Sport

Vízilabda Euro Kupa: a Hannoverrel játszik a Szeged a negyeddöntőben

Vízilabda Euro Kupa: a Hannoverrel játszik a Szeged a negyeddöntőben

2015. október 22., csütörtök
Vízilabda Euro Kupa: a Hannoverrel játszik a Szeged a negyeddöntőben
tiszavirag_szegerd_eger_mj-09_kiss_csaba

A LEN illetékesei megejtették a sorsolást, amelynek értelmében az elmúlt hétvégén az Euro Kupa két selejtezőtornájáról továbbjutó két-két csapatot sorsolták össze a Bajnokok Ligája-selejtezők vesztes négy együttesével. Ennek értelmében a spliti selejtezőben sikeres Szeged-Diapolo a Hannovert kapta, ez az a csapat, amellyel az OSC a BL első selejtezőjében döntetlent játszott, míg a második körben a Szolnok 11-10-es sikert aratott felette, hogy aztán a 3. fázisban a Primorje Rijeka simán kiejtse - adta hírül a waterpolo.hu.

"Megmondom őszintén, nem ismerem a Hannover együttesét, de azt tudom, hogy sok légiós szerepel a csapatban, ennek megfelelően erős ellenfél. Jobban örültem volna, ha Szegeden van a visszavágó, de meg kell oldanunk így a párharcot. Mivel az OSC és a Szolnok is játszott ellenük, így tőlük is segítséget kérünk majd, megpróbálunk több videófelvételt szerezni, ezeket elemezni, és amikor eljön az idő, nekimenni a Hannovernek. Addig azonban még nagyon sok dolgunk van, egyelőre azokra koncentrálunk" - értékelte

Varga Péter

, a szegediek vezetőedzője a sorsolás eredményét.

Az Euro Kupa negyeddöntőjében:

Kirishi (orosz) - Brescia (olasz) Mornar Split (horvát) - Digi Nagyvárad (román) Marseille (francia)vSintez Kazany (orosz) Szeged-Diapolo (magyar) - Waspo Hannover (német) Az első mérkőzéseket november 11-én rendezik.

Német ellenfelet kaptak a szegedi pólósok a második számú európai kupasorozat negyeddöntőjében - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=582814

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.