Kultúra

Nemzetőrről a nemzetőrtől - Pintér István előadása a száz éve elhunyt Görgeiről Hódmezővásárhelyen

Nemzetőrről a nemzetőrtől - Pintér István előadása a száz éve elhunyt Görgeiről Hódmezővásárhelyen

2016. május 21., szombat
Nemzetőrről a nemzetőrtől - Pintér István előadása a száz éve elhunyt Görgeiről Hódmezővásárhelyen
0520_Görgei_01

Száz éve, 1916. május 21-én hunyt el Görgei Artúr (1818–1916) az 1848/49-es magyar szabadságharc hős tábornoka, aki egy ideig a hadügyminiszteri és a fővezéri posztot is betöltötte. Erről emlékezve tartott átfogó ismeretterjesztő előadást a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Pintér István tanár, történész.

"Külön öröm számomra, hogy mint a hagyományőrző nemzetőrség tagja, alezredese emlékezhetek meg az 1848-ban szervezett nemzetőrség egyik vezetőjéről

Görgei Artúrról

, aki később az akkoriban létrehozott magyar honvédség egyik első tábornoka lett, s így szerzett nagy dicsőséget és számos győzelmet – köztük a budai vár 1849. május 21-i visszafoglalását – a szabadságért harcolóknak" – közölte

Pintér István

, akinek néhány évvel ezelőtt önálló kötete jelent meg a témakörről „Görgei szerepe a téli hadjáratban és a kápolnai csatában” címmel. Az előadó ismertette a történeti forrásokban először a tizenharmadik században fölbukkanó Görgei-nemzetség származását, majd Görgei Artúr életútját ifjúkorától a szabadságharc időszakán keresztül az internálásig és az időskorig. A legrészletesebben természetesen a tábornok pályájának az 1848/49. évi időszaka került tárgyalásra, de Pintér István kifejtette azt is, hogy – noha ezt a történettudomány már csaknem nyolcan éve dokumentumok alapján cáfolta – Görgeit ma is sokan árulónak tartják, holott 1849 augusztusában reálpolitikusként és felelős katonai vezetőként nem volt más választása, mint a fegyverletétel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.