kiskunsági Tiszaalpáron helyet kapó Alpárfesztre.

A hármas szám sokszori leírásával összefoglalható dióhéjban az idei Alpárfeszt: harmadik alkalommal rendezik meg, három napig tart és harminchárom zenekar lép majd fel. De a feltörekvő fesztivál túlmutat a számmisztikán: vérbeli underground buli, kiváló zenészekkel, családias hangulattal. „Egy baráti társaságból indult ki az egész, régebben egy sörözőben dolgoztam Tiszaalpáron és felmerült, hogy szervezni kellene koncerteket, eleinte helyi, illetve környékbeli zenekarokkal, később egyre több ismerős bandát hívtunk, a vége pedig az lett, hogy olyan országosan ismert nevek is előfordultak, mint a Vendetta Inc. vagy a Burning Full Throttle” – mesélt a kezdetekről az Alpárfeszt szervezője,

Sánta Zoltán

, akit egyébként a tiszakécskei Let The Cigar Die soraiból is ismerhetünk.

alparfeszt_2016_plakat2

„Szép lassan kialakult egy jól összeszokott kör, ezt akartuk valamilyen nagyobb eseményre is megmozgatni, így három évvel ezelőtt megszerveztük az első Alpárfesztet, ami még egy nagyon udvarban kapott helyet Tiszalpáron belül, azóta viszont a fesztivál kiköltözött a település szélére, egy volt tüzéptelep területére” – tette hozzá. Idén kibővült a felhozatal, a három nap harminchárom fellépője között számos kiváló együttes található, köztük az Angertea, a Don Gatto, a Fish!, a Vendetta Inc., a KIES, a Stubborn, valamint vajdasági csapatok is, a Sequence és a Phrenia, illetve színpadra áll majd egy szerb banda, a Northern Revival is. Az Alpárfeszten főként térségi zenekarok koncerteznek majd, Szeged és környéke, valamint Kecskemét ad sok fellépőt, illetve az egész Dél-Alföldről érkeznek bandák, mint például Békéscsabáról a Bekes Projekt vagy a Billog. A Napfény Városát többek közt a

Dystopia

, a The Void, a

Barbears

, az Everwhite, a

Dungaree

, a Bad Taste és a

Forbidden Noise

képviseli majd a rendezvényen, amelyet idén először a Tiszaalpári önkormányzat is támogat. „Az underground vonalat mindenképp szeretnénk megőrizni a fellépők terén, ugyanis mindenki ismer mindenkit a fesztiválon, ez adja meg a hangulatát, de az infrastruktúrában fejlődünk, a hangtechnika terén nagy előrelépés, hogy a kiskunfélegyházi Rocktárból

Süveges Szilárd

fog hangosítani profi felszereléssel” – hangsúlyozta Sánta Zoltán. A fesztivál támogatói: Tiszaalpári önkormányzat, Bakot studio, E-Zene hangszerbolt Kecskemét, Our sound record studio, StoneRise, Pécsi Sörgyár és Kisbakter söröző. A III. Alpárfeszt július 7-8-9-én várja a fesztiválozókat Tiszaalpár külterületén, további részletek és friss információk a

Facebook-on

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.