Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Indulatos ülésen van túl a kulturális bizottság, nagy port kavart az óvodabezárás ügye + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

kult_biz_ules01_gsRekordhosszú, több mint 2 órás bizottsági ülést tartott a Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági bizottság szerda délután. Ahogy várható volt, a legnagyobb port az óvodai nevelési év előkészítése, vagyis ennek kapcsán a tervezett öt intézmény bezárása és az óvodai csoportok lefaragása kavarta. Indulatos ülésen van túl a bizottság, hasonló várható a pénteki közgyűlésen is.

Mint arról mai cikkünkben egy hosszabb összefoglalóban beszámoltunk, Szeged 2016-os költségvetésében együttesen több százmilliót csoportosítana át a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik. A városvezetést alkotó baloldali többség azonban idén sem nyújtott be módosítási indítványt kedd délutánig. A szerdai bizottsági ülésen mégis ismertetett egy előterjesztést (a DK frakcióvezetője, Binszki József jegyzi), mely szerint mivel 2016-ban már nem kell külön pályázatot benyújtani a rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkeztetésének támogatására, az erre korábban elkülönített 15 millió forintos keretet pályáztatás útján használják fel olyan szegedi intézmények, melyek szabadidős programokat kínálhatnak a rászoruló gyermekeknek. Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője nehezményezte, hogy nem történt egyeztetés, s szerinte túl sok intézményt ölel fel a javaslat. Majd Kosik Dénes (Fidesz-L.É.T.) szóvá tette, ezzel a pénzzel csak az óvodabezárások ügyét akarják kiszínezni. Szerinte a képviselők saját képviselői keretükből eddig is támogathatták az efféle szabadidős programokat, s ő a jövőben is ezt tartaná helyénvalónak. A témához Hüvös László (KDNP) is hozzászólt, ő úgy fogalmazott, az előterjesztés egy táskából előhúzott valami, ami ráadásul átláthatatlan, pedig ezzel a jelentős tartalékkal a későbbiekben is lehetne élni. A korábban benyújtott módosító indítványok közül egyedül Haág Zalánét tárgyalta a bizottság, tekintve, hogy a többihez törvényességi észrevételek érkeztek.

Inkább tartózkodtak a szegedi papucs megmentésének ügyében

Ahogyan arról a fenti linken elérhető cikkben is olvashatnak: Haág a szegedi papucs megmentésére 6 milliót fordítana, a kulturális keretet 10 millió forintra emelné, valamint visszahozná az egyházi keretet a város költségvetésébe. Utóbbit azzal indokolta, hogy az egyház számos szegedi közösségi teret, épületet tart karban. Az önkormányzat 2016-os évi költségvetésének módosítását 2 tartózkodással és 1 ellenszavazattal szavazta meg a kulturális bizottság, majd Haág módosító indítványát tekintve a kulturális keret kérdésében 3 igennel, 3 nemmel és 3 tartózkodással; az egyházi keretet tekintve 4 igennel, 4 nemmel és 2 tartózkodással; míg a szegedi papucs támogatásáról 3 igennel, 2 nemmel és 4 tartózkodással szavaztak.

kult_biz_ules13_gs

Az óvodák sorsa sokakat érdekelt

A szerdai ülésen nagy port kavart az óvodabezárások ügye, indulatoktól sem mentes tanácskozást tudhat maga mögött a bizottság. Az ülést egyébként komoly érdeklődés övezte, a hallgatóság sorában ült Tóth Péter, a szegedi Jobbik elnöke és Rácz Tibor alelnök is, valamint néhány óvodapedagógus. A számokat és az öt óvoda bezárásának okait Kardos János, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője ismertette. Mint mondta, utoljára 2011-ben és 2012-ben működtek a maximális létszám felett az önkormányzati fenntartás alatt működő óvodák, majd egészen mostanáig több mint 600 gyermekkel lett kevesebb, ezért tartják szükségesnek a beavatkozást. A javaslatban többek között azt fogalmazták meg, hogy két lépcsőben történjen az öt intézmény bezárása, a gyerekeket pedig a Cső utcai, a Petresi utcai, a Tünde téri és a Vedres utcai óvodák fogadják majd. Óvónőket nem tudnak minden intézménybe átvenni, de azt ígérték, ahol erre lehetőség lesz, ott gondoskodnak róluk.

A témában az elmúlt napokban megjelent sajtóhírekre reagálva az osztályvezető azt mondta, az átlagos férőhely csoportonként jelenleg 24 fő, ehhez képest átlagosan 21 fővel működnek az intézmények. Tizenöt óvodát fejlesztenek az elkövetkező időkben, összesen 2,28 milliárd forintból. Hozzáette, a szabad óvodaválasztás lehetősége a jövőben is fennáll, de igyekeztek úgy kialakítani az új óvodarendszert, hogy minden településrészen elérhető közelségben maradjon intézmény. 2017-ig egyébként 4357 gyermekkel számolnak, az áprilistól kezdődő beiratkozásokból derül majd ki, pontosan milyen létszámmal indulnak csoportok. Egyébként, akinek megszűnik az óvodája, újra be kell iratkoznia a választott intézménybe. A bizottság döntött: pénteken a közgyűlés is tárgyalja az óvodabezárások ügyét.

kult_biz_ules09_gs

A csökkenő születésszámokba torkollott a vita

Az óvodai nevelési év előkészítése vitába torkollott, Haág Zalán és Hüvös László is többszöri szóváltásba keveredett a bizottság tagjaival. Bartáné Tóth Mária, az óvodák igazgatóságának vezetője csak annyit mondott Haág két kérdésére – kinek az ötlete volt az óvodabezárás, és pedagógiailag előnyösnek tartja-e a csoportok összevonását -, fájdalmasan éli meg az előterjesztést, de ebben az esetben azt látja, hogy a szakmai és finanszírozási kérdések elválaszthatatlanok egymástól. Azt is hozzátette, nem lobbizott az előterjesztés mellett, csak az egyeztetési folyamatban vett részt. Ugyanakkor elismerte, a kiscsoportos intézményekben hasznosabban, gördülékenyebben zajlik a pedagógiai nevelőmunka. Hüvös azt is megkérdezte, nem jelentene-e megoldást a bezárásra, ha egyházi vagy alapítványi fenntartóval működnének tovább az óvodák. Kardos erre a felvetésre azzal reagált, hogy az új működtetőknek kell bejelentkezniük az önkormányzatnál, nem fordítva, Solymos László (MSZP) alpolgármester pedig azzal toldotta meg, hogy nem hagyatkozhatnak a külsős fenntartókra.

kult_biz_ules14_gs

Kisebb szócsata alakult ki Binszki József (DK) és Hüvös László között, mely egészen odáig dagadt, vajon ki felel a az egyre csökkenő születésszámokért. Kozma József (MSZP), a bizottság elnöke körülbelül félóra vitatkozás után komolytalannak nevezte a párbeszédet, s azzal vetett véget az ügynek, hogy leszögezte: nem akarnak megszabadulni egyetlen óvodától sem, vagy önként más fenntartók kezébe adni a gyerekeket, előbbire pusztán gazdasági indokok miatt van szükség. Mihálffy Béla (Fidesz-L.É.T.), aki érdeklődőként volt jelen, arra volt kíváncsi, hogy a Széksósi úti óvoda – ahol a tervezet szerint a csoportlétszámból faragnának le fenntarthatósági indokból – melléképülete kibővíthető-e szülői támogatással. Mivel az óvoda egy korábbi családi házban nyitott, Kardos szerint nincs lehetőség a bővítésre, ezért jelenlegi csoportjaival nem működhet tovább az óvoda.

A bizottság két óra után vonult el egy rövid szünetre, s miután lecsillapodtak a kedélyek, gyorsan végigvették a maradék napirendi pontokat is. Egyetlen helyen volt kisebb “fennakadás” az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjának, Kováts József tiszteletére állíttatott emléktábla Bolyai épületbe történő visszahelyezéséről.

Rekordhosszú ülést tartottak, az óvodabezárás felkorbácsolta az indulatokat.http://szegedma.hu/?p=608292

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 10.

Tovább olvasom

Egészség

Belehalt a koronavírusba az a magyar férfi, aki azt terjesztette a járványról, hogy kamu

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Családja búcsúzott tőle a közösségi oldalán.

Tovább olvasom

Hírzóna

Hagyományos tanévkezdésre készül a kormány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Megtörtént a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása.

Tovább olvasom

Egészség

Nemzetközi díjat nyert a Hulladékmentes Tisza program

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/gaalbernadett.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két kategóriában is díjazta a Nemzetközi PR Szövetség.

Tovább olvasom

Aktuál