Kézilabda: átvette a tabella vezetését az FKSE Algyő

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Ferencváros és a Nyíregyháza botlását kihasználva átvette a vezetést az FKSE Algyő az NB I/B Keleti csoportban. Dankó Ervin legénysége soros bajnokiján a Lajosmizsét verte négy góllal idegenben.

Nem alakult könnyen a mérkőzés az algyőiek számára, hiszen a vendéglátók meglehetősen agresszív, olykor durva játékkal igyekeztek elejét venni riválisuk góljainak. Ez a “harcmodor” a találkozó hajrájáig eredményesnek is bizonyult, hiszen az 56. percben még 30-30-as állást mutatott a helyi eredményjelző. Ekkor azonban Dankó Ervin időkérése meghozta a várt hatást, és az FKSE a 4-0-ás szériával behúzta a meccset.

Vadkertiék hat fordulót követően öt győzelemmel és egy döntetlennel állnak a bajnokság, amivel már az első helyet tudhatják magukénak, egy ponttal megelőzve a Nyíregyházát. A Dankó-legénységre legközelebb megyei rangadó vár a bajnokságban: október 25-én a MOL-Pick Szeged U23-as együttese látogat Algyőre. Kedden pedig az élvonalbeli Orosházát fogadja a csapat 18 órától a Magyar Kupában.

Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 6. forduló:

CYEB Mizse KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 30-34 (14-17)
Lajosmizse. Vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási.
FKSE Algyő: KISS O. – Béleczki 2, Laluska 1, KOCSIS 3/2, GAZSÓ 4, SIMON 5, KARDOS 2. Csere: Farkas, Deák (kapusok), AMBRUS 5, TEIMEL 6, VADKERTI 4, Raffai 1, Szepesi 1, Magyar, Valaczkai. Vezetőedző: Dankó Ervin.
Kiállítás: 12 perc, ill. 8 perc.
Hétméteres: 2/2, ill. 3/2.

Dankó Ervin: “Ami a legfontosabb ebben a győzelemben, hogy bár sok jó egyéni teljesítmény volt, a meccset mégis a CSAPAT nyerte. Mindenki hozzátette a magáét, ez látszik a gólok eloszlásán is. Kicsit érthetetlen volt a mizseiek harcmodora, mintha nem is akartak volna kézilabdázni.”

A juniorok mérkőzésén:

CYEB Mizse KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 27-37 (12-20)
Lajosmizse. Vezette: Sárdi, Kazi.
FKSE Algyő: Stavri – Szalma 4, Pál Á. 5, Teimel 5, Miksi 4, Magyar 7/2, Kovács 2. Csere: Bakai (kapus), Miklós 2, Wolfram 1, Szécsi 3, Pál V. 2, Kocsárdi 1/1, Csóti 1, Pap, Molnár. Edző: Prislinger Tibor.
Kiállítás: 10 perc, ill. 16 perc.
Hétméteres: 7/5, ill. 5/3.

Élre állt az FKSE Algyő az NB I/B Keleti csoportban! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=581709

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 19.

Default thumbnail
Előző sztori

Egészségügyért felelős államtitkár: a valós betegigényekhez kell igazítani az ellátást

Következő sztori

Besenyei Péter visszavonult

Legutóbbi hasonló cikkek