Közélet

Dux László: Nem igaz, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben!

Dux László: Nem igaz, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben!

2016. február 27., szombat
Dux László: Nem igaz, hogy többen halnak meg kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben!
ujklinikai_tomb10_gs

A szegedi professzor szerint alaptalanul ássa alá a betegek egészségügybe vetett bizalmát egy Facebook-csoport közleménye.

Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint balesetben – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a

Délmagyarország

című napilapban, amely tartalmazza az „1001 orvos a hálapénz nélkül” nevű Facebook-csoport

közleményének

részleteit. A február 22-én közölt levél szerzői úgy látják, hogy „kórházi fertőzések következményeként évente jóval többen vesztik életüket, mint közlekedési balesetben”. Leírják, hogy az egész nyugati orvoslás küzd ezzel a problémával, de ők a helyzet mögött többek között anyagi okokat látnak. „Ez így biztos nem igaz, az ÁNTSZ adatai is cáfolják ezt” – jelentette ki határozottan Dux László tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE Általános Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet), a Professzorok Batthyány Körének a tagja a közlemény hasonlatáról. Nem érti, hogy miről szól a Délmagyarország cikke, miért adják ezt a címet, ha közben leírják, hogy Szegeden minden rendben van. Szerinte a belső ellentmondás indoka az lehet, hogy egy, a

pedagógusokéhoz hasonló,

méltatlankodási hullámot szeretnének fenntartani. A cikk címét erőteljesen bulvárosnak érezte, mert egyáltalán nem olyan egyszerű a helyzet, mint elsőre gondolnánk. „Bonyolult, összetett feladat a mögé tekinteni, hogy miért ingadoznak a halálozási számok. Függ attól, hogy adott esetben milyen kórokozók bukkannak fel, előkerülhet az antibiotikum-rezisztencia kérdése, vagy az éppen ellátásra szoruló betegek más egészségügyi problémái” – magyarázta a professzor. Úgy gondolja, ezt Szegeden és az ország más pontjain is szigorúan és nagy szakmai felkészültséggel követik, s igyekeznek elhárítani a problémákat. Attól fél, hogy az említett cím pánikot kelthet azok között, akiknek be kell feküdniük egy egészségügyi intézménybe. Az érintettek komoly hányada súlyos betegségekkel küzdött, egyáltalán nem igaz, hogy egy átlagbetegnek, vagy egy egészséges embernek aggódnia kellene egy kórházban.

duxprofesszor1

Kiemelte, a szegedi mikrobiológusok országosan és nemzetközileg elismert teljesítményét, akik a lehető legszigorúbb ellenőrzéssel, vagy bizonyos esetben beavatkozással igyekeznek elkerülni a kórházi fertőzéseket. Dux László hangsúlyozta, minden olyan technikai, gépészeti megoldás, amelyben a különböző csövek, hálózatok, vezetékek jobban tisztán tarthatóságát segíti elő, csökkenti a fertőzések kialakulásának veszélyeit. Ezért is üdvözli az

új klinikai tömbben

a kétágyas szobák kialakítását és a

hódmezővásárhelyi kórház

felújítását. Úgy látja, az 1001 orvos a hálapénz nélkül csoport kritikája részben jogos, vannak valóban még elavult csatornahálózattal, gépészettel küszködő intézmények, de emellett látni kell, hogy az utóbbi években komoly pénzösszeget költöttek a kórházak, klinikák fejlesztésére. „Tény, hogy nem mindenki kerül ki az egészségügyi intézményekből teljesen meggyógyultam, ennek lehet oka az életkor, az életmód, a betegségek jellegétől is függ, hogy miként lehet ezt pénzbeli kártérítésekbe átforgatni. Magyarországon még nem, de az Egyesült Államokban már jelentősen megnövelik az egészségügy kiadásait ezek a perek” – vélekedett a fertőzésekkel kapcsolatos bírósági ügyekről. Hozzátette, azonban ha valakit kár ért, azt természetesen kompenzálni kell.

"Kórházi fertőzések következményeként évente jóval többen vesztik életüket, mint közlekedési balesetben" - véli az „1001...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 26.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.