Sport

Labdarúgás: ötösre vizsgázott az ezüstérmes Algyő Ásotthalmon + FOTÓK

Labdarúgás: ötösre vizsgázott az ezüstérmes Algyő Ásotthalmon + FOTÓK

2016. június 4., szombat
Labdarúgás: ötösre vizsgázott az ezüstérmes Algyő Ásotthalmon + FOTÓK
asotthalom-algyo022kf

Fordulatos mérkőzésen háromgólos győzelmet aratott az Algyő az Ásotthalom vendégeként, azonban így is kénytelen beérni a táblázat második pozíciójával a Takács-legénység.

Magas iramban kezdték a csapatok a találkozót, amelyen a hazaiak a bronz-, míg a vendégek az aranyéremért igyekeztek begyűjteni a három pontot. Nem is kellett sokat várni az első találatra, hiszen

Szabó Tamás

egy jól eltalált, lapos átlövéssel már a 12. percben vezetéshez juttatta övéit. (1-0)

Busa Bence

centerezéséből

Vellai Áron

tudott válaszolni a 19. minutumban, de jószerével meg sem száradt a tinta a bíró jegyzőkönyvében, máris a homokhátiak vezettek ismét, újfent Szabó jóvoltából. (2-1) Rendkívüli ütemben pörögtek ekkortájt az események, újabb három perc elteltével például

Hatvani József

14 méteres lövésével másodjára is egalizálni tudott az algyői alakulat. (2-2) Sőt, félóra elteltével Hatvani meg is fordította az állást, egy kapu előtti kavarodás során lecsapva a labdára. (2-3) A 40. percben aztán ennél is nagyobb bajba került az Ásotthalom, miután egy vitás szituációnál

Brezovai Zoltán

játékvezető kiállította a hevesen reklamáló

Mihalkó Mátét

. Szünet után hamar igyekezett döntésre vinni a mérkőzést az emberelőnyben lévő Algyő, aminek eredményeként Hatvani a 49. percben egy éles szögből leadott bombával elérte a mesterhármast. (2-4) A folytatásban egyértelműen

Takács Zoltán

tanítványai uralták a pályát, a vendéglátók erejét főként a védekezés kötötte le. Az idő előrehaladtával fokozatosan vettek visszább az iramból a felek, így a lefújásig már csak egyetlen említésre méltó jelent maradt, az azonban nem is akármilyen volt: Busa a 84. minutumban óriási gólt ragasztott 26-27 méterről a jobb kapufa mellé. (2-5) Az algyőiek a maximálisan megszerezhető 96 pontból 77-et gyűjtöttek be a szezon során, ezzel pedig a második helyen zárták a bajnokságot a 78 egységet számláló Mórahalom mögött. Az Ásotthalom a forduló előtt még negyedik volt, a végelszámolásnál viszont csak a hatodik helyre ért oda, miután a vetélytársak közül a Szeged 2011 B és a Csongrád is hozni tudta a maga találkozóját.

Ásotthalom, 150 néző
2016. június 4., 17.00
Ásotthalom TE
Algyő SK
Vége a mérkőzésnek
Játékvezető: Brezovai Zoltán •* Asszisztens: Gera Ferenc, Fodor Lajos
2
-
5

Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 34. forduló:

Ásotthalom TE - Algyő SK 2-5 (2-3)

Ásotthalom, 150 néző. Vezette: Brezovai Zoltán (Gera Ferenc, Fodor Lajos).

Ásotthalom:

Vasas - Hatvani I., Szabadi, Vastag, Mihalkó G., Balogh, Grósz, Kothencz (Szűcs 73'), Szabó, Mihalkó M., Gajdacsi

Vezetőedző:

Kószó László.

Algyő:

Révész - Gonda, Sebők, Németh L., Daróczi (Pénzváltó 85'), Csányi, Busa, Vellai (Bella, 71'), Podonyi (Hegedűs 88'), Takács (Révész R. 88'), Hatvani J.

Vezetőedző:

Takács Zoltán.

Gólszerzők:

Szabó (12', 21'), ill. Vellai (19'), Hatvani (24', 30', 49'), Busa (84').

Sárga lap:

Vastag (38'), ill. Sebők (23'), Németh L. (26').

Kiállítás:

Mihalkó M. (40'). Kószó László:

"Az első félidőben 2-2-ig elégedett voltam a csapattal, a harmadik gólnál azonban hatalmas védekezési hibát vétettünk. Sajnos a második félidőre emberhátrányba kerültünk, ami az Algyő ellen behozhatatlan hátránynak bizonyult."

Takács Zoltán:

"Egyáltalán nem szomorú a csapat, még ha jó is lett volna az első helyen végezni. Azt gondolom, meg is érdemelték volna a játékosok teljes mértékig. Az egész szezonban összesen egy vereségünk volt, miközben nagyon sok gólt rúgtunk, nagyon sok pontot szereztünk. Ez most egy ilyen idény volt. Persze, az eredeti célkitűzéseinkben nem szerepelt, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot. Maximális dicséretet érdemelnek a fiúk a teljesítményükért! Hogy jövőre mi lesz... Azt gondolom, először annak a feltételeit kell megteremtenünk, hogy a magasabb osztályban megfelelően helyt tudjunk állni, és nem csak egy idény erejéig, hanem hosszú távon."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
VÉGE! Az Algyő gólzáporos mérkőzésen fektette két vállra a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Ásotthalmot, Takács Zoltán tanítványai nyakába azonban így is csak ezüstérem kerül majd, mivel a Mórahalom is magabiztosan hozta a maga mérkőzését Tiszaszigeten.
88'
Takács Zoltán kimerítette cserelehetőségeit, Podonyi és Takács Roland kárára Hegedűs és Révész Richárd állt be.
85'
Újabb változtatás algyői oldalon: Pénzváltó Bence szállt be a meccsbe, Daróczit váltva.
84'
GÓÓÓL!!! Óriási bomba! Busa Bence a jobbösszekötő helyéről, 26-27 méterről elemi erővel lőtt a jobb kapufa belső fele mellé. 2-5!
80'
Egyértelműen leült a mérkőzés, mezőnyben gyűrik egymást a csapatok, a kapuk sem forogtak veszélyben az elmúlt időszakban.
73'
Kószó László is cserére szánta el magát, Szűcs Dávid váltotta Kothencz Leventét.
71'
A vendégeké az első csere a meccsen, Vellai helyén Bella kap lehetőséget a bizonyításra.
69'
Próbálkozik becsülettel az Ásotthalom, az imént Balogh felívelt szabadrúgását bólintotta kapura Gajdacsi, de a középre tartó gyengécske fejes nem lepte meg Révész kapust.
66'
A félidő derekához érkezve a helyzet változatlan, alapvetően a fehér mezesek akarata érvényesül a pályán, a szükségesnél azonban Takács Zoltán tanítványai sem vállalnak több kockázatot.
Tiszaszigeten Bálint Dániel találatával szépítettek a hazaiak, már csak egy góllal vezet a Mórahalom, semmi sem futott még le tehát. A másik mérkőzésről szóló közvetítésünk ide kattintva érhető el.
60'
A második félidő eddig az algyőiek dominanciája jegyében zajlott. Kószó László legénysége tíz emberrel nem tudja azt az attraktív játékot hozni, mint korábban.
54'
Ez sem sokon múlott! Egy védő fején megcsúszó felívelésből Kothencz kapásból tüzelt a tizenhatos sarkától, de az életerős kísérlet végül egy kevéssel elkerülte a hosszú alsót. Révész mindenesetre ott volt biztosítani.
49'
GÓÓÓL!!! Mesterhármas! Podonyi mélységi felpassza eljutott Hatvanihoz, aki egy átvétel után erőből durrantott a kapu jobboldalába kissé kisodródott szögből. 2-4!
48'
Szabadi alaposan ráijesztett az algyőiekre, Balogh 40 méteres szabadrúgásánál ugyanis megelőzte a túl bátran kimozduló Révészt, de fejese nem talált kaput.
46'
Folytatódik a mérkőzés, a szünetben egyik mester sem változtatott a csapatán.
SZÜNET
45'
Vége a minden szempontból viharos első felvonásnak. Ha a második félidő csak fele ilyen akciódús lesz, már biztosan nem fogunk unatkozni.
40'
KIÁLLÍTÁS! Mihalkó Máté lógott meg egy hosszú indítással, miközben Révész elhagyta kapuját. A támadó 18 méterre a kaputól eltolta a labdát a becsúszó kapus mellett, majd nagyot homorítva elterült a földön. Nehéz lenne megítélni, volt-e kontaktus a két játékos között. Mindenesetre Brezovai sporttárs határozottan kifelé ítélt szabadrúgást. Ezt követően a teljes hazai csapat hevesen reklamálva megrohanta a bírót, a vita végén pedig Mihalkó Máté egyből pirossal mehetett zuhanyozni - vélhetően valami nagyon durvát szólt oda a játékvezetőnek.
38'
Hatvani látványos szaltót dobott Vastag határozott belépője következtében, amiért az ásotthalmi védő sárga kártyát kapott.
30'
GÓÓÓL!!! Hatvani megirigyelte Szabó Tamás mai teljesítményét - az algyőiek mérges hajviseletű mesterlövésze vércseként csapott le a kapu előtt flippergolyóként pattogó labdára Vellai jobbról érkező szabadrúgását követően. 2-3!
Közben a másik mérkőzésen már kettővel megy a Mórahalom, így jelen állás szerint Magyar Györgyék lesznek a bajnokok. A tiszaszigeti közvetítésünket ide kattintva követheti.
26'
Németh László nagyon csúnyán csúszott rá hátulról Gajdacsi bokájára, meg is kapta érte a jogos sárga lapját.
24'
GÓÓÓL!!! Egy lapos felpasszt ügyesen engedett maga elé Hatvani, majd 14 méterről mesterien lőtt keresztbe a jobb alsó sarokba. 2-2!
23'
Sebők kapta a meccs első sárga lapját egy középpályán elkövetett fault nyomán.
21'
GÓÓÓL!!! Egy hosszú felívelést nem tudott elfejelni Németh, így csúsztatása éppen a mögé bemozgó Szabóhoz jutott el, aki egy állítás után magabiztosan belsőzött a hálóba a kivetődő Révész felett. 2-1!
19'
GÓÓÓL!!! Busa Bence vágtatott végig a jobb oldalon, lapos centerezésére pedig bántóan üresen érkezett Vellai, aki aztán 5 méterről kapásból lőtte ki a rövid alsó sarkot. 1-1!
18'
Majdnem összejött az egyenlítés: egy felpasszal Hatvani József fordult le őrzőjéről, majd 20 méterről a jobb alsót célozta meg. Vasas talán odaért volna, a labda azonban centikkel így is elkerülte a kaput.
14'
Kis híján ott a második! Balogh 35 méterről ívelt fel egy szabadrúgást, Gajdacsi pedig a lesre apelláló algyői bekkek mögül kilépve egyedül csúsztathatott a tizenegyespont környékéről. A vendégek szerencséjére a kísérlet nem talált kaput, de elképzelhető, hogy a partjelző egyébként is beintette volna a lest.
12'
GÓÓÓL!!! Vezetéssé vált a homokhátiak periodikus fölénye: Szabó Tamás 18 méterről laposan vette célba a rövid alsót, a gyepen felgyorsuló játékszerre pedig nem ért már oda Révész. 1-0!
10'
Nagy lehetőség maradt ki a hazaiak előtt: Kothencz húzta meg a jobb oldalt, beadására pedig tisztán érkezett középen Szabó, de a társ fejese ugyanakkor nem sikerült túl acélosra, a labda erőtlenül csorgott el a hosszú alsó mellett.
10'
Mihalkó Máté kapott egy ügyes passzt a 16-oson belül, de a csúszós gyepen hosszan vette át a játékszert, és hiába érte utol az alapvonalnál, beadását könnyedén húzta le Révész.
7'
Iramos mezőnyjátékkal indul a találkozó, az eső valamelyest elcsitult, a pálya azonban rendkívül csúszós, ami egyrészt megnehezíti a játékosok erőbeosztását, másrészt a kapusok életét se könnyíti meg a távoli átlövéseknél.
1'
Elkezdődött a mérkőzés, a fehér mezes vendégek indították újtára a labdát, a hazaiak áfonyavörös szerelésükben játszanak ma.
16.55: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk. A természet minden haragját rázúdítja Ásotthalomra, a viharos erejű szél 45 fokban fújja a krokodilkönny méretű esőcseppeket. Mondhatni tehát, nem rendezik éppen ideális körülmények között a mérkőzést. A mérkőzés Brezovai Zoltán sípjelére 17 órakor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.