Írjon nekünk

Közélet

Hűtésről és fűtésről vitatkoztak Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

kozgyules_algyo05_gsHiába kedvezőek Algyő geotermikus adottságai, a település jelenleg nem tudja száz százalékban kihasználni a felszín alatt található termálvizet. A régi, lassan, de biztosan haldokló kutat egy új fúrásával, és a már régen megfogalmazott kaszkádrendszer kiépítésével váltanák fel, mellyel az orvosi rendelőktől az iskolán át a közintézményekig, bármely épületet ellátnák meleg vízzel télen. A fűtés mellett a hűtés is terítékre került a csütörtöki közgyűlésen: a képviselők sokat vitatkoztak arról, legyen-e klímaberendezés a helyi általános iskola épületében.

Az Algyő geotermikus adottságainak vizsgálatára vonatkozó tanulmányterv kisebb fennakadást okozott a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Szűcs Szabolcs, a Gyevitur Kft. ügyvezetője a képviselőknek elmondta, az úgynevezett B68-as kút, amely jelenleg gyógyvízzel látja el a fürdőt, az előterjesztésben is olvasható szakértői vélemény szerint hibás. A B68/A mellékkút visszasajtoló kútnak alkalmas lenne, amennyiben nem ezt a funkciót látná el, úgy teljesen meg kellene szüntetni. Mivel a mellékkút hatással van a B68-as kútra, Szűcs azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy az újabb felülvizsgálatot időzítsék szeptember második felére, mert akkor az ÁNTSZ kötelezte takarítás miatt egyébként is le kell állítani a termál kutat, a gyógyvizes medencéket pedig nem lehetne használni. Így a települést jelentős pénzkieséstől lehetne megkímélni. Mivel egy új kútra mindenképpen szüksége lenne Algyőnek, a megoldást az úgynevezett T3-as kút fúrása jelentené, mellyel a település jelentős területén kiépülhetne a gázfűtést felváltó kaszkádrendszer. A T3 azonban egyelőre csak papíron létezik, s a teljes kaszkádrendszer kialakításával együtt mintegy 500 millió forintba kerülne. A polgármester azt javasolta, készüljön újabb szakértői véleményezés a régi kútról, a képviselő-testület ezt elfogadta.

„A termálvíz mennyiségét tekintve a meglévő kutunk nem tudja azt a mennyiséget kitermelni, mint amit kellene. A sportcsarnok és az iskola téli felfűtésre sajnos nem elég a termálvíz, ezért van, hogy plusz gázszámlákat fizetünk, s ezért fontos, hogy minél hamarább megoldódjon a kérdés. Az egyik megoldás, hogy fúrunk egy új kutat a fürdő környékén és abból megoldjuk meg a vízhiányt, míg a másik verzió, hogy az előző képviselő-testület idején kidolgozott és megtervezett elképzelés szerint termál kaszkádrendszert hoznánk létre, melynek segítségével olcsó termálvízzel fűthetnénk az intézményeket és a panel házak esetén is kiváltható lenne a távfűtés. A kaszkádrendszer „végállomása” a fürdő, az iskola és a sportközpont lenne. Így Ez egy hosszútávon nagyon gazdaságosan üzemeltethető megoldás lenne. Abban kell döntést hozni, melyik alternatíva felé szeretne elmenni a község” – reagált utólag a napirendi pontra Pongrácz Tamás, majd hozzátette, az előző képviselő-testületnek lett volna lehetősége pályázati forrásból megvalósítania ezt a kaszkádrendszert, több millió forintért meg is terveztették, de az akkori polgármester javaslatára végül nem nyújtották be a pályázatot. Ennek elmulasztása miatt komoly lehetőségtől esett el Algyő. Jelenleg még láthatáron sincs ilyen pályázati kiírás. „Új kutat kell fúrnunk” – ezt már Molnár Áron polgármester tette hozzá, aki egyetért a kaszkádrendszer szükségességével, s reményei szerint júliusban ismét a testület elé kerül a kérdés.

kozgyules_algyo09_gs

Legyen vagy ne legyen klíma az iskolában?

Nem várt fennakadást okozott az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola kérelme, melyet az épület klimatizálásáért nyújtottak be. Gubacsi Enikő – gyermekei tapasztalataira hivatkozva – azt mondta, halaszthatatlan ügy a klíma felszerelése, mert a tanév végén elviselhetetlen a hőség az intézményben. Az alpolgármester szerint álszent dolog, hogy ezt a vitát, immár többszöri alkalommal, egy klimatizált helyiségben vitatják meg. A Gonda János vezette Jogi, ügyrendi, humán bizottság orvosi szakvéleményt szeretne arra kérni, milyen hatással lenne a berendezés használata a gyerekekre, s úgy véli, addig is az épület egyéb, időközben feltárt hiányosságaival kellene foglalkozni. Szerinte jogilag is aggályos, hogy gyerekek aláírásaival gyakorolnak nyomást a testületre. „Azért is lehet a kelleténél melegebb, ha sok hiányosság van az épület egyes pontjain az épület hőszigetelése nem megfelelő, de egyéb hiba lehetőségekről is beszámolt a műszaki csoport. Ezeket először körbe kell járni, s ha már kiderültek a hiányosságok, akkor ezt a klímával egyöntetűen, komplex módon kell kezelni” – mondta portálunknak Pongrácz. Balázs Zsolt javasolta, nézzék meg az elmúlt évek átlaghőmérsékletét, s akkor világossá válik, miért van szükség a hűtőberendezésre. A polgármester röhejesnek nevezte, hogy erről vitatkoznak egy olyan épület esetében, melynek egyébként is rosszak az adottságai. Feltette a kérdést: van-e klíma a gyermekorvosi rendelőben? Kassné Bakó Ildikó válaszolt: a rendelési időben nem használhatják a berendezést. Az iskola kapcsán, a bizottság által kért elővizsgálattal jogi felelősségüket szeretnék védeni. Molnár Áron megjegyezte: a képviselő-testület a többi, már klimatizált algyői közintézmény esetében sem kért előzetes szakvéleményt, többek között az egészségház is rendelkezik hűtőberendezéssel. A napirendi pont végén elfogadták a szakvéleményezés szükségét, a határidőt július 4-ig határozták meg. „Olyan döntés született, ami előremutató, bár nem oldotta meg a kérdést. Bízom benne, hogy a júliusi testületi ülésen olyan anyag kerül elénk, ami alapján el tudjuk dönteni, hogy az iskolába milyen hűtési módra van lehetőség. Ennek az ügynek mindenképpen meg kell oldódnia szeptemberre, már csak a szándékot kell tisztázni” – válaszolta a polgármester arra a kérdésünkre, mikor oldódhat meg az épület klimatizálása.

kozgyules_algyo06_gs

Még tárgyalnak a vegyi üzemről

A csütörtöki képviselő-testületi ülés legizgalmasabb pontjának a helyi építési szabályzat módosítása ígérkezett, a képviselők mégis gyorsan végigrágták a napirendi pontot. Gonda János, a jogi bizottság fideszes elnökének kérésére név szerinti szavazáson hat igen, és két nem szavazat mellett elfogadták az új, vegyipari vállalkozásáról szóló előterjesztést, amely három éves beruházásával, 55 főnek biztosítana munkát a jövőben. A kérdésben Kassné és Gonda szavazott nemmel. A görög beruházás 55 ezer négyzetméteres területen valósulhat meg, a környezetre gyakorolt hatás pedig a legmodernebb technikákkal minimalizálható – ígérte a beruházó. A három bizottság háromféleképpen véleményezte a kérdést korábban, amelyről egyébként az előző testületi üléseken órákat vitatkoztak már. Pongrácz megemlítette, a beruházó eredetileg egy 40 méteres kéményt épített volna az új ipari létesítmény területére, ami csúfítaná a környezetet. A polgármester erre reagálva elmondta, a kémény méretét a beruházó végül 25 méterre csökkentette, garantálva, hogy a felszálló gőzök elvezetése és szűrése továbbra is minden előírásnak megfelel majd. „Ebben az ügyben lakossági fórumot is tartottunk. A helyrajzi számon módosítjuk a szabályzatunkat, és ezzel lehetővé tesszük, hogy egy olyan cég települjön be, melynek egységes környezetvédelmi tanulmányt kell készítenie, megfelelve minden szakhatóságnak. Tény, hogy egy olyan dologról van szó, ami mindaddig, míg bizonyosságot nem szerzünk róla, egyértelműen megosztja a lakosságot és a képviselő-testületet, de azt gondolom, hogy jó döntés született azzal, hogy testület elfogadta a módosítási javaslatot” – véleményezte Molnár Áron a történteket.

kozgyules_algyo03_gs

A kiemelt kormányzati támogatásnak nyilvánított beruházásban a helyszínválasztást nehezményezte leginkább Pongrácz Tamás, aki szívesebben látta volna a településtől távolabb az új ipari épületet. „Az itt élők laikusként – beleértve a képviselő-testület tagjait is – nem ismerik azokat a folyamatokat, amelyek a kozmetikai termékekhez szükséges alapanyagokat gyártó cég során kén és alkoholok felhasználása mellett lezajlanak. Az üzemhez tartozik egy kürtő, melyen keresztül a gőz és az ígéretek szerint elhanyagolható mértékű káros anyag eltávozik. Aggodalommal tölti el az itt lakókat, milyen közel van ez a településhez az üzem közelsége. Az egészségügyi kockázatok mellett az sem mellékes, hogy a kémény látszódni fog-e majd a fürdőből, vagy az út másik oldalán fekvő újosztásos telkekről. Szerintem mindenki számára megnyugtatóbb lett volna, ha távolabb sikerül alkalmas területet találni erre a célra a Jura Ipari Parkon belül. Erre talán lett is volna lehetőség, de azokba a tárgyalásokba nem voltak beavatva a képviselők. A terület, amelyen az üzem megvalósulna, Ormay Tamás vállalkozó tulajdonában van, ez a múlt heti fórumon derült ki” – mondta portálunknak.

Több óvodásnak lesz hely, könnyebb lesz lakáshoz jutni

Az algyői képviselő-testület módosította a Szivárvány Óvoda következő nevelési évre vonatkozó csoportlétszámát, az intézmény ugyanis hamarosan túllépi a 195 fős keretet, így szeptembertől annak zökkenőmentes működéséhez 20 százalékkal növelni kell a befogadhatóságot. A polgármester örvendetesnek nevezte a bővítést, de erre csak júliusban térnek vissza. Ugyancsak életszerűbben módosítottak a fiatalok első lakásszerzési és lakhatási támogatásán: ezúttal elég lesz 1 éves munkaviszonyt bizonyítani.

„Nagyon fontos Algyő jövője szempontjából, hogy a délnyugati lakópark esetében, a testület döntésével, kikerült a licit a rendeletből és a hirdetményből. Ezután folyamatosan lehet jelentkezni a telkekre, melyek egy meghatározott, 7500 forintos négyzetméter áron kelnek el. Hamarosan megkezdődik az aszfaltozás is, remélhetőleg ősszel be is fejeződnek a munkák, s 2017-re az összes utca aszfalttal borított lesz Algyőn” – foglalta össze Molnár.

kozgyules_algyo10_gs

Megszavazták a térfigyelő kamerarendszer kiépítését

Pongrácz egyéni képviselői indítványait az ülés végén tűzték napirendre. Pongrácz térfigyelő kamerarendszert javasolt, továbbá szorgalmazta, vizsgálják felül a községben jelenleg is működő kamerákat, illetve kezdeményezte, hogy a polgármesteri hivatalra is tűzzék ki a nemzeti összetartozás szimbólumává vált székely zászlót. Bár az indítványt egyhangú igennel szavazták meg, Balázs Zsolt szkeptikus maradt az új, akár több millió forintos térfigyelő rendszerrel kapcsolatban, szerinte az ugyanis nem szorítja vissza a hátulsó kerteken át besurranó tolvajokat. Gubacsi Enikő úgy véli, elsősorban nem a kereszteződéseket és forgalmas köztereket, hanem például a fitnesz parkot kellene bekamerázni, hátha ez visszatartó erő lenne a rongálókkal szemben. Kassné emlékeztette a testületi tagokat egy közelmúltban történt eseményre: Algyőn is felütötte fejét az utcai kábítószer terjesztés, amit szerencsére sikerült csírájában elfojtani. Szerinte a térfigyelőknek igenis lenne helye, épp az ilyen esetek visszatartása, vagy akár a gördülékenyebb rendőrségi nyomozás lefolytatása érdekében.

Hírzóna

Jótékonysági csokigyűjtést szervez a szegedi Mátrix Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Iskolás osztályok és óvodai csoportok összefogásával.

Tovább olvasom

Közélet

Decemberig felújítják a villamospálya burkolatát a Kossuth Lajos sugárúton

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ezért a buszok a külső sávokban közlekednek majd.

Tovább olvasom

Hírzóna

A fejlesztésekre koncentrálnak a következő években Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyes intézményeket átszerveznek.

Tovább olvasom

Aktuál