Megérkeztek a megye és Magyarország déli határát védő cseh rendőrök + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cseh_rendorok04kf

A visegrádi országok összefogásának jegyében ötven cseh rendőr érkezett meg Szegedre. A határvédelembe a holnapi naptól csatlakoznak be.

A Pintér Sándor által Budapesten köszöntött cseh rendőrök megérkeztek Szegedre. Az ötven főből álló egység a visegrádi országok összefogásának jegyében teljesít szolgálatot a szerb-magyar határon. A cseh rendvédelmi erők kilenc személygépkocsival, két mikrobusszal és egy zárt rakterű kisteherautóval érkeztek meg a rendvédelmi szakközépiskola udvarára.

A katonás rendben felálló egység kezeslábasban, barett sapkában, karszalaggal a karján jelent meg. A karszalag közepén a “V4″ felirat látható egy kék körben, amelyben csillagok utalnak az Európai Unió zászlajára, ezt pedig a visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – nemzeti zászlói veszik körül.

“Ebben az objektumban történik az állomány eligazítása, beszámoltatása, a szolgálatra való felkészítése, a logisztikai feladatok biztosítása” – tájékoztatta a szlovák rendőrparancsnok tolmácsolásában a készenléti rendőrség tisztje a cseh rendőröket, majd elvonultak az eligazítást megtartani.

A cseh rendőrök a holnapi naptól kezdődően csatlakoznak a magyar és szlovák kollégáikhoz, illetve a honvédség tagjaihoz.

no images were found

A visegrádi országok összefogásának jegyében ötven cseh rendőr érkezett meg Szegedre. A határvédelembe a holnapi naptól csatlakoznak be.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=584713

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 30.

Előző sztori

Meteorológiai szolgálat: egy halálos vízi baleset sem történt kései viharjelzés miatt

Következő sztori

Teherautó ütött el egy gyalogost Makó közelében – Megszűnt a forgalomkorlátozás