Írjon nekünk

Közélet

Mikola István: Európa elfoglalása zajlik

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Súlyosabb probléma a migrációs válság és annak megoldása, mint azt gondolnánk, ezért globális megoldásra van szükség, mivel a probléma is globális: Európa elfoglalása zajlik – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követően csütörtökön.

Mikola István úgy fogalmazott, minden erejét össze kell gyűjtenie Európának, a gyarmatosításokért, a korábbi bűnökért pedig bocsánatot kell kérnie. “Most rajtunk sor. Azzal, hogy segítjük a fejlődő világokat, megmenthetjük magunkat” – mondta. A migráció mély és bonyolult probléma, amelyben globális érdekek mentén óriási pénzek mozognak. Ahhoz, hogy megoldás születhessen, a fejlett országoknak, de elsősorban Európának fizetnie kell – hangsúlyozta. Kijelentette: “a visszatoloncolásban nem szabad hinni”. A nemzetközi védelemre nem szorulók visszaküldésének rendszere nem működik. Egy-egy ember visszaküldés lehetséges, de “ezt milliókkal nem lehet megcsinálni” – fogalmazott. “Ha vissza is lehetne küldeni őket, nem tudnak ugyanoda visszamenni és visszailleszkedni, mert a helyzet közben gyökeresen megváltozott” – hangsúlyozta. Úgy vélekedett: Európa komoly migránshullám előtt áll, mert csak az afrikai térségben legalább 60 millió ember készül útra kelni az unió felé. A krízishelyzetek megoldása elemi érdeke az egész világnak, de emellett az újjáépítésre is gondolni kell, amelyre a vártnál nagyobb összegeket kell fordítaniuk a fejlett országoknak. Az újjáépítés pedig nemcsak a romokon történő helyreállítást jelenti, hanem bizonyos térségek teljes politikai és társadalmi újrarendezését is – mondta. A megbeszélés témája volt a lakhelyüket fegyveres konfliktus miatt elhagyni kényszerülő menekültek és a belső menekültek támogatása. Ennek hatékonysága érdekében szorosabb együttműködést javasoltak az uniós intézmények és a tagállamok között a rövid távú humanitárius segélyek, illetve a hosszabb távú, hagyományos fejlesztési programok összekapcsolása terén.

A migrációs válság megoldásához és a Közös Európai Menekültügyi Rendszer reformjához történő hozzájárulásként Magyarország kidolgozta a Schengen 2.0 akciótervet, amely szerint a nemzetközi fejlesztési együttműködésnek kiemelt szerepe van a válság kezelésében a migráció kiváltó okainak megszüntetését célzó programokkal. A magyar stratégiában szerepel az is, hogy a megoldás érdekében szét kell választani a menekülteket a gazdasági migránsoktól – emlékeztetett. “Ha nem választjuk szét a menekülteket és a jobb megélhetést keresőket, akkor legfeljebb tüneti kezelést alkalmazhatunk. Ha szétválasztjuk őket, akkor van lehetőség valódi gyógyításra” – fogalmazott. A politikusok az unió fejlesztéspolitikáját is felülvizsgálták ülésükön az ENSZ közelmúltban elfogadott fenntartható fejlődési céljai (SDG-k) és az azokra épülő Agenda 2030 ismeretében. A megbeszélésen egyetértés rajzolódott ki az uniós fejlesztési támogatások hatékonyságának növeléséről, amelynek fontos eszköze a tagállami és az EU közös költségvetéséből megvalósított támogatási programok összehangolása, valamint az Agenda 2030 nevű programban célként kitűzött, a nem hagyományos fejlesztési szereplők – magánszektor, civilszféra, önkormányzatok és helyi hatóságok – bevonása a nemzetközi fejlesztési együttműködésbe – részletezte. Mindez alapjául szolgálhat annak, hogy globálisan összehangolt, áttekinthető és a migrációra összpontosító fejlesztéspolitika jöjjön létre világszinten – mondta.

Kommentek

Közélet

Korszerűsödik, de retró hangulatú marad a Partfürdő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A tervek szerint a munkálatok ellenére egész nyáron üzemel majd a létesítmény.

Tovább olvasom

Közélet

Afrojack lép fel a SZIN-en

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Grammy és MTV Music Awards díjas DJ Pitbullal és Nicki Minaj-zsal is közreműködött már.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán Viktor: sportdiplomáciai siker a női labdarúgó BL-döntő budapesti megrendezése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Aleksander Ceferint, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökét a Karmelita kolostorban szombat délelőtt. A megbeszélésen részt vett Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és az UEFA alelnöke is – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál