A tanú az újszegedi szabadtéri idei nagy durranása

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szabadteri_sajttaj001kfÖt darabot, kilenc előadást hirdetett meg a Szegedi Szabadtéri Játékok a kisebbik játszóhelyén. A tanú című kultuszfilmből született színpadi változat mellett Duda Éva társulatának látványos, akrobatikus újcirkuszi előadásával várják a közönséget, illetve Agatha Christie egyik népszerű krimije és Caragiale komédiája is színre kerül. A szabadtéri igazgatója elmondta, az újszegedi színpad színvonalas előadásaival elsősorban a szegedieknek szeretnének kedvezni és semmiképpen sem szeretnék megszüntetni azt.

Az újszegedi műsor szerdai ismertetésén Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója reagált a közelmúltban megjelent sajtóhírekre, miszerint a jövőben nem rendeznek több szabadtéri előadást a ligetben. (A színpad felszámolásának ötletéről és Haág Zalán szegedi KDNP-elnök-frakcióvezető reakciójáról hírportálunk is beszámolt.) Herczeg szerint a játszóhely megszűnésével éppen a szegediektől vennék el a nyári színházi kikapcsolódás lehetőségét, melynek felszámolása a látogatószámok és a helyiek véleménye tükrében is indokolatlan lenne. Tavaly közel 10 ezren voltak kíváncsiak az itt játszott 5 produkcióra. “Az újszegedi helyszín fontos kiegészítő pátja a Dóm téri színpadnak”- mondta, mely méreteit tekintve a Vígszínházéval vetekszik. Számos fejlesztés történt a színpadtechnika terén, sőt, a padokat is párnázott ülőalkalmatosságokra cserélték.

szabadteri_sajttaj003kf

Hogy az újszegedi színpad van és lesz, arra bizonyíték, hogy a szabadtéri játékok igazgatósága idén komolyabb szerepet szán a játszóhelynek. A 2016-os évadban 5 darabot mutatnak be itt, 9 előadásban – folytatta Harangozó Gyula művészeti vezető. Július 8. és 9. között Agatha Christie bűnügyi komédiáját, Az egérfogót mutatják be; július 15-én és 16-án Caragiale Zűrzavaros éjszaka című vígjátékát játsszák, míg július 29-én Duda Éva társulata kápráztatja el a közönséget Virtus – újcirkusz című produkciójával. Augusztus 12. és 13. között Bacsó Péter klasszikusát, A tanút tekinthetik meg Újszegeden, majd az immár hagyományosnak számító nótaestet is megrendezi a szabadtéri játékok. Herczeg Tamás felhívta az érdeklődők figyelmét, már a mai naptól lehet jegyet váltani 1000 és 3000 forint közötti áron.

Előző sztori

Aranyos lett a Kisteleki Betlehemesek csapata, Brüsszelig világít csillaguk

Default thumbnail
Következő sztori

Baleset Szegeden, tűz Fábiánsebestyénen

Legutóbbi hasonló cikkek