Kézilabda: Békésen is átrobogott az algyői henger

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

algyo_pick47_gs

Újabb fontos derbit nyert, ezúttal Békésen a Levendula Hotel FKSE Algyő, amely így továbbra is veretlenül vezeti az NB I/B Keleti csoportot.

A meccset alighanem a szövetség is rangadónak minősítette, hisz az ország első számú játékvezetői párosát delegálta a találkozóra. Az algyőiek esélyeit növelte, hogy a hazaiak leggólerősebb játékosa, Cifra Tibor nem állt edzője rendelkezésére. Statisztikai érdekesség, hogy mezőny a legjobb védelme találkozott a leggólerősebb csapattal.

Az első félidőben a 13. és a 20. perc között 8-8-ról elléptek a vendégek 12-8-ra, de ezt a szünetig kiegyenlítették a hazaiak. A 10. percben az addig jól védő Kiss Olivért kilőtték, így Deák Tamás állt a helyére, a második félidőre azonban ismét harcképes állapotba kerül az Algyő első számú hálóőre. A fordulás után azonnal magunkhoz ragadták a kezdeményezést Dankó Ervin tanítványai, és gyakorlatilag végig vezettek is a játékrész során. A hazaiak azonban csak a végére törtek meg. Az 55. percre lett öt gól a különbség (28-33), s bár Laluska Balázs a végére kipontozódott, a győzelmet már nem fenyegette veszély.

Az FKSE számára két hét szünet következik a bajnokságban, legközelebb november 14-én lép parkettre a csapat, amikor a Nyírbátor látogat az algyői Fehér Ignác Általános Iskolába.

Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 8. forduló:

Békés Drén KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 31-36 (15-15)
Békés. Vezette: Dobrovits, Tájok.
FKSE Algyő: Kiss O. – Teimel 4, LALUSKA 6 VADKERTI 5/4, GAZSÓ 5, SIMON 9, Kardos 3. Csere: Deák (kapus), Raffai 1, Kocsis 3, Molnár, Ambrus. Vezetőedző: Dankó Ervin.
Kiállítás: 10 perc, ill. 14 perc.
Hétméteres: 4/3, ill. 5/4.

Dankó Ervin: “Az előzetes taktikánk az volt, hogy törjük fel a Békés stabil védekezését. A srácok maximálisan teljesítették az elvárásaimat, mindent beleadtak a meccsbe. Taktikailag tudtunk az ellenfél fölé nőni. Azt mondtam a helyi tévéseknek, hogy nem sok csapat tud itt 36 gólt lőni. Ezzel a hazaiakat, de azt gondolom, a mieinket is dicsértem. Ez a meccs a gólokról szólt.”

A juniorok mérkőzésén:

Békés Drén KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 24-25 (14-15)
Békés. Vezette: Szécsi, Szőke.
FKSE Algyő: Stavri – Miklós 2, Pál Á. 6, Miksi 3, Teimel 1, Magyar 9/3, Szécsi 1. Csere: Bakai (kapus), Wolfram 1, Kocsárdi 1/1, Molnár 1, Csóti, Pál V., Tóth, Piros, Kovács. Edző: Prislinger Tibor
Kiállítás: 2 perc, ill. 14 perc.
Hétméteres: 3/3, ill. 5/4.

Továbbra is megállíthatatlanul száguld a bajnokságban az FKSE Algyő – ezúttal Békésen nyertek Dankó Ervin tanítványai. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=585750

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 3.

Default thumbnail
Előző sztori

Tuzson: erős nemzetállamok jelentenek erős Európát

Következő sztori

Hátország: Algyőn rendezték a megyei liga második fordulóját + FOTÓK