Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: a Lokival játszhat a negyeddöntőért a Szeged-Grosics

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

dvsc_szeged2011

Amint az MLSZ székházában rendezett pénteki sorsoláson kiderült, a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Debrecennel találkozik a Magyar Kupa legjobb 16 együttese között.

A két együttes a Ligakupa tavalyi – egyben utolsó – kiírásában már találkozott egymással. Akkor a csoportkörben az élvonalbeli hajdúságiak csak 1-1-re végeztek hazai környezetben a kék-feketékkel, a visszavágó viszont négygólos debreceni sikert hozott.

A Magyar Kupa idei kiírásában Klausz László legénysége kronológiai sorrendben az egyaránt harmadosztályú Monoron és Gyulán, majd legutóbb a második vonalban szereplő Ajkán jutott túl. A DVSC – európai kupaszereplése okán – csupán a 3. fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe, mégpedig egy a Bács-Kiskun megyei III. ligában szereplő Géderlak vendégeként aratott háromgólos sikerrel.

“Kétélű ez a sorsolás, hiszen egyrészről kaphattunk volna könnyebb ellenfelet, másrészről viszont azt gondolom, mindenkinek egy élmény lesz az új debreceni stadionban játszani. Ráadásul egy NB I-es csapat ellen mérhetjük fel, hogy hol tartanak a játékosaink” – fogalmazott az ellenfél kapcsán portálunknak Klausz László, a szegediek mestere. “Egy focimeccsben minden benne van, így például az is, hogy ők esetleg nem a kezdőcsapatukkal fognak kiállni, hanem fiatalokkal. Úgy pedig nem hiszem, hogy akkora különbség lenne a két együttes között, hogy ne tudnánk meglepetést okozni. Mindemellett teljesen mindegy, ki az ellenfél, soha nem mentek még ki úgy a gyepre a játékosaim, hogy esélyt sem adnak maguknak a győzelemre” – tette hozzá az esélyekről szólva.

A negyeddöntőért vívott párharcok első mérkőzéseit október 28-án, a visszavágókat november 18-án rendezik. A negyedik fordulóban már nem volt kiemelés, az elsőként kihúzott csapatok lesznek az első meccsek pályaválasztói.

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításai:

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Videoton FC
Szeged 2011-Grosics Akadémia (II.) – DVSC-TEVA
Budapest Honvéd – Kozármisleny (III.)
Békéscsaba 1912 Előre – MTK
Zalaegerszeg (II.) – Újpest
Tiszaújváros (III.) – Inter CDF SE (BLSZ I.)
Ferencváros – Csákvár (II.)
Nyíregyháza Spartacus (III.)/Vasas – Soproni VSE (II.)

A Debrecennel találkozik a Szeged-Grosics a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=580656

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. október 16.

Kommentek

Sport

Célegyenesben a felújítás: elkezdték feltölteni a Maty-ért – KÉPGALÉRIA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Három hét alatt körülbelül hárommillió köbméter vízzel töltik fel a kajak-kenu világbajnokságra a pályát. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Marad a szakmai stáb és a névadó szponzor a Szedeáknál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A csapat augusztus 5-én kezdi meg a felkészülést.

Tovább olvasom

Sport

Biztos lesz Barcelona-MOL-Pick Szeged a következő szezonban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csütörtökön rendezik a Bajnokok Ligája sorsolását.

Tovább olvasom

Aktuál