Közélet

Civil reakció Botka évnyitójára: Szeged jövőkép nélküli város, a polgármester felett eljárt az idő

Civil reakció Botka évnyitójára: Szeged jövőkép nélküli város, a polgármester felett eljárt az idő

2016. január 29., péntek
Civil reakció Botka évnyitójára: Szeged jövőkép nélküli város, a polgármester felett eljárt az idő

Ellentmondásokra, csúsztatásokra hívja fel a figyelmet Botka László csütörtöki évnyitójában a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, egyben rámutat, miről nem beszélt az MSZP-s városvezető.

A Tisza Lajos Közéleti Egyesület portálunkhoz eljuttatott közleménye úgy indul: „a szegedi városházán megtartott MSZP nyugdíjas tagozati ülésen a valóságtól teljesen elrugaszkodva, saját mondanivalójában hemzsegő ellentmondások láthatóan nem zavarják”

Botka Lászlót

, akivel kapcsolatban úgy fogalmaznak: „tanítványként messze túlnőtte mesterét,

Gyurcsány Ferenc

korábbi miniszterelnököt”. Megírtuk, a polgármester

a Közéleti Kávéház immár hagyományos évnyitóján/évértékelőjén

többek között bejelentette: Szeged idei költségvetési főösszege 35,6 milliárd forint, 2017 tavaszán elkezdődik a fedett uszoda építése, míg ebben az évben a tavalyi 200 millióval szemben már 300-at költenek út- ás járdaépítésekre, ezeken felül óvodák és rendelők felújítását is tervezik. Az MSZP-s városvezető estjére válaszolt sajtónyilatkozatában a Tisza Lajos Közéleti Egyesület. A helyi civil szervezet szerint Botka László több ponton csúsztatott, számos jelentős, közérdekű kérdésről viszont szót sem ejtett... Nézzük részletesen, mit kérnek számon!

A lakossági sarcokat Botkának és az MSZP-nek köszönhetik a szegediek

A 12,5 milliárd saját bevétele a városnak arra bizonyíték, hogy a szegedi vállalkozások bővülnek.

Az állítás tényszerűen nem igaz! Ha számításunk alapjául a 2002-es évet vesszük, akkor kiderül, hogy még az inflációval megegyező növekedést sem érte el a város az elmúlt 14 évben, úgy, hogy közben túl vagyunk egy uniós fejlesztési cikluson, papíron 270 milliárdot meghaladó fejlesztés érkezett a városba. Nemhogy bővültek volna a szegedi vállalkozások, hanem jelentősen csökkent a munkahelyek száma a városban!

A lakosságot nem adóztatják!

Gyakorlatilag hazugság! A még megmaradt szegedi vállalkozásokban többségében szegediek a tulajdonosok, szegediek dolgoznak. Minden megemelt adó – lásd 33%-kal emelt ingatlanadó – az ő megélhetésüket keseríti. Emellett Szegeden az országos átlagot jóval meghaladóak a városhoz köthető rezsijellegű kiadások, mint bérleti díjak, tömegközlekedési díjak, parkolási díjak. Ezeket a lakossági sarcokat mind Botka Lászlónak és az MSZP tagjainak köszönheti a város minden lakosa!” - írják közleményükben.

8000 improduktív ember súlyosbítja a szegedi vállalkozások terheit

Kevesebb a gyerek - de több a lakos!

Mit jelenthet ez? - teszik fel a kérdést a civilek. „A szegediek minden más normális társadalommal eltérően élik mindennapjaikat!? Ha valós az elmúlt években történt lakosságszám-növekedés (8000 fő Botka szerint), akkor nagy a baj, hiszen 8000 olyan ember telepedett le, aki gazdasági teljesítményt nem tesz a város gyarapodásához, de szociális oldalon kivesz a közösből, ezzel is tovább súlyosbítva a szegedi vállalkozások terheit (ez az adóemelések indoka?) Látva a migránshelyzet kezelésére tett Botka-javaslatokat, ez a gondolat nem áll távol szocialistáktól. Vagy mindez csak egyszerűen ismételten egy valótlan állítás az MSZP-választmány elnökétől...” - fogalmaz a Tisza Lajos Közéleti Egyesület, hozzátéve: az ELI, a sportuszoda, a sportcsarnok, illetve általában a sport, az ifjúság, a család és az oktatás ügyében a polgármester „megint nem mondott igazat vagy éppen semmit”.

A migránsok nem munkáért jönnek Európába

A nyilatkozat úgy folytatódik, hogy Botka László több fontos dologról nem beszélt évnyitójában. Ezek közé sorolják „a migránsok áradatát Szegeden átengedő, majd azok befogadását támogató politikáját, ami teljességgel ellentétes Szeged, de teljességgel azonos az MSZP érdekeivel: minél több új szavazót akarnak letelepíteni a városban, velük lecserélve hagyományos és csökkenő szavazóbázisukat: 8000 improduktív fővel emelkedett az elmúlt években Szeged lakossága. Az elmúlt néhány hónap nyugat-európai eseményeiből pedig tudhatjuk, a migránsok nem munkáért, hanem szociális ellátásért és valami másért jönnek”. A civilek szerint az „elhallgatott” témák közé tartoznak továbbá a „rendőrségi és bírósági szakaszban lévő ügyek, melyek lassan polipként hálózzák be a szegedi szocialistákat, a távhőszolgáltatás körüli botrányok, a tömegközlekedési nagyprojekt körüli kérdések, a kinevezett MSZP-komisszár cégvezetők teljes alkalmatlansága, az önkormányzati cégek kivétel nélküli vergődése, illetve a Napfényfürdő Aquapolis kapcsán jelentkező több milliárdos vagyonvesztése a városnak”.

Amiről még nem hallhattunk: gazdaságfejlesztéstől a családpolitikáig

A Tisza Lajos Közéleti Egyesület tagjai és a szegediek ugyanakkor szívesen hallottak volna még az alábbi ügyekről: a város sportkoncepciójáról, a város gazdaságfejlesztési koncepciójáról, valós új szegedi munkahelyek létesítésének tervéről, a város és az egyetem kapcsolatáról, közös fejlesztési tervekről, a város család- és ifjúságvédelmi koncepciójáról, a még megmaradt szegedi vállalkozások fejlődésének ösztönzéséről, a város ingatlangazdálkodásáról, a belváros rehabilitációjáról revitalizációjáról, valamint érdemi közút fejlesztési koncepcióról. „Ezek után elmondhatjuk, az MSZP-nek, Botka László MSZP választmányi elnöknek semmilyen jövőképe nincs a várossal kapcsolatban, eljárt felette az idő!” - zárul a civilek reakciója.

Szeged jövőkép nélküli város - ellentmondásokra, csúsztatásokra hívja fel a figyelmet Botka László csütörtöki évnyitójában a Tisza Lajos Közéleti Egyesület. Részletekért KLIKK: http://szegedma.hu/?p=604840

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 29.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.