Bulvár

Kilencedik alkalommal keresik Szeged Szépét - kiemelten a jótékonyság jegyében

Kilencedik alkalommal keresik Szeged Szépét - kiemelten a jótékonyság jegyében

2016. április 8., péntek
Kilencedik alkalommal keresik Szeged Szépét - kiemelten a jótékonyság jegyében
Mellrák elleni küzdelem.01

Nem mindennapi szépségverseny várja a jelentkezőit Szegeden. Jótékonyságra buzdítanak a szervezők a IX. Szeged Szépe Szépségkirálynő-választás keretei között.

2016-ban kiemelten a jótékonyság jegyében már kilencedik alkalommal rendezik meg a

Szeged Szépe versenyt

, ahova 15 és 25 év közötti hölgyek jelentkezését várják országosan és határon túlról egyaránt két hónapon keresztül. Idén négy karitatív projektet valósítanak meg a szervezők a szépségkirálynő jelöltekkel, továbbra is szeretnék a személyes tevékenységükkel kicsit jobbá tenni környezetüket, a világot. A Szeged Szépe fő célkitűzése a mellrák elleni küzdelemre, prevenció fontosságára történő figyelemfelhívás, elérjék azt, hogy már fiatalabb korban is végezzenek a lányok rendszeres önvizsgálatot, továbbá szűrővizsgálatokra is folyamatosan eljárjanak majd életük során. „Hisszük azt, hogy a prevencióval életeket, sorsokat menthetünk meg, mert korai felismeréssel a mellrák gyógyítható, a tragikus végkimenetel elkerülhető. Ha aktivitásainkkal már egyetlen életet megmenthetünk, akkor jót cselekedtünk” – fogalmazott

Gera Gábor

, a rendezvény főszervezője. További jótékonysági projektjük lesz, mint minden évben az ÁGOTA alapítvány gyermekeinek megvendégelése, étkeztetése, megajándékozása. „Úgy gondoljuk, hogy a gyermekek, jelen esetben hátrányos helyzetű gyermekek segítése, bármilyen területen, legyen szó edukációról, szociális jellegű segítségről, törődésről, egy közös programról, mellyel egy apró mosolyt csalhatunk a gyermekek arcára és pozitív élményekben lehet részük, az mindig egy befektetés a jövőbe. A társadalom egészének még fontosabb lenne a gyermekek figyelmére magasabb hangsúlyt fektetni, mert eljön egyszer egy nap, amikor ők lesznek, akik tükröt formálnak, mutatnak nekünk, és ezért sok múlik azon, hogy mi hogyan és miként foglalkozunk velük. Továbbá mindenképp szeretnénk ráirányítani a figyelmet a hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére” – hangsúlyozta a főszervező. 2016-ban tovább szélesítik a karitatív, önkéntes segítségnyújtásukat a szervezők a döntős lányokkal és a Szege Szépe szépségkirálynővel közösen, amihez bárki csatlakozhat. 2016-tól „Szeged Szépe SAVE THE PLANET PROJECT” néven csatlakoznak a Szegedi Vadaspark fajmentő programjához is, lehetőségeikhez mérten segítik majd az állatkertben élő állatok mindennapjait, nagy mennyiségű faforgáccsal, minőségi állateledellel, szükség esetén személyes segítséggel próbálnak az állatkerti dolgozók munkájához hozzájárulni ezen felül pedig állatmenhelyeknek fognak majd kiemelkedő segítséget nyújtani. „Fontosnak tartjuk, hogy még nyomatékosabb figyelmet szenteljünk a környezetünkre, legyen szó állatokról, veszélyeztetett állatokról, a fajmentő program esetében veszélyeztetett fajokról, vagy környezetvédelemről, a zöld területek megóvásáról, környezetünk, életterünk tisztán tartásáról, önkéntes munkánkkal pedig példát mutassunk a fiatalok részére, hogy még zöldebben gondolkozzanak, éljék majd mindennapjaikat a jövőben” – szögezte le a koordinátor. Emellett számos, fiataloknak szóló programok és rendkívüli élmények várják majd a döntőbe került lányokat, melyről a

weboldalukon

bővebb infót olvashatnak az érdeklődők. Aki pedig szeretné figyelemmel kísérni a versenyt, a lányok megmozdulásait, a

Facebook oldalukon

megteheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.