Kultúra

Idén Szarvason, a Gál Ferenc Főiskolán rendezik az "Együtt Szaval a Nemzet" programot

Idén Szarvason, a Gál Ferenc Főiskolán rendezik az "Együtt Szaval a Nemzet" programot

2016. január 18., hétfő
Idén Szarvason, a Gál Ferenc Főiskolán rendezik az "Együtt Szaval a Nemzet" programot
himnusz

Az idén 27. alkalommal tartják meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulón harmadik alkalommal bocsátják útjára a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezést "Együtt Szaval a Nemzet" címmel. 2016-ban a történelmi Magyarország földrajzi közepére, Szarvas városra esett a választás, ahol a rendezvénynek a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara, valamint Szarvasi Gyakorló Általános Iskolája és Gyakorlóóvodája, illetve a szarvasi önkormányzat által működtetett Vajda Péter Művelődési Központ ad otthont.

Az ünnepi program Magyar Kultúra napján, január 22-én 9.30-kor kezdődik az ünnepélyes staféta átadóval, Orosháza és Szarvas között. Ezt követően 10 órakor – öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével – valósul meg az "Együtt Szaval a Nemzet" program, amely hagyományőrző módon a Himnusz első versszakaival indul, majd Petőfi Sándor: Nemzeti Dal című versével folytatódik. Új kezdeményezésként az idén az óvodás korú gyermekek is bekapcsolódnak a programba, ők Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa című versét mondják. A szavalatokat 2016-ban is Jordán Tamás színművész, rendező, színházigazgató vezényli. Az MTVA 10 órakor kezdődő Híradó műsora élőben közvetíti az eseményeket. A szavalást díjátadó ünnepség követi, amelynek keretében vesznek át jutalmakat, elismeréseket a 2015. évi program keretében legnagyobb nézettséget elért magyarországi és határon túli iskolák, valamint a legkreatívabb intézmények. A Google YouTube - Együtt Szaval a Nemzet csatornán keresztül január 22-én 7 és 10 óra között ismételten lehetőség lesz osztályoknak, iskoláknak az interneten keresztül való csatlakozásra. A YouTube-on rögzített iskolai szavalatokra január 23-tól lehet szavazni. A három éve indított kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola és annak Pedagógiai Kara kiemelten fontosnak tartja a világ magyarságának, fiataljainak összekapcsolását, a nemzettudat és a helyi közösségek erősítését, nemzeti költészetünk kiemelkedő alkotásainak megszólaltatásával is. Idén Szarvason a Gyakorló óvodásait és más szarvasi általános iskolásokat vonják be a közös versmondásba, mintegy 300 gyermeket. Velük együtt Szarvason és világszerte várhatóan több ezren szavalnak. A

program weboldalán

január 22-én 9 óráig lehet regisztrálni. Információk elérhetőek a Gál Ferenc Főiskola

szegedi

és

szarvasi

honlapjain.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.