Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Hírzóna

Állják a sarat a határon szolgálatot teljesítő rendőrök

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

roszke_hatar

Az időjárás is próbára teszi a magyar–szerb államhatárt védő zsarukat. Az ideiglenes biztonsági határzár melletti úton kialakult mély sár nehezíti, de nem akadályozhatja a szolgálat ellátását – tartják a határrendészek.

Tavaly a Készenléti Rendőrségen a Határrendészeti Igazgatóság felállításával, az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésével, a határvédelemben a honvédség közreműködését elősegítő, valamint a határzár tiltott átlépését és a határzár megrongálását bűncselekménynek minősítő jogszabályi háttér megalkotásával sikerült megfékezni a Szerbiából Magyarországon át Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók hullámát a csongrádi határszakaszon. 2015. október 28-ára annyira lecsökkent az itt próbálkozó határsértők száma, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság döntést hozott a Szegedi Rendőrkapitányságon felállított, az elfogott jogsértők kihallgatásával, nyilvántartásba vételével, bíróság elé állításával foglalkozó nyomozó egység, a határzárral kapcsolatos ügyeket feldolgozó osztály ideiglenes megszüntetéséről. A technika maradt a helyén, ha netán megint szükség lenne rá, egy nap alatt beüzemelhető.

– Tavaly november–decemberben összesen 152 eljárást indítottunk határzár tiltott átlépése bűntettének megalapozott gyanúja miatt – tájékoztat Kliment-Csatlós Krisztina hadnagy, a Szegedi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási alosztályának vezetője. – Az elfogott határsértőket jellemzően az őrizet 72 órás ideje alatt bíróság elé állítjuk. Nem egyszerű ilyen gyorsan szakszerű, jogszerű nyomozást lefolytatni. Bírtuk a tempót. Idén januárban már 217 nyomozást rendeltünk el határzár tiltott átlépése miatt.

2016 januárjában 441 illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök Csongrád megye szerbiai határszakaszán, többségük férfi, kevés köztük a szír és afgán, jellemzően szomáliai, marokkói, eritreai, kubai, iráni, iraki, koszovói, török és Srí Lanka-i polgár akad fenn a határvadászok hálóján. Érzékelhetően ismét szervezett csoportok próbálkoznak az átjutással Szerbia felől.

A viszonylag enyhe tél és a balkáni útvonalon fekvő államok szigorúbb ellenőrzése miatt megnőtt a magyar–szerb határszakaszon a határsértők aktivitása. Erre válaszul a Készenléti Rendőrség megerősítette a határszakasz védelmét, emellett február 8-ától 30 nyomozóból álló csoport segíti az illegális migráció kezelésével foglalkozó szegedi zsaruk munkáját.

Február 2-án reggel tízfős határsértőcsoportot fogtak el a zsaruk Makó környékén, délben Röszke térségében újabb csoportot füleltek le. Egyre több a határzár menti tettenéréses elfogás. Pedig a körülmények nem rózsásak, a csapadékos tél után a gyors olvadás miatt belvizes, mély saras részek alakultak ki a határzár melletti úton.

– Megbirkózunk a sárral is – mondja Szőllősi László őrnagy, a határrendészek váltásparancsnoka. – A körülmények nehezítik, de nem akadályozhatják a szolgálat ellátását. A készenléti rendőrök megszokták, a legextrémebb időjárási viszonyok között is helytállnak.

Bácsó Imre őrmester és Csepregi László törzsőrmester Zoltánnal, az ötéves német juhásszal védi a határt. A kutyának sem tetszik a sár, de ha parancsot kap, semmi sem fékezheti meg, hogy elkapja a határsértőt. Szolgálat után nehezebb sártalanítani, mint egy autót. Zoltán ugyanis segíteni akar, ennek következtében gazdája sem marad szárazon.

A bázison egy mosoly a köszönőfalra, amelyen környékbeli iskolások levelei, rajzai méltatják a zsaruk helytállását. Pihenni is, szolgálatba is jobb ilyen hangulatban menni.

Hírzóna

Rendkívül népszerű a falusi csok 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egész Európában nincs még egy ilyen támogatási rendszer.

Tovább olvasom

Közlekedés

300 milliót érő hamis ruhát találtak az M43-as sztrádán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Több mint tízezer darabot.

Tovább olvasom

Hírzóna

Elhunyt Ennio Morricone, minden idők egyik legjobb zeneszerzője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

91 éves korában.

Tovább olvasom

Aktuál