Tizenhat határsértőt egy személyautóba zsúfoló embercsempész ellen emeltek vádat Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tizenhat határsértőt egy személyautóba zsúfoló embercsempész ellen emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a szerb férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a férfi Szerbiában állapodott meg megbízójával, hogy a mások által a zöldhatáron átkísért migránsokat 200 euró fejében Röszke közeléből Bécsbe szállítja. Július 6-án este érkezett Magyarországra. Megbízóitól egy egyterű autót kapott, amelyből kiszerelték a hátsó üléseket, hogy többen elférjenek benne.

A vádlott éjszaka Röszke külterületére hajtott, ahol felvett 16 – szíriai, eritreai és pakisztáni – határsértőt. A beszállás közben azonban észrevette, hogy a rendőrök fölfedezték, ezért a kocsi tolóajtaját nyitva hagyva megpróbált elmenekülni. A járőrök kétperces üldözés után tudtak csak elé vágni és megállítani.

Az eredetileg hétszemélyes, öt köbméteres légterű gépkocsiba a migránsok csak álló helyzetben összegörnyedve fértek be, a zsúfoltság már rövid időn belül egészségügyi és pszichés tüneteket, testi és lelki gyötrelmeket okozott volna nekik.

Előző sztori

Újabb népszavazási kérdés aláírásgyűjtése zárul le

Következő sztori

Németh Zsolt: elkerülhetetlen az Egyesült Államok belépése a migráció kezelésébe