/

Három és fél milliárdból zöldülne Szeged

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

liget001kf

Az újszegedi ligetre és Tarjánra egyenként bruttó 990 milliót költene Szeged a 2020-ig tartó uniós ciklusban, Odesszára 820-at, míg a partfalat övező zöldfelületek rendezésére 740 milliót – ismertette a városi főépítész a terveket a IX. Nemzetközi Építésügyi Konferencián.

Szegedi projektek a zöldülés jegyében címmel ismertette a IX. Nemzetközi Építésügyi Konferencián Sz. Fehér Éva városi főépítész a 2020-ig zöld projektjeit, hangsúlyozva, hogy az újszegedi Erzsébet Ligetet, Odesszát és Tarjánt, valamint a partfal környezetének rendbetételét és zöldítését célzó tanulmányok teljes körűek, ám pénz nem fog jutni mindenre. Mint elmondta, arra fognak törekedni, hogy mindenhova egyenletesen jusson a forrásokból. Szeged főépítésze elmondta, hogy a ligetre bruttó 990 millió forint, Odesszára 820, Tarjánra 990, míg a partfalat övező zöldfelületekre 740 millió forintot szánnak.

Mind a négy terület esetében elkészültek a tervek, a liget esetében pedig már a kiviteli tervek is. Eddig a Liget-projektről esett a legtöbb szó, tavaly lakossági fórumot tartottak, ahol a megjelentek a kevesebb néha több elvét vallották, nevezetesen úgy értékelték, túl sok mindent akar a tervezőcsapat bezsúfolni a ligetbe, míg Odesszában szépítgetés helyett teljes közmű- és járdafelújítást szeretnének inkább. A Liget-projekt kapcsán később Szentistványi István független önkormányzati képviselő is kifejtette aggályait, május közepén végül a városüzemeltetési bizottság ülésén elfogadták az akciótervet a civil kritikák ellenére.

feher_eva02_gsSz. Fehér Éva kifejtette, hogy a liget esetében óvatosan nyúltak a fejlesztéshez, hiszen a természetvédelem és a városi rekreáció együtt kell, hogy éljen a területen. Mivel vannak bokrokkal és fákkal teljesen benőtt területek is ott, a természetvédelmi elvárásokat kell szem előtt tartani. A funkció nem változna, ugyanúgy találkozóhely maradna, ahol lehet pihenni, sportolni vagy éppen kerékpározni, de az a cél, hogy intenzívebben használják a szegediek. A fősétány szerepét is erősíteni akarják, számtalan terv készült erre, helyet kapnak majd ott a kerékpárosok, gyalogosok, míg a fasor is szélesebb, intenzívebb zöld sávot kap.

A futók régi vágya is teljesülhet, ugyanis rekortán pályát is terveztek, a futókör mellett pedig intenzív sétány fut végig, ott akár sportolókat lehet kísérni. 1200-300 méteres pálya szerepel az elképzelésekben, de már kijelölték azt a nyomvonalat, amivel 1500 méterre lesz bővíthető. A városi főépítész elmondta, hogy a fősétányon 1000 méteres futókör kialakítására lenne lehetőség, megtartva ott az eredeti burkolatot, ezt kiegészítő pályaként lehetne hasznosítani.

Ezeken felül – az újszegediek igényeihez igazodva – kutyafuttató is helyet kap az Erzsébet ligetben, továbbá tanösvényeket és sétautakat alakítanának ki. Utóbbiakat úgy tervezik, hogy vízáteresztő burkolatot kap majd és kikerülgetnék a fákat is. Integrált játszóeszközök kihelyezését is tartalmazza a Liget-projekt, a mozgáskorlátozottak egyesületével és kerékpárosokkal is egyeztetéseket folytattak erről, továbbá a környékbeli intézmények vezetőinek a véleményét is kikérték. A szabadtéri színpad megmarad, felújítására viszont külön forrásokat keresnek, nem a projekt keretében hoznák rendbe.

Odesszáról Sz. Fehér Éva elmondta, egyedi megjelenésű területről van szó, hiszen támfalak szabdalják, érdekes szintkülönbségek alakultak ott ki, amiket térépítészeti elemként fognak kezelni. Az is a tervek között szerepel, hogy Odesszát több helyen kötik össze ligettel, a vízmű terület mellett is megközelíthető lesz. A fogató tereknél, vagyis a piacnál és a Maróczy Géza térnél egy intenzívebb fejlesztés valósulhat meg a bruttó 820 millió forintból. A főépítész arról is tájékoztatott, hogy a felmerült igények között szerepel, hogy Újszegeden Vedres István építésznek is emléket állítsanak a Vedres utca környékén, erről is megkezdődtek már az egyeztetések.

feher_eva01_gs

Tarján városrésszel kapcsolatban a IX. Nemzetközi Építésügyi Konferencián elhangzott, hogy hiába van ott a legtöbb fa, az ottani növényzet van a legrosszabb állapotban egész Szegedet vizsgálva. Az ott tervezett projekt így a fák állapotfelmérését is tartalmazni fogja, illetve a tervezők kijelölték azokat főbb találkozási pontokat, ahol nagyobb munkák várhatóak. Ezek között burkolatmegújítások, klímát javító vízfelületek kialakítása szerepel, illetve kreatív, fiatalok által is jól használható játszóeszközöket helyeznének ki.

A városi főépítész előadásának végén a partfalat övező zöldfelületekkel kapcsolatban azt mondta, hogy a klinikák előtti részre, a Roosevelt térre, a Móra-múzeum környékére és a Stefániára is költeni fognak, illetve ennek a projektnek a részét képezi a kultúrpalota előtti új szökőkút építése, amelynek terveiről a lakosság szavazhat, s ami ellen tiltakozott a Szegedi Hagyományőrző Városképvédő Egyesület.

Előző sztori

Olimpia nélkül is kaphat (régi-)új sportcsarnokot Szeged?

Következő sztori

Csaknem négyszáz határsértőt fogtak el a hétvégén