Kárpátaljai iskolának gyűjtenek adományokat a radnótisok

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

erettsegi_radnoti01_gs

A Határtalanul Program keretében a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium vendégeként az őszi szünetben Szegedre látogatott a nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola 32 fős csoportja.

A két iskola közötti ismeretség 2010-ben kötődött egy kárpátaljai tanári látogatás alkalmával. Az előző, 2014/2015-ös tanévben egy diákcsereprogramot bonyolítottak le, aminek célja az összekötő kapcsok keresése volt. A két területet összefűző kölcsönös értékek egyike a Tisza, amely a két városban, illetve azok határában folyik. A diákok vízminőség-vizsgálatot végeztek az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei és a kémiatanárok segítségével. Másodsorban összekapcsolja a feleket a honfoglalás emlékezete, amely szerint a honszerző folyamat a Vereckei-hágón kezdődött és Szeren zárult. A csoportok meglátogatták mindkét helyszínt. Különösen felemelő érzés volt a hágóról Árpád szemszögéből letekinteni a Kárpát-medence belseje felé. Harmadsorban mindkét település közelében találni a diktatúrák áldozataira utaló helyeket: Hódmezővásárhelyen az Emlékpontot, Szolyván a málenkij robotra elhurcolt áldozatok emlékművét. Itt is látogatást tettek a csoportok.

Az első csereprogramot és az újabb sikeres pályázati kört követően a Határtalanul Program keretében október 26-án másodízben érkeztek Szegedre a kárpátaljai diákok. A jelenlegi egy úgynevezett akcióprogram, amelynek elsődleges célja a kárpátaljai magyarság megsegítése. A háború ugyan ezer kilométerrel távolabb, a kelet-ukrajnai területeken dúl, de a lelki és pénzügyi hatása a Kárpátokon innen is érezhető. Ezért választotta Radnóti-gimnázium a csereprogramban ismét a nagyszőlősieket! A vendégek elmondták, hogy a harcok hevessége most csökkent, a nehézfegyverek kivonása megindult, de kézifegyverekkel még folynak a harcok. Sokat kell még tenni a sebek begyógyításáért. Az ukrán gazdaság ma súlyos helyzetben van, velük együtt a határokon túl élő magyarok is. A fizetések vásárlóértéke csökkent, egy pályája közepén levő tanár többnyire 1500 hrivnyát keres, közel 20 ezer forintot.

A kárpátaljai magyarság ma segítségre szorul. Az iskola eszközparkja nagyon régi, felújításra szorul. Az épület, amely egykor Ugocsa vármegyeháza volt, segítségért kiált. Saját erőből nem képesek azt megújítani. Az akcióprogram keretében a radnótis szülők és gyerekek összefogással anyagi segítséget nyújtanak a testvériskolának. A Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium azzal a kéréssel fordul a szegedi lakosokhoz, hogy amennyiben szeretnék támogatni a külhoni iskolát, a Radnóti Oktatási Alapítványán keresztül tegyék azt meg! Az alapítvány számlaszáma: 10200201-28611417-00000000. A közlemény rovatba feltétlenül írják oda: Kárpátalja! Az ottani iskolának nagy segítséget jelentene elavult számítógépparkjának fejlesztése. Az adományokat erre a célra fordítják. A befolyt adomány összegéről, felhasználásáról a Radnóti-gimnázium honlapján található bővebb információ.

A viszontlátogatásra november 19-től kerül sor. Ekkor adja át a Radnóti-gimnázium az összegyűlt adományokat. A segítségnyújtáson kívül talán életre szóló barátságok is köttetnek! És abban már most bizonyosak lehetünk, hogy Nagyszőlősön élnek olyan magyar diákok, akik jó szívvel gondolnak majd a szegediekre.

Nemes célra gyűjt adományokat a Radnóti-gimnázium – egy sanyarú helyzetben lévő kárpátaljai iskolának segítene a szegedi intézmény. Részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=589543

Szerző: Szegedma Hírportál2015. november 16.

Előző sztori

Hatan sérültek meg egy balesetben Szegeden (FRISSÍTVE)

Következő sztori

Labdarúgás: visszatérhet otthonába a Szőregi Rákóczi