Sport

Labdarúgás: van miért visszavágnia a Szegednek a Kisvárda ellen

Labdarúgás: van miért visszavágnia a Szegednek a Kisvárda ellen

2016. március 4., péntek
Labdarúgás: van miért visszavágnia a Szegednek a Kisvárda ellen
szeged_2011_gyirmot28_gs

Továbbra is első pontjaira hajt a Szeged 2011-Grosics Akadémia tavasszal: Germán Tamásék szombaton a Kisvárda ellen pótolhatják az eddigi hiányt.

Nincsenek éppen jó emlékei a Tisza-partiaknak a hétvégi riválisról, hiszen 2013 nyarán éppen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek gyűrték le egy meglehetősen

balhésra sikerült

osztályozós párharcban az NB II mezőnyétől akkor így búcsúzni kényszerült szegedieket. A következő idényben már viszont a

Nyilas Elek

által trenírozott gárda feljutást ünnepelhetett, míg a Kisvárda szurkolótábora a másodosztályból való kiesés miatt bánkódhatott, így tavaly még elkerülték egymást a felek. Idén azonban ismét összejött ez a párosítás a bajnokságban, amiben sajnos egyelőre nem sok öröme akadt a Klausz-legénységnek, hiszen a 3. fordulóban lejátszott odavágón kiütéses,

4-0-ás diadalt

arattak Rajczi Péterék. Éppenséggel lenne tehát oka a revánsra a Szegednek.

Online

Szombaton 14.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged 2011-Grosics Akadémia - Kisvárda-Master Good másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!

Annál is inkább, mivel a történelmi indokok mellett az sem elhanyagolható tényező, hogy a

Gyirmót ellen

, illetve legutóbb a

Siófokkal szemben

is vereségbe szaladó alakulat egyre messzebb kerül az élmezőnytől, egyszersmind egyre inkább elmerül a rendkívül sűrű középmezőnyben. Azaz nagyon kellene a három pont a csapatnak. "Természetesen engem is megfogott kicsit a múlt heti vereség. Ugyanakkor azt gondolom, és ezt mondtam a srácoknak is, hogy amiatt a tíz perc miatt még nem kell sutba vágni a játékosok több hónapos munkáját, illetve azt a szakemberek által kimondott elismerést, miszerint jó csapat a Szeged. Most a legfontosabb, hogy ki tudjunk lábalni ebből a helyzetből, hogy ne legyen gond belőle a továbbiakban" - fogalmazott portálunknak

Klausz László

vezetőedző. Kitért rá, a Balaton-partiak elleni csörtét kihagyó

Andrei Coroian

szolgálataira a középpályás ágyékhúzódása miatt ezúttal sem számíthat. A megműtött

Mészáros Márk

továbbra is harcképtelen, de a már edző

Czirok József

sem kerül majd még a meccskeretbe várhatóan. A Kisvárda kifejezetten veszélyes ellenfélnek ígérkezik, elvégre ez az együttes lőtte eddig a legtöbb gólt a liga résztvevői közül, amiben persze elévülhetetlen érdemei vannak a góllövőlistán tíz találatával harmadik

Erős Gábornak

is. A támadó ugyan az első tavaszi fordulóban még nem lépett pályára, de a társak nélküle is 3-3-ra végeztek Csákváron, míg egy hete a listavezető, bajnokaspiráns Gyirmót bukott két pontot hazai környezetben két pontot

Soós Imre

csapatával szemben. "Biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz ez számunkra. Megnéztem felvételről a Kisvárda Csákvár elleni meccsét, és az azonnal látszott, hogy mennyit támadnak. A támadósoruk

Rajczival

, Erőssel, valamint a két szélső középpályással nagyon lendületes, egyben jól tartja meg a labdákat. Nagyon nagy gondot kell majd fordítanunk a megfelelő védekezésre ellenük" - tekintett előre a szegediek mestere.

Emlékeztetőül a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésén (2015. augusztus 15.):

Kisvárda-Master Good - Szeged 2011-Grosics Akadémia 4-0 (2-0)

Kisvárda, 600 néző. Vezette: Oláh Gábor (Máyer Gábor, Szert Balázs).

Kisvárda:

Tarczy - Fodor, Graszl, Lázár, Minczér, Erős (Kulcsár 83'), Cseri (Molnár R. 70'), Fazekas, Kornutyak, Koszta, Vári (Rajczi 76').

Vezetőedző:

Soós Imre.

Szeged:

Szántai - Szabó P., Balogh M., Farkas M. (Veselinov - a szünetben), Mészáros, Király, Oláh G., Berde, Zelenyánszki (Pászka - a szünetben), Hegedűs, Andorka (Oláh L. 61').

Vezetőedző:

Klausz László.

Gólszerzők:

Koszta (14'), Vári (33', 54'), Rajczi (90+1' - tizenegyesből).

Sárga lap:

Király (17'), Andorka (39'), Oláh G. (79').

Így játszottak a csapatok a 17. fordulóban:

Szeged 2011-Grosics Akadémia – BFC Siófok 1-2 (1-0)

Gólszerzők:

Szabó P. (21′), ill. Futó Zs. (83′), Ivancsics G. (84′).

Gyirmót FC Győr - Kisvárda-Master Good 0-0

A táblázat állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Gyirmót FC Győr 17 11 4 2 26 11 15 37
2. ZTE FC 17 10 3 4 31 15 16 33
3. Budaörs 17 9 2 6 28 24 4 29
4. Mezőkövesd Zsóry 17 7 5 5 23 20 3 26
5. BFC Siófok 17 7 4 6 23 22 1 25
6. Kisvárda 17 6 6 5 32 23 9 24
7. Soproni VSE 17 7 2 8 25 21 4 23
8. Aqvital FC Csákvár 17 7 2 8 29 34 -5 23
9. Szeged-Grosics 17 7 2 8 22 27 -5 23
10. Dunaújváros 17 5 6 6 22 25 -3 21
11. Szolnoki MÁV FC 17 6 3 8 22 25 -3 21
12. Balmazújváros 17 5 5 7 18 25 -7 20
13. SZTK-Erima 17 4 7 6 22 31 -9 19
14. Vác FC 17 5 3 9 16 22 -6 18
15. FC Ajka 17 4 5 8 16 25 -9 17
16. Soroksár SC 17 3 7 7 16 21 -5 16

A 18. forduló programja:

Március 4., péntek 17.00:

Dunaújváros PASE - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.

Március 5., szombat 14.30:

Szolnoki MÁV FC - SZTK-Erima, Szeged 2011-Grosics Akadémia - Kisvárda-Master Good, Vác FC - BFC Siófok;

17.00:

Swietelsky-Soproni VSE - Budaörsi SC, Aqvital FC Csákvár - FC Ajka, Gyirmót FC Győr - Soroksár SC.

Március 6., vasárnap 18.00:

Zalaegerszegi TE - Mezőkövesd Zsóry FC.

A bajnokság leggólerősebb csapatát fogadja szombaton a Szeged-Grosics - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=614634

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.