Közélet

A fiatalok helyben maradását segíti szociális bérlakásaival Baks + FOTÓK

A fiatalok helyben maradását segíti szociális bérlakásaival Baks + FOTÓK

2015. december 1., kedd
A fiatalok helyben maradását segíti szociális bérlakásaival Baks + FOTÓK
baks_lakhatasi_modellprogram03_gs

Fecskeházak, játszótér és buszforduló épült abból a közel 400 millió forintos pályázati programból Bakson, amelyet a település a lakhatási beruházások támogatására nyert el tavaly júniusban. A programmal elsősorban a fiatalok helyben maradását, a szegregátumok felzárkóztatását segítjük elő.

Összesen 8 kétlakásos szociális bérlakást építettek szerte a településen, így 16 olyan 35 év alatti fiatal boldogulását tették lehetővé, akik korábban kénytelenek voltak többgenerációs családokban, túlzsúfolt házakban élni.

Búza Zsolt

polgármester szerint az új bérlakások nemcsak a hátrányos helyzetűeknek tesznek szolgálatot, hanem Baks minden lakójának, ugyanis az aktív korú, munkaképes családok gyarapítják a lélekszámot, valamint élénkítik a helyi gazdaságot. "Azt gondolom, nagyon hasznos, hogy ilyen módon önálló életre nevelhetjük a fiatal családokat, akik korábban 3-4 generációval osztoztak egy házon. Így kiderül, tudnak-e boldogulni önállóan, megtanulják mivel jár a saját háztartás elvezetése. A programmal elsősorban a fiatalok helyben maradását segítjük elő, s megtanulnak gondoskodni magukról, beosztani a bérüket."

baks_lakhatasi_modellprogram25_gs

A baksi bevonási és beilleszkedési modellhez hasonlót eddig nem dolgoztak ki máshol, a szegregátumokban élők életkörülményeinek javítási programja mintaként szolgálhat például az elöregedési gondokkal küzdő települések számára. Az új fecskeházak építéséhez az önkormányzat Baks belterületén vásárolt fel üres telkeket, éppen azért, hogy elkerülje az újabb szegregátumok kialakulását. A lakásokra roma és nem roma gyermekes családok, vegyes házasságban élők pályáztak, akik mintegy ugródeszkát, maximum 5 évig használhatják a kedvezményes önkormányzati bérlakásokat. Két bizottság döntött a pályázókról, az önkormányzat szigorú feltételeknek feleltette meg őket. Csak azok nyújthatták be igényüket a lakásokra, akik jövedelemmel rendelkeznek, aktív szerepet vállalnak a falu közösségi életében és megfelelnek az együttélés szabályainak. "Kaptunk hideget-meleget, amiért csak 6000 forintot kell fizetnie a bérlőknek az önkormányzati lakásért. Szerettünk volna emelni ezen a díjon, de a kiírás nem tette lehetővé, ugyanis a meglévő szociális bérlakás-rendeletünkhöz kellett igazodnunk, amin nem változtathattunk. Fél éve átadtunk egy 7 lakásból álló felújított bérleményt, ott szintén 6000 forintot fizetnek a lakók" - folytatta a polgármester. A lakások megfelelnek a mai hőtechnikai követelményeknek, napkollektorral felszereltek, az energiatakarékosságról pedig külső hőszigeteléssel gondoskodtak. Az áram- és a gázfogyasztást feltöltőkártyás mérőórákon rendezhetik a lakók, így valóban csak annyit használnak, amennyit a rezsiköltségekből meg tudnak fizetni.

baks_lakhatasi_modellprogram13_gs

A fél éve átadott önkormányzati bérlakások egyikét hagyja el hamarosan egy család, akiknek ennyi támogatás elég volt ahhoz, hogy Bakson családi házat vegyenek - szemléltette a program hatékonyságát Búza Zsolt polgármester. Hozzátette, bízik benne, hogy a felzárkóztatási programnak lesz folytatása, s a kormány kiemelten kezeli azokat a településeket, ahol már volt valamilyen sikeres beavatkozás, beruházás a korábbi években.

Nyolc kétlakásos szociális bérházat építettek Bakson, hogy helyben tartsák a fiatalokat és felzárkóztassák a szegregátumokat - részletek fotókkal ITT: http://szegedma.hu/?p=592992

Szerző: Szegedma Hírportál2015. december 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.