Bulvár

Elrajtolt a XXII. Szegedi Borfesztivál + FOTÓK

Elrajtolt a XXII. Szegedi Borfesztivál + FOTÓK

2016. május 13., péntek
Elrajtolt a XXII. Szegedi Borfesztivál + FOTÓK
borfeszt_megnyito013kf

Péntek délután a borrendek felvonulásával indult meg a tíznapos szegedi borünnep, amely másfél héten át tíz helyszínen kétszázötven program várja a látogatókat.

A tíz napig tartó

borfesztiválon

– amely két évtized alatt a néhány kiállítóval induló rendezvényből az ország egyik legnagyobb borászati eseményévé vált – százötven pincészet nedűiből kóstolhat a több tízezer látogató. A gasztronómiai fesztiválon az ország összes jelentős pincészete képviselteti magát Tokajtól Villányig, valamennyi hazai bortermő vidékről. A rendezvényhez kapcsolódva 1997-től szervezik meg a borversenyt, amelyen tavaly már 150 benevezett tétel közül választotta ki a legjobbat az akadémikusokból, szakértőkből álló szakmai zsűri. A kiváló borok mellett a Széchenyi tér árnyas platánfái alatt három színpadon komoly és könnyű zenei, valamint dzsessz koncertek is szórakoztatják az egybegyűlteket. A borászok mellett vendéglátósok, sajt-, pálinka-, lepény-, lángos- és édességárusok gondoskodnak a változatosságról. A Gasztroudvar a Klauzál téren épül föl, itt az étkek mellett szintén kóstolhatnak bort és pálinkát is az arra járók, sőt itt lehetőség nyílik a házilag készített, kézműves sörök ízvilágának megismerésére is. A Tiszán sárkányhajó-viadalt rendeznek, amelyen mások mellett a város sportegyesületei mérik össze erejüket. Május 15-én félmaratont szerveznek, az útvonal Szeged nevezetességeit érinti és az idén a Nemzeti Bor Maraton szegedi fordulója is az ünnepségsorozat részeként várja a minőségi nedűk és a mozgás szerelmeseit. Május 20-án indul a Dóm téri kavalkád, ahol többek között a Honeybeast, a Quimby, Vastag Csaba, Freddy és Charlie koncertezik. Május 20-án a városháza előtt tartják a közgyűlés ünnepi ülését, amelyen átadják a szegedi kitüntetéseket. Május 21-én kezdődik a

XVII. Szegedi Hídivásár

, a vidék legnagyobb kézműves seregszemléje, melyen több mint kétszáz árus kínálja míves portékáját, mutatja be szakmája fogásait látványműhelyeiben a lezárt Belvárosi hídon. Szeged napját azért május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben ezen a napon nyerte el a szabad királyi város rangot, de nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.