Kultúra

Volt egyszer egy híd. Lesz egyszer egy híd? + FOTÓK

Volt egyszer egy híd. Lesz egyszer egy híd? + FOTÓK

2016. május 6., péntek
Volt egyszer egy híd. Lesz egyszer egy híd? + FOTÓK
vasuthid

Kiállítás nyílt az egykori szegedi vasúti híd emlékére.

Az egykor Szeged két részét összekötő vasúti hídra emlékezett a Csongrád Megyei Építész Kamara a Ferences Látogatóközpont Kápolna Galériájában berendezett kiállításával. A dokumentumok, tervrajzok, régi fotográfiák többsége a Móra Ferenc Múzeumból származik, de nem feledkeztek meg a tervezett közúti-vasúti Tisza-hídról sem, néhány látványtervet ehhez kapcsolódóan is kihelyeztek. Az utóbbi okán hívta fel arra a figyelmet a megnyitón

Schulcz Péter

, a megyei építész kamara elnöke, hogy nagy problémát jelent a vasúti összeköttetés hiánya város két része között. „A műszaki értelmiség már nagyon várja az új hidat” – mondta.

Tóth István

, a Móra Ferenc Múzeum történésze is bízik abban, hogy megvalósul a déli Tisza-híd, hiszen két évszázaddal korábban is rögös út vezetett idáig. Szeged 1842-től akart hidat, de az 500 ezer koronás árat sokallták, így a vasúti hídra másfél évtizedet, a közútira negyven évet kellett várni. 1858-ban befejezett hídnak köszönhetően Bácskát összekötötték a Temesközzel. „Az első híd volt a monarchiában, amely párhuzamos közlekedésre volt alkalmas” – osztott meg egy érdekességet a történész. Pedig nem volt egyszerű felépíteni a hidat, mert a talaj nem kellően agyagos, így speciális keszonos eljárással folytatták a munkálatokat. A munkások éjjel-nappal váltásban dolgoztak, akkora sikerrel, hogy a francia cég varsói és szentpétervári hídépítéseire is elvitte az algyőieket. Annyira stabil alapozása volt a hídnak, hogy ha 1944-ben nem a pillérnél robbant volna a bomba, akkor az ívek megmaradnak. 1948-ig volt a remény az újjáépítésre, de végül vashiányra hivatkozva ejtették a tervet – nem fért bele a nemzetközi vonal a határokat elzáró politikába. Az újbóli remény 1990 után jött el, mostanra az EU is felismerte, hogy szükség van a kapcsolatra, mert a határok ellenére a térség most is összetartozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.