Írjon nekünk

Bulvár

Nyáron sem pihennek a szegedi kölcsönbringák

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

bringa02_gs

Kártyás rendszerrel tervezi megkönnyíteni a kerékpárkölcsönzést a szegedi CityBike ősztől, addig a turistáké a terep a szabadon használható bringákkal.

“Lecsengett a tavaszi időszak, jelen pillanatban turista felhasználóink vannak” – mondta el hírportálunknak Szabó László, a CityBike Szeged projektmenedzsere. A turisták és az egyetemisták a fő célközönség, így is tervezték a létrehozáskor, természetesen a szegediek is élnek a lehetőséggel, de a jellemzően az említett két csoport regisztrál. A szorgalmi időszak lezárultával augusztus végéig főként a Szegedre látogató turisták járatják a fémszamarakat, ennek következtében az egyetemi épületek mellől eltűntek a sárga kecskék. “Majdnem minden szegedi szállodával együttműködési megállapodásunk van, vagyis a szállodák kedvezményes áron kölcsönözhetnek kerékpárt, amivel élnek is, csoportosan kölcsönöznek, például nemrég egy osztálykirándulás erejéig vették igénybe a szolgáltatásunk” – fogalmazott Szabó László.

Újítással is készül a CityBike, idén ősszel RFID kártyákat vezetnek be, vagyis nem csak mobiltelefonnal lehet majd kölcsönözni, hanem CityBike kártyával is, elsőként a szállodák kapnak majd kártyát, de ha sikeresnek bizonyul a modell, akkor minden felhasználó számára elérhetővé teszik majd a kártyás megoldást. A chip-el ellátott kártyák alkalmazása nem példa nélküli, a Debreceni Tudományegyetemen is működik egy majdnem akkora rendszer, mint a szegedi, ott kártyával lehet igénybe venni a bringákat.

A kölcsönkerékpár rendszert pályázati forrás segítségével építették ki. A Sund Magyarország Kft. a Dél-alföldi Regionális Operatív Program pályázatán nyert 45 millió forintot, további 21 milliós önerővel készült a nemzetközi szintű kerékpár-kölcsönzési szolgáltatás kialakítása. Szeged 12 pontján 100 darab kerékpár áll rendelkezésre, amelyeket egy előzetes regisztráció után bárki használhat, minden bringa GPS alapú nyomkövető rendszerrel van ellátva, amely 1 méteres pontossággal megadja, hogy a felhasználók hol tartózkodnak Szeged területén.

A Napfény Városa mellett Esztergomban, Hévízen, Győrött és Budapesten is működik a biciklikölcsönzés, a hévízi ellátó abszolút turisztikai célú, Esztergomba a gyártó saját bemutató rendszere működik, Győrben pedig az önkormányzat tartja fent a bringakölcsönzést. A kihasználtsági adatok csak Szegeden publikusak, itt átlagosan 30%-os kihasználtsággal üzemel a rendszert, csúcsidőben 50%-ot is elérhet. “A modell jól teljesíti az elvárásokat, abban az esetben lehetne ez magasabb, ha a működés költségei azok alacsonyabbak lennének, ami viszont áremeléssel járna, amit viszont szeretnénk elkerülni” – nyilatkozott Szabó László, valamint kiemelte, hogy kedvezőek a tapasztalatok, pozitív visszajelzéseket kap a szolgáltató.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szekerestamas.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál