Hátország: kiválóan vette az első akadályt az NB I-be igyekvő SZEAC U14

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szeac_u14_fb

A párharc első mérkőzésén 3-0-ra verte a vendég Debreceni Sportiskolát a L-IT SZEAC U14-es csapata Mórahalmon.

Mint azt korábban írtuk, az NB II-es bajnokság Dél-Kelet csoportját veretlenül megnyerő szegedi együttesnek három oda-visszavágós összecsapást kell megnyernie a rájátszásban, hogy a következő szezont az élvonalban kezdhesse meg. Az első párharc első mérkőzését szerdán vívta Paksi Péter legénysége a hajdúsági rivális ellen.

Az első félidőben a hazaiak kissé idegesen kezdtek, az első tíz percben kétszer is vezetéshez juthatott volna a Debrecen, amelynek fő erősségét a csatárposzton szereplő házi gólkirály, Kenderesi Dávid játéka adta. A folytatásban már pozitív változást mutatott a mérkőzés képe, de Vincze Zsombor és Veszelka Milán is hibázott nagy helyzetben. A 25. percben viszont megtört a jég, hiszen egy balról érkező beadásra érkezve Csányi Ádám előnyhöz juttatta övéit. (1-0) Szünet után a SZEAC uralta a játékot, a helyzetek azonban ismét sorra kimaradtak. Egészen a 75. percig, amikor Vincze egy egyéni villanással megduplázta a szegediek előnyét. (2-0) Ezzel ráadásul még nem volt vége, hiszen a hajrában Ottlik Mátét buktatták a vendégek a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Csányi a kapusba lőtte, de a kipattanóra hamarabb ért oda, kicselezte vele a hálóőrt, aki csak egy újabb szabálytalanság árán tudta megakadályozni a gólszerzésben a támadót. Nagy Bence így piros lapot kapott, a második tizenegyest pedig Török Kevin magabiztosan értékesítette, kialakítva ezáltal a 3-0-ás végeredményt.

A visszavágót június 4-én, szombaton rendezik Debrecenben. A továbbjutó fél a 2. körben az Egri Sportcentrum SE fiataljaival találkozik majd, míg a másik ágon az FC Dabas és a Szolnoki MÁV FC csap össze a 3., utolsó fordulóba kerülésért.

Fiú labdarúgó NB II rájátszás, 1. forduló 1. mérkőzés:

L-IT SZEAC – Debreceni SI 3-0 (1-0)
Mórahalom. Vezette: Barta Tibor (László István Sándor, Hegyi Norbert).
SZEAC: Zékány – Kovács, Mészáros, Ottlik, Nagypál, Fazekas (Molnár – a szünetben), Török, Veszelka, Holcsik, Csányi, Vincze. Vezetőedző: Paksi Péter.
Debrecen: Nagy B. – Gellén, Mak, Zubora, Kontra (Burai – a szünetben), Lipők, Sustyák (Prokisch 46′), Simon, Varga, Arday (Nagy I. 8′), Kenderesi. Vezetőedző: Jankovics Sándor.
Gólszerzők: Csányi (25′), Vincze (75′), Török (80+2′ – tizenegyesből).
Sárga lap: Zékány (71′).
Kiállítás: Nagy B. (80+1′).

Paksi Péter: “Lépéselőnybe kerültünk, de most mi utazunk majd idegenbe. A Debrecennek van két-három nagyon veszélyes játékosa, főleg a támadóposzton. Ellenük végig fegyelmezett, koncentrált védekezésre lesz szükségünk. Ha ez menni fog, akkor sikerrel abszolválhatjuk a visszavágót. Bizakodó vagyok, de nagyon készülünk, nem szabad ezt az előnyt leadnunk. Mindenképpen szeretnénk továbbjutni a következő körbe!”

Előző sztori

Méhészeti eszközöket és permetszereket lopott egy férfi Hódmezővásárhelyen

Következő sztori

A kormány benyújtotta a parlamentnek az új cafeteria szabályokat