Sport

Labdarúgás: Kéri Tamás - a közös munka eredménye a feljutás

Labdarúgás: Kéri Tamás - a közös munka eredménye a feljutás

2016. május 23., hétfő
Labdarúgás: Kéri Tamás - a közös munka eredménye a feljutás
szeol-komlo017kf

Vasárnap délután stílusosan búcsúzott a hazai pályától a 2015/16-os szezonra a SZEOL SC: Tóth Ákos együttes idénybeli utolsó hazai meccsét 3-0-ra megnyerve bebiztosította feljutását az NB II-be. A győztesen megvívott hazai szezonzáró után Kéri Tamás értékelt portálunknak.

Azt követően, hogy az első számú üldöző, a Budafoki MTE-Újbuda FC szombaton nem tudta megnyerni soros bajnokiját a Szentlőrinc vendégeként, a SZEOL SC vasárnap lezárhatta a feljutás kérdését. Két fordulóval a vége előtt nyolc pontos előnyre tehetett szert egy Honvéd II. elleni győzelemmel

Tóth Ákos

együttese: Puskás Csabáék pedig rendkívül magabiztos játékkal, 3-0-ra verték a kispestieket, így indulhatott az ünneplés az idény utolsó hazai mérkőzésén. „Ha a Budafok nyert volna, akkor talán kicsit görcsösebbek lettünk volna szerintem, bár nem szabadott volna, hogy ez így legyen, de tudat alatt az ember azért agyal, és érzi, hogy három pont az már nem olyan nagy távolság lett volna. A sors valahol mellénk állt, a jó csapatnak szerencséje van és azt gondolom, hogy tettük is azért, hogy szerencsénk legyen, a munkánk mellett ennek is köszönhetjük, hogy feljutást ünneplünk. Beszéltük a srácokkal, hogy nyugodtan, higgadtan kell játszani, bár az utolsó lépést a legnehezebb megtenni. Jót tett nekünk a korai gól, végig kézben tartottuk a meccset, óriási örömet okozott a csapatnak és a szurkolóknak is, hogy feljutást ünnepelhetünk” – fogalmazott a találkozó lefújását követően a SZEGEDma.hu-nak

Kéri Tamás

, a SZEOL SC játékosa. A vasárnapi meccsel kapcsolatban a szélső kifejtette, számítottak rá, hogy egy jó csapattal találkoznak, hiszen hiába fiatalok, a Honvéd akadémia az ország legjobbjai között van Magyarországon. „Ahogy Tóth Ákos is mondta a meccs előtt, az nem lehet, hogy ők jobban akarjanak ma, ez szerintem az elejétől kezdve látszott is rajtunk, belementünk a párharcokba is. Meg is beszéltük, hogy az elejétől kezdve mindenki tegye oda magát, ez jól is sikerült” – tette hozzá Kéri Tamás. Kiválóan kezdett a SZEOL a sorsdöntő meccsen, hiszen egy perc sem telt el, amikor máris betalált ellenfele kapujába a szegedi csapat: ebből Kéri Tamás is aktívan vette ki a részét, hiszen ő robogott el a jobb szélen, majd tálalt középre. „Már az is gólt érdemelt volna, amit Müllerlei Szabi elrúgott kapura, szerintem szép támadásokat vezettünk. Az egész bajnokságban egy hasonló játékot játszottunk, biztos védekezésből gyors kontrákat vezettünk, ez a legtöbb meccsen ült is. Ha egy csapat ilyen stabilan tud védekezni, e mellett pedig vannak jó támadóink, egy ilyen csapat pedig általában nyer” – emlékezett vissza a szélső.

hfc_szeol35_gs

„Most különösen lassan telt a meccs, nem azért, mert elfáradtunk volna, hanem mert annyira vártuk már a meccs végét, hogy ünnepelhessünk, ötpercenként megkérdeztük, hogy hanyadik percben járunk már. Ez a csapat megérdemelte ezt feljutást, komoly csapatmunka volt. Nem biztos, hogy mi dolgozunk a legjobb körülmények között, sokkal jobbra ez változni nem fog, de ez, hogy saját erőből kiharcoltunk egy NB II-es indulást, ez nagy szó. Ez után következhet egy olyan része is a dolognak, hogy talán a szponzorok és a város is jobban a csapat mellé áll, és megpróbálja segíteni a mi munkánkat, szerintem mi már bizonyítottunk” – összegzett Kéri Tamás. A szegediekre így a következő szezonban majd a másodosztály küzdelmei várnak, olyan csapatok ellen, mint az NB I-ből kiesett Békéscsaba vagy Puskás Akadémia, vagy akár a Keleti csoport bajnoka, a Nyíregyháza. „Az NB II már egy más kávéház, ez már profi futball. Ott azok a hibák, amiket itt NB III-ban is elkövettünk, ott már nem fognak beleférni. A csapat nagy része eddig is dolgozott a futball mellett, ezt követően sokaknak lehetősége nyílik arra, hogy munkája gyümölcsét élvezhesse és profi futballista legyen. Ha tovább dolgozunk ugyanúgy, amire több lehetőségünk is lesz például délelőtti edzések által, ezek meg fognak látszódni a csapat teljesítményén. Eddig is a munkában hittünk, egyértelműen ennek köszönhető a feljutásunk” – tekintett a következő idény kihívásaira Kéri Tamás. A siker mozgatórugójával kapcsolatban Kéri Tamás hozzáfűzte, a Kozármislenyt is sikerült megverniük, de talán 6-7 csapattal azonos játéktudást képviselhettek a Közép csoport mezőnyéből, viszont véleménye szerint sokkal jobban akartak minden meccsen, csapatként nyerték meg a legtöbb meccsüket. „Szerintem ez lehetett a kulcsa, hogy próbáltuk egymást segíteni, számítottunk erre, segítettük azt a társat, aki hibázott. Nem gondolom, hogy az NB III-ban a legjobb lehetőségek a mi csapatunknál lehettek volna, de ez mindig örök törvény, hogy a munka üti a tehetséget. Nálunk tehetséges játékosok is vannak, de nagyon sokat dolgoztunk is azért, hogy feljussunk. Valahol az élet sok játékosnak vissza is adott valamit, hiszen mondhatjuk, hogy az NB III egy amatőr vagy félprofi bajnokság, de nagyon nehéz feljutni ebből az NB III-as közegből is” – válaszolta Kéri Tamás. A SZEOL saját nevelésű, 24 éves futballistája a nyáron tért vissza a csapathoz, amellyel most kiharcolta, hogy újból a másodosztályban futballozhasson. „Amikor négy éve eligazoltam innen a Szeged 2011-hez az NB II-be, akkor végül osztályozók után kiestünk a harmadosztályba, ahonnan egyből visszajutottunk az NB II-be. Egyéb okok miatt visszajöttem ide, az NB III-ba, de nagyon szívesen jöttem, hiszen a nevelőegyesületemhez tértem vissza. Valahol tudat alatt rögzült is bennem, hogyha a sémát nézzük, akkor megint NB II-nek kell következnie, ez végül sikerült is. Azt viszont szerintem senki nem gondolta, hogy három meccsel a vége előtt már ünnepelhetünk majd” – zárta a szegedi labdarúgó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.