Sport

Labdarúgás: még nem biztos a HFC bennmaradása

Labdarúgás: még nem biztos a HFC bennmaradása

2016. május 29., vasárnap
Labdarúgás: még nem biztos a HFC bennmaradása
hfc_szeol02_gs

Ugyan előnybe került a Dunaharaszti ellen a Hódmezővásárhelyi FC, de nem tudta megőrizni ezt a meccs végéig – a döntetlennel még nem biztosította be jövő évi harmadosztályú tagságát Major László alakulata.

Fontos meccs várt a Hódmezővásárhelyi FC-re, hiszen a HFC egy győzelemmel bebiztosíthatta volna jövő évi NB III-as tagságát. Az ellenfelénél támadóbban fellépő HFC a legközelebb a gólhoz Tóth Attila szabadrúgásánál járt, ekkor a felső lécen kötött ki lövése. A gól nélküli első félidőt követően rákapcsolt a HFC, aminek öt percen belül meg is lett az eredménye: Tóth Attila beadását követően Szabó Dávid juttatta előnyhöz csapatát. Negyed órával a vége előtt azonban kissé váratlanul jött a válasz a Dunaharasztitól, és bár volt ziccere a második gólhoz is Tóth Józseféknek, a kimaradt lehetőség után a védelmi rövidzárlatot kihasználta a Dunaharaszti, amely szintén eltalálta a kapufát is, majd egy beívelés utáni lecsorgót Nyéki Márk passzolt közelről Bordás Dániel kapujába - innen pedig már nem mozdult el a meccs, így még nem dőlt el a HFC sorsa. Ezzel a vásárhelyiekre kulcsmeccs vár a záró fordulóban: jövő vasárnap az ESMTK ellen az NB III-as tagság megőrzésért fut ki a pályára a Vásárhely.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 33. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Dunaharaszti MTK 1-1 (0-0)

Hódmezővásárhely, vezette: Farkas Tibor (Fodor Richárd, Zsákai Milán)

HFC:

Bordás - Tóth J., Tóth I., Markovic, Mezei (Hauk, 81'), Szilágyi, Lazinica, Tóth A., Szabó D., Bartyik, Dordevic (Marton, 70').

Vezetőedző:

Major László.

Dunaharaszti:

Kalmár - Farkas T. (Kaizer, 86'), Farkas P., Nyéki, Márton, Gacsal, Mészáros D., Rebecsák (Rétsági, 55'), Szmola, Dabasi, Ablonczy.

Vezetőedző:

Króner Péter.

Gól:

Szabó D. (50') ill. Nyéki (78') Major László:

"Az utolsó hétre maradt a feladat, hogy bent maradjunk. Ennek érdekében mindent meg fogunk tenni a jövő héten, ami nem lesz könnyű."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.