Írjon nekünk

Közélet

Cserepes-botrány: kizárta a kormányhivatal a szegedi jegyzőt a birtokvédelmi eljárásokból

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

cserepes_tuntetes

Csatát nyertek a kereskedők, a május elején indított mintegy negyven birtokvédelmi eljárásból kizárták Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, a kormányhivatal ugyanis úgy ítélte meg, hogy fennáll a kizárási ok a 92%-ban önkormányzati tulajdonú társaságot érintő ügyben, és a makói jegyzőt jelölte ki az eljárások lefolytatására.

Olyan pavilonbérlők kezdeményeztek birtokvédelmi eljárást még május elején a polgármesteri hivatalnál, akiknek felmondták bérleti szerződésüket, ügyükben alapesetben a területileg illetékes jegyző jár el. A Cserepes sori piac bérlőinek érdekképviseletét felvállaló jogász, Szabó Bálint akkor arról tájékoztatott, hogy a jogszabályok szerint egy napon belül reagálnia kell a hivatalnak egy ilyen bejelentésre, de mivel 92%-ban önkormányzati tulajdonú a társaságról van szó, megítélése szerint Mózes Ervin címzetes főjegyző elfogult az ügyben, így arra számított, hogy a Csongrád Megyei Kormányhivatalhoz fordul az eset kapcsán Szeged törvényességének őre.

Azonban nem ez történt, a birtokvédelmi eljárást kezdeményező piacosok elkezdték sorra kézhez kapni a meghallgatásra szóló beidézéseket, és csak egy szerdai meghallgatáson derült ki, hogy a kormányhivatal döntött az ügyben: kizárta Mózes Ervint és a makói jegyzőt jelölte ki az eljárások lefolytatására. „Nemcsak azt tartjuk tisztességtelennek, hogy a jegyző tíz napig ült az ügyön, hanem azt is, hogy ha értesültek arról, hogy más fog eljárni, akkor miért nem értesítették az érintettet, aki emiatt bezárt a piacon” – jelentette ki Szabó Bálint jogász.

Hozzátette, a hétfőn indított tüntetéssorozaton is azért szerettek volna a piacosok egy levelet eljuttatni a címzetes főjegyzőnek, hogy megtudakolják, szerinte az önkormányzat érintettsége miatt fennáll-e a kizárási ok, hiszen Mózes Ervin kezdte el beidézni a kereskedőket, azonban nem tudtak vele beszélni. A kormányhivatal viszont döntött a kérdésben.

Kommentek

Hírzóna

Tehetséges, de rászoruló gyerekeket támogat a Szent-Györgyi Albert Rotary Club

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Láncátadó ünnepséget tartottak nemrég.

Tovább olvasom

Közélet

Szeged aktívan segíti az LMBT+ közösséget

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeged egyre inkább MÁSbarát város; egyre jobb Leszbikusnak, Melegnek, Biszexuálisnak és Transzneműnek lenni a városban – derült ki most.

Tovább olvasom

Hírzóna

Fogadóórát tart a szentesi rendőrkapitány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Balogh-Szabó Imre június 27-én, csütörtökön 14 és 16 óra között várja az érdeklődőket.

Tovább olvasom

Aktuál