Kultúra

A makói Forgatós is táncol majd a Hősök terén

A makói Forgatós is táncol majd a Hősök terén

2016. június 12., vasárnap
A makói Forgatós is táncol majd a Hősök terén
nemzetkozi_neptanc_gala59_gs

Egyetlen vidéki csoportként a makói Forgatós Táncegyüttes tagjai is szerepelnek az ’Itt élned, halnod kell” című nagyszabású történelmi rockmusicalban, június 17-én és 18-án, Budapesten a Hősök terén. Doktor László, az együttes vezetője nagy megtiszteltetésként értékeli, hogy a történelmi táncprodukció koreográfusa, Zsuráfszky Zoltán, a Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője felkérte a makói csoportot a közreműködésre. A megkeresés alapja a közös szakmai munkák során kialakult több évtizedes ismeretség.

A döntően makói és apátfalvi tagokból álló Forgatós természetesen igent mondott a páratlan lehetőségre.

Doktor László

szerint az együttes számára ez igen rangos szakmai elismerés, és ritka alkalom is egyben neves előadókkal, hivatásos táncművészekkel, és

Koltay Gábor

rendezővel a közös munkára, ami csak keveseknek adatik meg. Annál is inkább fontos ez a feladat a számukra, mert a makói táncegyüttestől nem idegen a táncszínházi műfaj: a Kárpát-medence népzene- és néptánc kultúrájának színpadi bemutatása mellett már többször próbálkoztak a történelmi témák és a néphagyományok színpadi ötvözésével. „Voltaképpen az együttes egyéni arculatát az olyan előadások határozzák meg, mint a „Talpra Magyar”, a "Betlehemi csillag üzenete" vagy a "Rege a csodaszarvasról" című táncjátékok. Azt gondolom ez a nagyszerű, közös munka hasznos abból a szempontból is, hogy a táncosaim megismerkedhetnek egy szuperprodukció létrejöttének sajátosságaival, egy Kossuth-díjas koreográfus technikájával, és egy kiváló színházi és filmrendező instruálja őket.” – mondta a felkérés kapcsán Doktor László. A műsorra való intenzív felkészülés három hete kezdődött Budapesten, a próbákra kedden és pénteken utaztak fel az együttes tagjai, illetve hétvégenként Makón végezték az aktív műhelymunkát. Az egyébként mintegy 500 fős társulat számára a próbák természetesen nem a végleges színpadon folynak, az alkotók és a résztvevők csak az előadást megelőző napokban veszik birtokba majd a Hősök terét, hogy az addig már készre próbált előadást a helyszínre alkalmazzák. A műsorban résztvevő táncegyüttesek között egyedüli vidéki együttes a makói Forgatós, - tőlük hat pár táncos majd a két este folyamán. Az Esztrád Színház produkciójaként színpadra állított mű monumentális látványosságot ígér: többszintes és több elemű, 1500 négyzetméteres színpadrendszer épül a Hősök terére, melyen több száz színész, táncos, lovas és tűzzsonglőr közreműködik majd az előadásokban. Az előadás létrejöttének apropója az ’56-os emlékév, ám a történelmi tablón a teljes magyar múlt megjelenítődik a honfoglalástól a rendszerváltásig. A rockmusicalban újra együtt énekel majd a Varga – Deák Bill – Vikidál hármas, mellettük ott lesz többek között

Baronits Gábor, Bodnár Vivien, Csengeri Attila, Fehér Nóra, Gerdesits Ferenc, Hevesi Tamás, Hujber Ferenc, Kalapács József, Kósa Zsolt, Kuczmann Ágnes, Majsai Gábor, Makrai Pál, Palcsó Tamás, Szentgyörgyváry Laura

és

Vadkerti Imre

is. A zenés történelmi játékot két egymást követő napon, június 17-én, és 18-án mutatják be Budapesten, de a műsort több televízió is rögzíti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.