Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

fk-szvse25kf

Teljes fordulót rendeznek a megyei I., II., III. és IV. osztályban, a részletes program cikkünkben!

Online

Szombaton 10 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a St. Mihály FC – Szolnoki MÁV UFC megyei felnőtt női csökkentett nagypályás találkozóról, 17 órakor a Szegedi VSE – FK 1899 Szeged megye I-es mérkőzésről. Vasárnap 17.30-kor a Szeged 2011-Grosics Akadémia – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő NB II-es és a SZEOL SC – Komlói Bányász NB III-as derbiről lesz online. Tartsanak velünk!

Mindszentre látogat a megye I. éllovasa, a Mórahalom, és papíron ugyanúgy toronymagas esélyese a mérkőzésnek, mint üldözője, az Algyő a tápéi csörtének. A forduló rangadóját vasárnap rendezik, a Szeged 2011 B és a Szentesi Kinizsi csatája a bronzérem szempontjából rendkívül fontos. A megye II-ben Hódmezővásárhely ad otthont a csúcstalálkozónak, az éllovasnál a jelenleg harmadik Csengele vizitál.

Keretes írásunkban arról tájékozódhatnak, melyik összecsapásokról jelentkezünk élő, online közvetítéssel, fotókkal. A hétvége folyamán pedig nem maradhatnak el a részletes összefoglalók sem a kiemelt csatáról, illetve szélsebesen jelentkezünk a friss eredményekkel, tabellákkal is, ahogy már megszokták, megszerették.

A SZEGEDma.hu természetesen továbbra is minden részletre kiterjedően, frissen informálja olvasóit a történésekről. Ha velünk tart, semmiről sem marad le!

A megyei I. osztály 28. fordulójában:

Május 7. (szombat) 17.00: Szegedi VSE – FK 1899 Szeged, Mindszent SE – Mórahalom VSE, Tápé ESK – Algyő SK, Ujszegedi TC – Csongrád TSE, Ásotthalom TE – Tiszasziget SE.
Május 8. (vasárnap) 11.00: Szeged 2011 B – Szentesi Kinizsi SZITE. 17.00: Kisteleki TE – Újszentiván SE, Szőregi RSE – Sándorfalva SK. A Makó FC szabadnapos.
Az U19-es meccsek 15 órakor kezdődnek. A Szeged 201 B – Szentes (0-3) mérkőzést csütörtökön már lejátszották. A SZVSE nem indított ificsapatot.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Mórahalom VSE 25 19 4 2 81 23 58 61
2. Algyő SK 25 17 8 0 79 25 54 59
3. Szentesi Kinizsi 26 17 3 6 54 35 19 54
4. Szeged 2011 B 25 15 7 3 79 18 61 52
5. Ásotthalom TE 25 15 6 4 65 30 35 51
6. Sándorfalva SK 25 14 5 6 53 35 18 47
7. Tiszasziget SE 26 13 5 8 68 52 16 44
8. Makó FC 26 13 3 10 56 35 21 42
9. Csongrád TSE 25 12 4 9 48 38 10 40
10. FK 1899 Szeged 25 9 6 10 43 44 -1 33
11. Ujszegedi TC 26 7 3 16 33 69 -36 24
12. Szegedi VSE 25 6 6 13 40 51 -11 24
13. Tápé ESK 26 6 6 14 41 62 -21 24
14. Kisteleki TE 25 7 2 16 44 71 -27 23
15. Mindszent SE 25 6 2 17 47 93 -46 20
16. Szőregi RSE 26 2 2 22 26 111 -85 8
17. Újszentiván SE 26 1 2 23 20 85 -65 5

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szentesi Kinizsi 25 23 0 2 152 13 139 69
2. Makó FC 25 22 1 2 142 21 121 67
3. Mórahalom VSE 24 20 0 4 109 25 84 60
4. Szeged 2011 B 23 17 1 5 95 44 51 52
5. Algyő SK 24 14 2 8 88 42 46 44
6. FK 1899 Szeged 22 14 1 7 73 31 42 43
7. Mindszent SE 23 13 0 10 81 66 15 39
8. Csongrád TSE 24 12 0 12 75 73 2 36
9. Tiszasziget SE 24 10 1 13 51 88 -37 30(-1)
10. Ujszegedi TC 23 8 2 13 52 60 -8 26
11. Ásotthalom TE 23 7 2 14 47 69 -22 23
12. Újszentiván SE 24 7 1 16 62 85 -23 22
13. Sándorfalva SK 24 7 0 17 76 120 -44 21
14. Kisteleki TE 23 4 2 17 36 114 -78 14
15. Baks-Tápé 24 3 2 19 22 120 -98 11
16. Szőregi RSE 23 0 1 22 22 212 -190 -2(-3)

A góllövőlista élcsoportja: 1. Magyar György (Mórahalom) 26, 2. Baji Renátó (Ásotthalom) 24, 3. Drágity Dusán (Tiszasziget) 23, 4. Hatvani József (Algyő), Mihály Róbert (Mindszent) 22-22, 6. Kovács Balázs (Szeged 2011 B) 19, 7. Bernát Péter (Tiszasziget) 14, 8. Lévai Mihály (Kistelek), Busa Bence (Algyő), 10. Vékes Martin (Sándorfalva) 13-13, 11. Kovács Norbert (Szentes) 12, 12. Mátó Gergő (Makó) 11, 13. Dalibor Crkvenjakov (Mórahalom), K. Tóth Gyula (Mórahalom), Zádori Krisztián (Szeged 2011 B), Erdős Márk (Szeged 2011 B) 10-10, 17. Lajos Tamás (Kistelek), Bertók Gábor (Kistelek), Gyurkovics Tamás (FK 1899 Szeged), Mihalkó Máté (Ásotthalom), Gajdacsi Mátyás (Ásotthalom) 9-9, 22. Farkas Antal (UTC), Rutai Balázs (Tiszasziget), Rácz Dezső (Csongrád), Dóra János (FK 1899 Szeged), Kelemen Balázs (Tápé), Lekrinszki Ariel (Szentes), Szabó Márk (Csongrád) 8-8 találattal.

A megyei II. osztály 25. fordulójában:

Május 7. (szombat) 16.00: HFC II. – Csengele. 17.00: Tömörkény – St. Mihály FC, Balástya – Kiskundorozsma, Zsombó – Apátfalva, Bordány – Baktó-Petőfitelep, Móravárosi Kinizsi – Üllés, Székkutas – Csanytelek.
Május 8. (vasárnap) 17.00: Nagymágocs – Deszk.
Az U19-es meccsek 15 órakor kezdődnek. A Baktó-Petőfitelep, a Móravárosi Kinizsi és a HFC II. nem indított ificsapatot.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. HFC II. 24 16 4 4 83 31 52 52
2. Kiskundorozsma 24 15 2 7 62 29 33 47
3. Csengele 24 14 5 5 51 30 21 47
4. Bordány 24 12 4 8 40 28 12 40
5. Üllés 24 12 5 7 47 43 4 40(-1)
6. Nagymágocs 24 10 4 10 47 40 7 34
7. St. Mihály FC 24 10 4 10 43 39 4 34
8. Tömörkény 24 9 4 11 38 40 -2 31
9. Székkutas 24 9 4 11 29 44 -15 31
10. Apátfalva 24 9 3 12 41 56 -15 30
11. Balástya 24 9 2 13 39 49 -10 29
12. Csanytelek 24 8 5 11 33 45 -12 29
13. Móravárosi Kinizsi 24 6 5 13 29 52 -23 23
14. Zsombó 24 6 4 14 43 64 -21 22
15. Deszk 24 12 5 7 71 39 32 15(-26)
16. Baktó-Petőfitelep 24 3 4 17 20 87 -67 10-(-3)

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csengele 18 17 1 0 75 10 65 48(-4)
2. Üllés 21 16 1 4 71 19 52 41(-8)
3. Deszk 19 12 1 6 75 34 41 37
4. Kiskundorozsma 18 11 2 5 72 41 31 35
5. Nagymágocs 19 11 2 6 59 38 21 35
6. Csanytelek 19 10 1 8 65 43 22 31
7. Balástya 19 9 3 7 49 34 15 30
8. Zsombó 20 8 2 10 43 58 -15 26
9. Bordány 20 5 5 10 31 50 -19 20
10. Tömörkény 18 4 3 11 31 70 -39 15
11. St. Mihály FC 19 3 2 14 21 62 -41 11
12. Székkutas 18 2 2 14 22 78 -56 8
13. Apátfalva 18 2 1 15 16 93 -77 7

A góllövőlista élcsoportja: 1. Koncz Miklós (Csengele) 19, 2. Adamov Filip (Deszk) 17, 3. ifj. Major László (Deszk) 16, 4. Szél Róbert (Üllés), Mocsári Gyula (Zsombó), Koncz Róbert (Csengele) 14-14, 7. Papp Dávid (Balástya) 13, 8. Dudás Bence (HFC II.), Kovács Ferenc (Székkutas, Nagymágocs) 12-12, 10. Kis Levente (St. Mihály FC), Szarvas József (Nagymágocs), Gallai Gábor (Deszk) 11-11, 13. Baján Zoltán (St. Mihály FC), Ottlik Márk (Kiskundorozsma), Kovács Sándor (Bordány) 10-10, 16. Kiss Márió (Üllés), Pálinkó Attila (Baktó-Petőfitelep) 9-9, 18. Német Ákos (HFC II.), Baktai Zoltán (Tömörkény), Mihálffy Zsolt (HFC II.) 8-8 találattal.

A megyei III. osztály Homokháti csoport 25. fordulójában:

Május 7. (szombat) 17.00: Balotaszállás – IKV Alsóváros, Sándorfalva II. – Mórahalom II.
Május 8. (vasárnap) 15.00: USC Tanárképző – Röszke. 17.00: Ásotthalom II. – Zákányszék, Algyő II. – Bordány II., Csongrád II. – Ruzsa, St. Mihály FC II. – Forráskút, Pusztamérges – Baks.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Sándorfalva II. 24 22 1 1 116 28 88 67
2. Balotaszállás 24 19 1 4 84 32 52 58
3. Csongrád II. 24 18 3 3 80 34 46 57
4. Ruzsa 24 16 2 6 70 37 33 50
5. Mórahalom II. 24 16 1 7 93 56 37 49
6. Bordány II. 24 15 2 7 66 29 37 47
7. Algyő II. 24 14 2 8 91 41 50 44
8. Ásotthalom II. 24 13 1 10 61 58 3 40
9. Röszke 24 11 2 11 67 58 9 35
10. Baks 24 9 1 14 58 73 -15 25(-3)
11. Forráskút 24 8 1 15 34 83 -49 25
12. St. Mihály FC II. 24 6 1 17 45 87 -42 19
13. Pusztamérges 24 4 3 17 40 77 -37 14(-1)
14. IKV Alsóváros 24 4 0 20 44 89 -45 12
15. Zákányszék 24 4 1 19 30 79 -49 10(-3)
16. USC Tanárképző 24 2 0 22 20 138 -118 2(-4)

A góllövőlista élcsoportja: 1. Kiss Péter (Sándorfalva II.) 44, 2 Bagi Tamás (Ruzsa) 28, 3. Bokányi Ádám (Ásotthalom II., Mórahalom II.) 22, 4. Nana Mihály (Baks), Gercsó Dániel (Mórahalom II.), Kovács László (Algyő II.), Landler Péter (Sándorfalva II.) 19-19, 8. Németh Róbert (Mórahalom II.) 17, 9. Tóth László (Sándorfalva II.) 15, 10. Kiséri Krisztián (Algyő II.) 14, 11. Víg Zsolt (Ásotthalom II.), Csúri Csaba (Sándorfalva II.) 13-13, 13. Bánfi Péter (Baks), Hegedűs Tibor (Algyő II.), Farkas Szilveszter (Algyő II.), Kovács Sándor (Bordány II.) 12-12, 17. Tanács Attila (Röszke), Papdi Csaba (Röszke), Muskó László (Csongrád II.), Bálint Attila (Csongrád II.), Konkoly András (Balotaszállás) 11-11, 22. Petrezselyem János (Balotaszállás), Szántó Dániel (St. Mihály FC II.), Belaidi Ajád (Bordány II.), Masa Richárd (Ruzsa), Mórocz Zsolt (Sándorfalva II.), Berta Martin (Röszke) 10-10 találattal.

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 25. fordulójában:

Május 7. (szombat) 17.00: Fábiánsebestyén – Pitvaros, Kiszombor – Csongrád III., Mártély – Szegvár, Kübekháza – Földeák.
Május 8. (vasárnap) 10.00: Pázsit – Makó II. 17.00: SZVSE II. – Szikáncs, Székkutas II. – Csanádpalota. Az FK 1899 Szeged II. szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Makó II. 23 20 0 3 93 21 72 60
2. Kiszombor 22 16 2 4 88 29 59 50
3. Csongrád III. 22 15 3 4 67 33 34 48
4. Földeák 23 14 2 7 60 36 24 44
5. Pitvaros 23 12 4 7 47 35 12 40
6. Fábiánsebestyén 22 10 6 6 41 35 6 36
7. FK 1899 Szeged II. 23 9 2 12 52 60 -8 29
8. Mártély 22 8 4 10 36 45 -9 28
9. SZVSE II. 22 7 5 10 37 39 -2 23(-3)
10. Szegvár 22 6 4 12 33 58 -25 22
11. Szikáncs 23 7 3 13 31 40 -9 21
12. Csanádpalota 23 6 2 15 30 78 -48 17(-3)
13. Kübekháza 22 4 5 13 26 70 -44 17
14. Pázsit 22 3 7 12 28 50 -22 16
15. Székkutas II. 22 6 1 15 33 74 -41 12(-7)
16. Deszk II. 0 0 0 0 0 0 0 0

A góllövőlista élcsoportja: 1. Béres Róbert (Makó II.) 42, 2. Nagy István (Csongrád III.) 30, 3. Gróf Norbert (Pitvaros) 25, 4. Ács Sándor (FK 1899 Szeged II.) 19, 5. Tézsla Krisztán (Kiszombor) 17, 6. Krucsó Ákos (Makó II.) 16, 7. Orosz Attila (Földeák), Horváth Gábor (Földeák) 15-15, 9. Kardos Zsolt (Kiszombor), Bány Tamás (Makó II.) 13-13, 11. Tódor Dániel Márk (Mártély) 11, 12. Holecska Norbert (FK 1899 Szeged II.), Kristó Ádám (Szikáncs) 10-10, 14. Csizmadia Krisztián (Kiszombor), Horváth Antal (Fábiánsebestyén), Felföldi Richárd (Fábiánsebestyén), Hegyi Norbert (Mártély) 9-9, 18. Pataki Viktor (Makó II.), Lévai Jenő (Csongrád III.), Molnár László (Pázsit), Szabó János (Szegvár), Kovács László (Kiszombor) 8-8 találattal.

A megyei IV. osztály Keleti csoport 19. fordulójában:

Május 7. (szombat) 17.00: Földeák U19 – Szőreg II., Rock Klub – Maros-menti UFC.
Május 8. (vasárnap) 11.00: KEAC – Nagylak. 17.00: Baktó-Petőfitelep II. – Móravárosi Kinizsi II., Gyálarét-LS 2015 – Szikáncs II. A Maroslele szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Maroslele 17 14 1 2 66 20 46 43
2. Móraváros II. 16 11 1 4 64 22 42 34
3. Nagylak 16 10 2 4 54 20 34 32
4. Maros-menti UFC 16 8 5 3 28 26 2 29
5. Rock Klub 16 8 2 6 62 40 22 26
6. Baktó-Petőfitelep II. 16 7 3 6 50 40 10 24
7. Gyálarét 2015 17 6 3 8 33 48 -15 21
8. Szikáncs II. 17 5 3 9 36 61 -25 18
9. Földeák U19 15 4 0 11 32 51 -19 12
10. Szőreg II. 16 5 1 10 54 66 -12 9(-7)
11. KEAC 16 0 1 15 7 92 -85 -2(-3)
12. Contitech Gumigyár 0 0 0 0 0 0 0 0

A góllövőlista élcsoportja: 1. Ohát Tamás (Maroslele) 26, 2. Kővágó Balázs Gergő (Maroslele) 24, 3. Nagy György (Rock Klub) 20, 4. Szabó Bence (Nagylak) 18, 5. Mata Gyula (Móraváros II.) 16, 6. Bíró Tibor (Maros-menti UFC) 13, 7. Pálinkó Attila (Baktó-Petőfitelep II.) 12, 8. Tóth Tamás (Szőreg II.), Bigors István (Rock Klub) 10-10, 10. Bartos Norbert (Szőreg II.) 9, 11. Dunai László (Szikáncs II.), Galiba István (Baktó-Petőfitelep II.), Jáksó Benjámin (Szőreg II.), Rácz Roland (Nagylak) 8-8, 15. Vári Gergő (Gyálarét), Tóth Róbert (Földeák U19), Csávás Zsolt (Nagylak, Maros-menti UFC), Sztán Péter (Szőreg II.) 7-7 találattal.

A megyei IV. osztály Nyugati csoport 19. fordulójában:

Május 7. (szombat) 17.00: Dóc – Csanytelek II.
Május 8. (vasárnap) 17.00: Öttömös – Üllés II., Domaszék – Ópusztaszer, Eperjes – Baks II.-Pusztaszer, Tömörkény II. – Szatymaz, Zsombó II. – Derekegyház.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés II. 18 15 2 1 80 15 65 47
2. Dóc 18 15 1 2 57 8 49 46
3. Szatymaz 18 10 3 5 52 22 30 33
4. Ópusztaszer 18 10 3 5 43 36 7 33
5. Zsombó II. 18 8 3 7 46 42 4 27
6. Csanytelek II. 18 7 3 8 31 43 -12 24
7. Tömörkény II. 18 6 3 9 28 39 -11 21
8. Eperjes 18 6 3 9 31 43 -12 21
9. Domaszék 18 5 1 12 34 53 -19 16
10. Derekegyház 18 5 1 12 34 59 -25 16
11. Öttömös 18 3 2 13 18 70 -52 11
12. Baks II.-Pusztaszer 18 3 5 10 23 47 -24 7(-7)

A góllövőlista élcsoportja: 1. Bárkányi Andor (Szatymaz) 17, 2. Bitó Attila (Dóc) 16, 3. Katona Sándor (Ópusztaszer), Csikós Krisztián (Zsombó II.) 15-15, 5. Csara Ferenc (Domaszék) 12, 6. Király Zsolt Zoltán (Üllés II.) 10, 7. Elekes Gábor (Dóc), Fülöp István (Ópusztaszer) 9-9, 9. Borbás Tamás (Derekegyház), Czibolya Árpád (Tömörkény II.), Tápai Viktor (Zsombó II.) 8-8, 12. Vass Ákos (Üllés II.), Tülkös Niko (Dóc), Gábor Péter (Üllés II.) 7-7 találattal.

Előző sztori

A munkavállalók támogatják a távmunkát

Következő sztori

A Vatikán könyvtárába került a Szegedi Biblia hasonmás kiadása