Írjon nekünk

Gazdaság

Emmi: közel a megállapodás az egészségügyi szakdolgozói bérekről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Közel a megállapodás a szakszervezetekkel az egészségügyi szakdolgozói bérekről, az orvosi bérekről azonban további egyeztetésre van szükség – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az államtitkárság és a szakszervezetek közötti, csütörtöki ágazati sztrájktárgyaláson Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár új ajánlatot tett. Ez az egészségügyi szakdolgozók kérésének megfelelően differenciált béremelést jelenthet, ami az egészségügyi bértáblának a minimálbér és a garantált bérminimum miatti összecsúszását kompenzálja majd. Az ajánlat 2019-ig tartalmazza a bérrendezés egyes lépéseit. Az “egyes lépések időbeliségében voltak ugyan minimális eltérések”, de a szakdolgozói bérekről “közel került” a megállapodás. Az orvosi bérek esetében azonban további egyeztetésre van szükség – tették hozzá. A tárgyalópartnerek megállapodtak abban, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában lévő intézményekben a munkáltatók júliustól átvállalják a szakdolgozói kamarai tagdíjat munkavállalóiktól. Ennek kiterjesztése a teljes ágazatra akkor lehetséges, ha létrejön az ágazat dolgozóit érintő kollektív szerződés.

Az államtitkárság vezette tárgyaláson részt vett a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, valamint a vele együttműködési megállapodást kötött szervezetek: a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, a Medicina2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Szakdolgozói Kamara, a Magyar Gyógyszerészi Kamara és a Magyar Kórházszövetség képviselői. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak – közölték. A sztrájktárgyalások célja, hogy ágazati kollektív szerződés jöhessen létre, ezen belül több évre szóló, legalább évi egyszeri bérfejlesztésben részesüljenek az egészségügyi szakdolgozók – fűzték hozzá.

Hírzóna

A szerbek magyar hitelből újíthatják meg a Szeged-Szabadka vasútvonalat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mondta Lázár János.

Tovább olvasom

Hírzóna

Álláskeresőknek szerveznek üzemlátogatást Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szeptember 24-én, kedden.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vissza nem térítendő támogatás mértéke az elszámolható költségek 10 és 50 százaléka között lehet.

Tovább olvasom

Aktuál