Írjon nekünk

Közélet

Illegális bevándorlás: migránsok görög segítői kapták az Európa Tanács Wallenberg-díját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A görög Leszbosz szigetén szolgálatot teljesítő Agkalia egyesület kapta az Európa Tanács által a magyar és a svéd parlament kezdeményezésére 2012-ben alapított, Raoul Wallenbergről elnevezett díjat 2016-ban, mert nemzetiségre, vallásra, származásra való tekintet nélkül segített több ezer menekültnek tavaly – tájékoztatott közleményében az Európa Tanács szerdán.

A görög szervezet 2015-ben több mint 17 ezer partot érő migránsnak nyújtott segítséget Leszbosz szigetén. Az egyesület élelmiszerekkel, orvosi ellátással, friss vízzel látott el hónapokon keresztül az “Európa kapujává vált” szigeten minden rászorulót – írja közleményében a tanács.

A helyi önkénteseket tömörítő Agkalia egyesületet egy görög ortodox pap, Dimou Efsztratiosz alapította, aki 2015 szeptemberében hunyt el. A szervezet munkáját adományokból, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi. Tevékenysége az alapvető európai értékeket tükrözi, amellyel hozzájárul az emberi jogok védelmének széles körben való terjesztéséhez – hangsúlyozta a díjátadón Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, a díjat odaítélő bizottság elnöke.

Az Agkalia egyesület nevében a 10 ezer euróval – bő 3 millió forinttal – járó díjat Georgiosz Tirikosz-Ergasz, az egyesület önkéntese vette át Strasbourgban.

Közélet

Teljes kijárási tilalmat vezetnek be Szerbiában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szombat délutántól hétfő reggelig tart majd a tilalom.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felfüggeszthetik két országgyűlési képviselő mentelmi jogát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Boldog Istvánét és Kálló Gergelyét.

Tovább olvasom

Közélet

A szegedi LMBT-csoport arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza a transzneműeket ellehetetlenítő törvényjavaslatot

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A javaslat szerint csak a születési nemet lehetne beírni a személyazonosító okmányokba.

Tovább olvasom

Aktuál