Írjon nekünk

Egyetem

A hidegháború lengyel szemüvegen keresztül – kiállítás nyílik a TIK-ben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

tik_hideghaborus_kiallitas014kf

Budapestről, az ELTE épületéből érkezik az a hidegháborút bemutató lengyel tárlat, amely elsősorban a fiatalokat célozza meg. Száz tablón, fényképeken keresztül mutatják be azt a világot, amelyben a várva várt Nyugatot és a szovjet megszállás alatt álló Kelet-Közép-Európát szögesdrótok, falak, aknamezők választották el. A március elsején megnyíló vándorkiállítást március 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

A figyelmesebb egyetemi hallgatók már felfigyelhettek arra, hogy egy új kiállítás érkezett a Tanulmányi és Információs Központba. A Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete, a Lengyel Nemzet Sérelmére Elkövetett Bűntettek Felkutatására Létrehozott Bizottság és a Közoktatási Hivatal által összeállított tárlat a Hidegháború – Egy megosztott világ rövid története címet viseli.

„Tavaly december 2-án mutatták be a kiállítást az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, ehhez kapcsolódott egy konferencia, amelyen többen is részt vettünk Szegedről. Itt léptünk kapcsolatba a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete főigazgatójával, aki örömmel támogatta azt javaslatot, hogy egy ilyen jelentős vidéki egyetemi városba is elhozzák a kiállítást” – nyilatkozta lapunknak Biernacki Karol, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának igazgatója, s egyben Lengyelország tiszteletbeli konzulja. Hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetem vezetősége szintén pozitívan reagált az ötletre, s helyet biztosítottak a TIK-ben az anyag számára.

tik_hideghaborus_kiallitas006kf

A tárlat a hidegháború történetét mutatja be, de nem csak annak lengyeleket érintő részére koncentrál. „Zseniális képfelvételeket válogattak össze, a száz tabló minimális magyarázó szöveggel is tökéletesen bemutatja a korszak világát, láthatjuk a háborúk szenvedő alanyait, az elesetteket, a gyermekeket, de egyben a nagy konferenciákat, a politikai eseményeket is megismerhetjük” – mondta a konzul. Nem felejtkezik meg a kiállítás Kelet-Közép-Európa mellett a világ többi részéről sem, Vietnamtól az Egyesült Államokig számtalan ország megjelenik, olyan a történelemben fontos szerepet betöltő személyek mosolyognak vissza a képekről, mint Reagan, vagy Gorbacsov. Magyarország sem marad ki, hiszen a keleti blokk tagjai voltunk, s 1956-os forradalmárok hősiességére is felkapta az egész világ a fejét.

Nem véletlen, hogy pont az ELTE-n és az SZTE-n mutatták be a tárlatot, mert elsősorban a fiatalabb generációt célozták meg, azokat, akik a hidegháború által megosztott világról már csak a tankönyvekből és szüleik történeteiből hallottak. A levéltár igazgatója ajánlja a középiskolásoknak, az egyetemistáknak, s azoknak a kiállítást, akik fel akarják idézni az akkori idők miliőjét.

tik_hideghaborus_kiallitas004kf

A Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete nem csak vándorkiállításokkal járul hozzá az államszocialista rendszer megismeréséhez. Üldözik az 1989 előtt a lengyel nemzet ellen fellépő, bűnöket elkövető személyeket, csoportokat, tárolják, feldolgozzák és részben kutathatóvá teszik a „lengyel III/III-as” ügyiratokat, a titkosítás alól fel nem oldható dokumentumokat pedig zárolják, ez utóbbi nyilvánossá tételéről még folynak a viták. A tizenöt éve működő intézmény minta a magyar Nemzeti Emlékezet Bizottsága előtt is.

2016. március 1-jén, kedden 10 óra 30 perckor a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban nyitják meg a vándorkiállítást. Szabó Gábor, az SZTE rektora és Pawel Ukielski, a Lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete elnökhelyettese mond köszöntőt. Lengyel részről Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, magyar részről Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitja meg a tárlatot. Ezt követően Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese tart rövid előadást, összefoglalja a kor jelentős eseményeit, rámutat a kiállítás jelentőségére. Az összeállítás bemutatását a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége és a Budapesti Lengyel Intézet is támogatta.

A tárlatot a TIK kiállítási terében március 12-ig tekinthetik meg a korszak iránt érdeklődők. A belépés ingyenes.

Száz tablón, fényképeken keresztül mutatják be azt a világot, amelyben a várva várt Nyugatot és a szovjet megszállás…

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 29.

Egyetem

Ipari kihívásokra adtak választ az SZTE hallgatói

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Demola Demo Day elnevezésű eseményen mutatták be a különböző ipari kihívásokra adott innovatív megoldásaikat a programban részt vevő SZTE-s hallgatók. A 4 csapat 8 héten át dolgozott két ipari esettanulmányon, amelyet a program zárásaként az SZTE központi épület dísztermében mutattak be az ipari partnereknek.

Tovább olvasom

Egyetem

15 éves az egyetem Tanulmányi és Információs Központja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

December 9-én tartanak születésnapi ünnepséget a TIK Átriumában.

Tovább olvasom

Egyetem

Nőtt a keresztféléves képzésre jelentkezők száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Továbbra is népszerűek a reáltudományok.

Tovább olvasom

Aktuál