Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Kézilabda: könnyedén vette a Kolding előtti akadályt a Pick + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

pick-balmazujvaros012kf

Ezúttal is majdnem negyven gólig jutott a MOL-Pick Szeged a Balmazújváros ellenében: a szegediek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben a kedd esti bajnokin.

A Vác elleni idegenbeli győztes tavaszkezdet után kedden este a Balmazújváros ellen játszotta első hazai mérkőzését a szezon második felében a MOL-Pick Szeged, amelyből Balogh Zsolt és Ilyés Ferenc hiányzott.

Jól kezdett a Pick, gyors kontragólokat követően három-nullra elhúzott, Bombac gólpasszokkal és góllal nyitotta a meccset. A kilencedik percben próbált változtatni a vendégek mestere, Füzesi Ferenc, a Pick védekezésével nehezen tudott mit kezdeni a Balmazújváros. (6-2) Nem hozott azonban változást a játék képében az időkérés, előbb Parrondo egy újabb lerohanás után szerzett gólt, majd már hattal vittek a szegediek. Ezt követően viszont feljavultak a vendégek, és 9-6-ra feljöttek, egyre többször sikerült átlőniük a falat, de igazán közel nem engedte ellenfelét a Pick, amely a játékrész végét ismét megnyomta, és öt góllal vezetett a szünetben.

A második félidőt jobban kezdte a Balmazújváros: zsinórban három vendég gól született hazai válasz nélkül, és bár sokáig tartotta magát hasonló különbségen a vendégcsapat, de a Pick újabb gyors akciókból szerzett góljaival megint el tudott húzni – erre pedig már nem volt ereje válaszolni a Balmazújvárosnak. Zubai Szabolcsék a meccs egyes szakaszában tíz góllal is vezettek, de végül nyolc góllal múlták felül ellenfelüket, így ezzel a győzelemmel készültek a Kolding elleni vasárnapi Bajnokok Ligája mérkőzésre.

A MOL-Pick Szeged február 14-én 17 órától lép pályára dán ellenfele ellen a BL csoportkörében, a Pick a negyedik helyen áll, míg a Kolding az utolsó, nyolcadik helyen áll a B-csoportban.

Férfi kézilabda K&H Liga, alapszakasz, 21. forduló

MOL-Pick Szeged – Kőnig-Trade Balmazújvárosi KK 38 – 30 (19-14)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Nagy Ferenc, Túróczy József.
MOL-Pick Szeged: Sierra, Wyszomirski (kapusok), Mindegía 2, Källman 1, Robledo 5, Thiagus Petrus 3, Fekete, Zubai 4, Blazevic, Prodanovic 3, Hegedüs, Bombac 5/2, Parrondo 5, Curuvija 5/3, Vranjes 2, Ancsin 3. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Balmazújváros: Pajkó, Paul (kapusok), Perez 4, Lazic 1, Temesvári 4, Korsós, Tomic, Balázs, Oláh 3/1, Balda 4, Morva, Vranac 1, Hanták 5/1, Kekezovity 2, Horváth 4, István 2. Vezetőedző: Füzesi Ferenc.
Kiállítás: 2 perc ill 6 perc.
Hétméteres: 6/5 ill. 2/2.

Online közvetítésünk

VÉGE

60′ Sierra védése az utolsó momentum a meccsen: a védekezése nem volt olyan feszes a Picknek, mint amit többször is láthattunk már a csapattól, de győzelme így sem forgott veszélyben a Balmazújváros ellen.

60′ Perez bújik ki két ember között a bal szélen, és lő a hosszúba, 37-30. Zubai harcol ki egy újabb hetest, Curuvija végzi el most: első szándékból a jobb alsóba lő, 38-30.

59′ Fekete szemébe belekapnak, így elejti a labdát. Thiagus Petrus átlövését lábbal tolja ki Pajkó.

58′ Egy eladott labda után azonban Temesvári megint végig tud robogni ziccerig, 36-29. Prodanovic töri meg a szegedi gólcsendet a szélről, 37-29.

57′ Temesvári találatával farag tovább a Pick, ezért a könnyű gólért nagyon ideges most Juan Carlos Pastor, aki időt is kér.

56′ Ancsin bombájával már megvan a tízgólos különbség: de Horváth ezt gyorsan a kritikus különbség alá tornázza, 36-27.

55′ Eladott labda, amivel Prodanovic indulhat és fejezi be a ziccert, 35-26. A kapufa ismét Sierra segítségére van Hanták lövése után.

54′ Egy lépéshiba a vendégektől, megint egy gyors akciót vezethet a Pick, ezt most Zubai fejezi be ugyanonnan, mint az imént, 33-26. Curuvija kissé tőle szokatlan helyről és módon: jobbátlövőből talpról lő a jobb alsóba a kilencesről, 34-26-nál kér időt a vendégcsapat.

53′ Zubai marad üresen a hatoson, pedig kihasználja, 32-26.

52′ Kiegészül a Pick, de nem volt idő a cserére, nem tudott visszajönni Sierra: Horváth így a saját térfeléről lőhet az üres kapuba, 31-26.

51′ Ancsin megint egy hatalmas bombát küld kapura: de a felső lécet forgácsolja meg a labda. Oláh passza kikanyarodik az alapvonalon túlra.

51′ Horváth rögtön gólra is váltja az előnyt beállóból, 31-25.

50′ Oláh bejátszása nem jó, de Blazevicet lökésért kiállítják: a nemrég hosszabító légiós elismeri hibáját, először emberelőnyben a vendégek.

49′ Hanták csuklóból, de ezt Sierra fogja, majd egy villámgyors akció végén Mindegía futtából, 31-24.

48′ Thiagus Petrus szinte ugyanúgy, mint az imént Robledo: 30-24. Időt kér a Balmazújváros.

47′ Oláh most túlhúzza, igaz, hozzáértek a lövéséhez, így a sarokból jöhet a Balmaz. Csak most jeleznek passzívot a bírók, ezt sérelmezi a szegedi közönség: még egy sarokdobás, már legalább egy perce mehetett, végül Horváth háttal a kapunak próbál lőni, de a kapufa megmenti Sierrát.

46′ Robledo remekül látja meg a rést a kezek mellett átlövésénél, ő is ötgólos ezzel, 29-24.

45′ Hetes! Ancsin bár feltette a kezét, de Hanták elesett mellette, így ő állhat oda: bevágja a kapu bal oldalába, 28-24.

44′ Oláh varrja fel a bal felsőbe betörése után kissé éles szögből – majd Bombac sem a legjobban várt ütemben lő, éppen ő is oda, 28-23.

43′ Ancsin szépen lehúzta hát mögött Parrondónak, aki a hosszú sarokba lő, 26-21. Lazic is mattolja Sierrát egy kissé erőtlen, ütemtelen lövéssel, 26-22. Källman szerzi meg első gólját a bal szélről, 27-22.

42′ Ancsin ereszt el egy pontos bombát kívülről a bal felsőbe, 25-21. Közben Horváth kiáll két percre, aki Vranjest borította fel.

41′ Blazevic húzza le a labdát, majd körbenéz, és indítja Parrondót, akinek egy kicsit hosszú ez – kispályás fociban ezt spiccel simán berúgja, így viszont kiment a labda. Hanták lő egy nagy gólt kintről a léc alá, 24-21.

40′ Oláh lő talpról, de ezt Sierra eldőlve védi – Vranjes pedig négyre növeli a szegedi előnyt a hatosról, 24-20.

39′ Robledo harcolja ki az ötödik szegedi büntetőt: Bombac első szándékból ellövi, de Teodor lábbal véd!

38′ Most jó a blokk Vranac lökete után – de belemenést fújnak a túloldalon. Nagyon üresen marad Horváth beállóban, ezt kihasználja, 23-20.

37′ Perez zúdít egy óriási gólt Sierra kapujába kintről, egyelőre az ő átlövései rendre veszélyt jelentenek, 22-19. Robledo szintén pontos kintről, 23-19.

36′ Sierra húzza le István ejtését, majd Bombac megy be ellenállhatatlanul a falban, 22-18.

35′ Oláh középről, talpról lőtt pontosan elhajlásból, erre nem érhetett oda Sierra. Robledo szerez egy újabb gólt jó megmozdulása után, 21-18.

34′ Visszajöhet egyre Paul védése után a Balmaz: Parrondo azonban labdát lop és mehet ziccerig: ha nem is simán, de bedobja, 20-17.

33′ Robledo passzába belenyúlnak, de Bombac összeszedi a lecsorgót, majd Ancsin löketét blokkolják. Perez átlövése viszont elmegyek a kezek között, és a léc alatt köt ki, eddig 3-0 a vendégeknek a második félidő, 19-17.

32′ Eladott labda a Picktől, Temesvári mehet ziccerig, pattintva lő Sierra mellett, 19-16.

31′ Balda a jobb szélről lövi be a rövidbe a beálló Sierrának, 19-15.

31′ A Balmazújváros kezdte a második félidőt.

SZÜNET

30′ Mindegía robog végig a labdával, majd Vranjest találja meg, aki ugyan nem tud kapura lőni, de kiharcol egy hetest: ez már időn túl lesz, Curuvija jön ismét: bepattinja Paul bal lába alatt, 19-14 – az első félidőt követően öttel vezet a magabiztosan játszó Pick.

30′ Ancsin készíti elő remekül Mindegíának, aki lendületből viszi be két ember között, 18-14. Wyszomirski mutat be még egy védést Kekezovity lövése után – majd egy óriási belemenés Vranactól, 9 másodperccel a szünet előtt pedig időt kér Juan Carlos Pastor.

29′ Egy eladott labda után ismét ziccerben a vendégek: Balda és Kekezovity viszik ketten Wyszomirskire, előbbi fejezi be, 16-14. Ancsin kintről szerez nagy gólt, 17-14.

28′ Curuvija a szélről a hosszúba, 16-12. Perez is formába jön, pontos lövése után 16-13.

27′ Ancsin átlövésére viszont odaér Paul, majd Curuvija szerez labdát, ő mehet ziccerig – Paul viszont most elkapta rendesen a fonalat, mert ezt is fogja. Kicsit megszűnik a védekezés a pályán, Kekezovity ezt a ziccert már nem rontja el, 15-12.

26′ Perez lövése is megpattan, ami megint nem jön jól Wyszomirskinek, 15-11. Vranjest viszik keményen a földre, őt kell egy rövid ideig ápolni.

26′ Paul is véd egyet ismét, Vranjes most szabadon maradt, de Paul lábbal fogja ziccerét.

25’Vranjes most nem tudja összeszedni Ancsin bejátszását, majd az induló Kekezovity cunderét Wyszomirski megfogja!

23′ Már fent a bírók keze, lassan lőnie kell a Balmaznak: végül Hanták vállalja el, akinek egy kis szerencséje is volt, mert pont úgy pattant a labda a blokkról, hogy ez megzavarta Wyszomirskit, 15-10.

22′ Hetes a túloldalon is, Robledo volt túlságosan kemény. Oláh jön a heteshez: majdnem megvolt Wyszomirskinek, de bevánszorog a labda, 14-9. Vranjes jól száll be, 15-9.

21′ Ancsin passza után Vranjest rántják le ziccerben: ez hetes, most Curuvija lövi, már Pajkónak. Kőkeményen bevágta a bal felsőbe Curuvija, 14-8.

20′ Vranac nagyon távolról veszi be a Pick kapuját, erre nem érhetett oda Wyszomirski – de megint jön a gyors gól Robledótól, 13-8.

19′ Ancsin húzza le a szélre Prodanovicnak, aki Paulnak a hosszú alsóba lövi, 12-7.

18′ Megint gól emberhátrányból a vendégektől, Hanták középről lő Wyszomirski kapujába, de gyorsan érkezik a válasz a pályára nemrég érkezett Robledótól, 11-7.

17′ Zubai szinte a földről húzza fel Bombac passzát, majd kíméletlenül bedobja a bal alsóba, 10-6. Sőt, Korsós két percet kap, így ismét emberelőnyben a Pick.

16′ Most megállt picit támadásban a szegediek gépezete, visszajöhet két gólra a Balmazújváros. Ezt az átlövést lehúzza Korsóstól Wyszomirski.Bombacot állítják meg még a hatos előtt, csak szabaddobás.

15′ Balda futott be a szélről, aki üresen maradt, és bár Wyszomirski beleér, nem bírja még a vonal előtt megmenteni a labdát, 9-6.

14′ Hanták előtt nyílik meg a terület, aki be is megy két ember között, és a bal kapufa tövéhez lő, 9-5. Az első eladott labda támadásban a szegediektől.

13′ Kekezovity balátlövőből Blazevic mellett lövi a kapufa mellé, 8-4. Thiagus Petrus válaszol egy átlövéssel a szaggatottról, 9-4.

12′ Ez most szép játék volt a vendégektől, ráadásul emberhátrányban, de megtalálták Istvánt a hatoson, aki szépen eltette Wyszomirski mellett, 8-3. Teodor fogja a túloldalon Parrondo szélről való próbálkozását.

11′ Bombac bepattintja a második hetesét is, 8-2.

11′ Most elpasszolják a vendégek, megint a Pick támadhat. Zubait viszi földre István, ezért sárgát kap. Bombac remekül találja meg Zubait beállóban, akit földre dönt Hanták – ez két perc és hetes.

10′ Lazicnál támadófaultot fújnak: Parrondo pedig harmadjára is bevágja a ziccerét a leindítás után, 7-2.

9′ Thiagus Petrus remekül megy be két ember között, és hatosról a bal alsóba zúdítja a labdát, 6-2. Időt kér Füzesi Ferenc.

9’Megint jó a blokk Hanták lövése után, egyelőre nehezen tudják átlőni a vendégek a szegedi falat.

8′ Ez most szép bejátszás volt, István be is tudott fordulni beállóban, majd Wyszomirski feje felett a kapuba lő, 5-2.

7′ Zubai harcol ki egy hetest: Bombac magabiztosan értékesíti, 5-1.

6′ Lazic pattintott átadásával már majdnem ismét indulna a Pick, de visszafújják a bírók, Blazevic lábához ért a labda. Sárga Zubainak, aki keményen megfogta Istvánt. Morva talpról engedi el, de blokkolják, és Wyszomirski még a sarokdobást is megakadályozza.

5′ Morva a felső lécet találja el középről egy átlövés után, a kipattanóval Källman indítja az ismét meginduló Parrondót, aki most sem hibázik, 4-1.

4′ Szép blokk Blazevictől Korsós átlövése után, de maradhat a labda a vendégeknél. Ez már bent van, Balda lő az alsóba a szélről, 3-1.

3′ Ezúttal is megszerezi a labdát a Pick, most Bombac nem előkészít, hanem befejez egy lerohanás végén, 3-0.

2′ Bombac húz le egy passzt a szélen védekezve, majd indítja Parrondót, aki befejezi a ziccert, 2-0.

1′ Zubai fordul be Bombac passza után, majd pattintja a rövidbe, 1-0.

1′ A Pick kezdte a meccset.

17:54 – A Balmazújváros egy döntetlennel a háta mögött érkezett az újszegedi sportcsarnokba, hiszen a tavaszi első mérkőzésen 23-23-as döntetlent játszott odahaza a Csurgóval.

17:42 – Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, már javában zajlik a bemelegítés. A Pickből ezúttal is hiányzik a könyökműtéten átesett Balogh Zsolt, és Ilyés Ferenc is civilben folal helyet a mérkőzésen.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Elrajtolt a tavaszi idény a férfi kézilabda K&H Ligában: a MOL-Pick Szeged vasárnap Vácon aratott győzelmével nyitotta az évad második felét. Kedden este a Balmazújváros vár Zubai Szabolcsékra, amellyel szemben szeptember végén háromgólos sikert aratott a szegedi csapat, a Pick győzelme pedig ezúttal sem lenne meglepetés, sőt. Egyúttal máris jönnek az újabb kihívások a szegediek számára, hiszen a keddi bajnokit követően vasárnap már a Bajnokok Ligájában lép pályára a gárda, így a Balmazújváros ellen gyakorolhat utoljára élesben az első tavaszi nemzetközi meccs előtt a Pastor-csapat.

Idén először játszik hazai pályán tétmeccset ma a Pick – a Balmazújváros elleni bajnokit 18 órától ÉLŐben közvetítjük ITT: http://szegedma.hu/?p=607689

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 9.

Sport

Blazevic visszatérne, hogy elbúcsúzhasson a szegedi közönségtől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Búcsúinterjú.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Aktuál