Közélet

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja az NVI-nél történteket

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja az NVI-nél történteket

2016. március 9., szerda
Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja az NVI-nél történteket

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) február 23-án történteket - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után újságírókkal.

Február 23-án tömegjelenet volt az NVI Alkotmány utcai épületénél, többen ott várták, hogy a Kúria honlapján megjelenjen a végzés arról, elutasítja-e a vasárnapi boltzár ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezést, és ha igen, akkor elsőként adhassák le kérdésüket. Végül elsőként egy magánszemély adta le kérdését, négy másodperccel megelőzve az MSZP-s

Nyakó Istvánt

. A szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több "kopasz férfi" akadályozta politikusukat. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke a testület zárt ülése után azt mondta: nem kaptak egyértelmű, megnyugtató választ arra, hogy kik, miért és kinek a szervezésében akadályozták a magyar jogállamiság egyik alapintézménynek munkáját. Annyit tudni, hogy összesen 22 feljelentés érkezett a hatóságokhoz. A nyomozás egyelőre folyamatban van, s mivel egy népképviseleti szervet ért incidens, ezért az ügynek nemzetbiztonsági vonatkozása is van, így a testület is figyelemmel kíséri az ügyet - mondta Molnár Zsolt, aki a magyar demokrácia szégyenének nevezte a történteket. Szerinte az egész magyar társadalom válaszokat vár és az eddigi magyarázkodások elfogadhatatlanok. Hozzátette: egyetért azzal, hogy a választási törvényeken változtatni kell, ugyanakkor - tette hozzá - a jövőt érintő jogszabály-változtatással "nem lehet elkenni" az ügyet.

Szél Bernadett

, a bizottság LMP-s tagja is azt mondta: számos nyugtalanító kérdés van, és az egész magyar demokrácia szempontjából fontos, hogy pontot tegyenek az ügy végére.

Mirkóczki Ádám

(Jobbik) és

Németh Szilárd

, a bizottság fideszes alelnöke is elítélte az NVI-nél történteket. Mirkóczki Ádám hozzátette, ebben az ügyben "a Fidesz pofátlansága elképesztő méreteket öltött", miután a Jobbik nyakába akarják varrni az NVI-nél történteket. Állítólag egyes tanúvallomásokban a Jobbikhoz akarják kötni a fideszes "

Kubatov Gábor

fizetett" verőlegényeit - mondta. Németh Szilárd ezt a jobbikos képviselő üldözési mániájának tulajdonította, s hozzátette: Kubatov Gábor már nyilatkozott ebben az ügyben. A fideszes képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrség február 23-án, délelőtt fél 10-kor internetes sajtófigyelés nyomán szerzett tudomást az NVI-nél történtekről, s húsz perccel később már a helyszínen voltak. Emlékeztetett arra is, hogy

Orbán Viktor

miniszterelnök is kérte, hogy az NVI-nél történteket közösen vizsgálják ki, s a parlamentben hozzák meg a szükséges jogszabály-változtatásokat. A nemzetbiztonsági bizottság szerdai zárt ülésén az újabb "kémügyet" is tárgyalták. Az atlatszo.hu február végén írt arról egy ügyvédre hivatkozva, hogy a hatóságok kémkedéssel gyanúsítják

M. N.-t

, az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát és a cég magyarországi képviselőjét,

B. B. Sz.-t

. A valasz.hu pár nappal később azt azt írta: úgy tudják, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott. A testület tagjai csak szűkszavúan tudtak nyilatkozni, mivel folyamatban lévő nyomozásról van szó, amelyben számos minősített adat van. Az ellenzéki képviselők azt hangsúlyozták: bonyolult ügyről van szó, melynek politikai, fideszes vonatkozásai is vannak. Ennek nyomán alaposan ki kell vizsgálni az ügyet. Németh Szilárd azt mondta: tisztázni kell, hogy egyáltalán valóban kémügyről van-e szó, a nyomozás végével viszont a nyilvánossággal is megosztják a fejleményeket. Szél Bernadett arról is beszámolt, hogy a közelmúltban a Paks 2 beruházással kapcsolatban egy nyugtalanító választ kapott Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztertől, ezért kezdeményezte, hogy a beruházással kapcsolatos megvalósíthatósági megállapodásokat kérje be a bizottság, hogy a testület tagjai és szakértői tanulmányozhassák azokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.