Sport

Szeged ad otthont a 44. Medikus Kupának

Szeged ad otthont a 44. Medikus Kupának

2016. április 6., szerda
Szeged ad otthont a 44. Medikus Kupának
medikus_kupa

Idén a Szent-Györgyi Albert Hallgatói Egyesület (SZAHE) és a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja rendezi a 44. Medikus Kupát, amelyen a házigazdák mellett a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem élettudományi karainak hallgatói mérik össze képességeiket.

Az évente más helyen lebonyolított rendezvényen több sportágban küzdenek a hallgatók az első helyért: női és férfi kosárlabdában, női és férfi kézilabdában, női és férfi röplabdában, illetve férfi vízilabdában és férfi labdarúgásban. Ennek megfelelően öt szegedi helyszínen folynak majd a mérkőzések. A kosárlabda a Topolya soron, a kézilabda a Csonkában, a labdarúgás a Kisstadionban, a röplabda a Gellértben, a vízilabda pedig a Napfényfürdőben (volt SZUE) látogatható. Minden szakágban hirdetnek győzteseket, de az igazi kihívás az összetett csapat elsőség, a Medikus Kupa elhódítása. A csapatokban igen sok az NB-s csapatokban is játszó medikus, sőt, olyan külföldi hallgató is játszik, aki hazája első osztályában is pályára lépett, így igazán magas színvonalú összecsapások várhatóak. A szegedi csapatkapitányok viszont bíznak abban, hogy ez évben nem engedik elvinni kupát. A játékosokat népes szurkolósereg kíséri, a teljes résztvevői létszám 3000 főre kalkulálható. "Az eseményt színesíti az All Star kézilabda gálamérkőzés, amely a pécsiekkel kialakult hagyomány. Ide nagyon sok korábban Szegeden játszó medikus-játékos legendát is várunk" – mondta el

Boros-Gyevi László

. A mérkőzésre szombaton 18.30-kor a Csonkában kerül sor. "A sportversenyeket zenei rendezvények is kísérik. Ezek hatóságilag engedélyezett helyszíne a Gellért Szabadidőközpont. Csak előzetes jegyvásárlás volt lehetséges, így a helyszínen jegyvásárlás nincs, külsősöket már nem fognak tudni beengedni. A szervezők minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a koncertek közönségének viselkedése – a SZIN-hez hasonlóan – ne zavarja a szegedieket és a környéken lakókat" – számolt be

Hézső Tamás

, a SZAHE által megbízott főrendező. A rendezvény programfüzete

ide kattintva

böngészhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.