Írjon nekünk

Vélemény

Értékeink – Nógrádi Tibor blogja: Pártpropaganda az ünnepen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nograditibor.jpg

Megjelent:

kozgyules_varosi16_gs

Értékeink címmel indított közéleti blogot a SZEGEDma.hu-n Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnöke, frakcióvezetője. Első írásában az október 23-i városi ünnepség(ek)ről fogalmazza meg gondolatait.

Szeged városa és polgárai a múltban mindig megbecsülték ünnepeiket, múltjukat. Az ószövetségi átokzsoltárok hirdetik: az a közösség, mely elveszti ünnepeit és öregeit, pusztulásra ítéltetett, mert identitását és jövőjét is veszti egyúttal. Szeged gyönyörű városán a közelmúltig nem fogott a fenti átok, nagyszerű városi ünnepeink voltak, melyekre jó szívvel emlékszik vissza a lakosság. 1956 szegedi eseményeire, azok hőseire mi, maiak méltán lehetünk büszkék, hiszen Budapest után Szeged volt a forradalom központja, ahol megfogalmazták, és véráldozattal megerősítették a nemzet önállósági törekvéseit, szabadságvágyát.

Schwartz Lajos, a fiatal szegedi munkás életét áldozta fel a kommunista zsarnokság elleni küzdelem oltárán.

Az idén is, a forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján értékeinkhez, múltunkhoz méltó ünnepségre készültünk, ennek fényében igen kellemetlen meglepetésként érhette Szeged polgárait a városi központi ünnepség szónoklata, Joób Márton szocialista képviselő „ünnepi” gondolatsora.

Nem értem, és velem együtt sokan nem értjük, hogy immár nem először miért kell egy Szeged városi ünnepségen durván kormányellenes pártpolitikai tartalommal teletűzdelt beszédet mondani. Olyan alkalmakkor, amikor a nemzetnek politikai hovatartozástól függetlenül kellene együtt ünnepelni, gondolkozni. A beszéd méltatlan volt ötvenhathoz, a hősökhöz, elődeinkhez és Szeged hagyományaihoz, városához. Megfejteni nem tudom, és nem is akarom, hogy milyen motiváció alapján kellett az ünnepet összekeverni egy erősen ellenzékben levő párt frusztrált elképzeléseivel, propagandájával. Nekünk, a polgári értékek védelmezőinek, ápolóinak nem is e talány megfejtése a feladatunk, hanem Szeged értékeinek, ünnepeinek méltó képviselete, melynek remek példáját mutatta be az Élhető Szegedért Egyesület Móravárosban, ahol a Fazakas Attila plébános úr által celebrált szentmise után a Kálvária-dombnál Miklós Péter történész-muzeológus lélekemelő ünnepi beszédét mondott, majd ezt követően a forradalom áldozatainak, tiszteletére és emlékére koszorúztak a helybeliek.

Csak úgy, aktuálpolitikai veszekedések, felhangok nélkül, Szeged polgári értékeinek tiszteletére, önmaguk és elődeink dicsőségére.

"Nem értem, és velem együtt sokan nem értjük, hogy immár nem először miért kell egy Szeged városi ünnepségen durván korm…

Szerző: Szegedma Hírportál2015. október 27.

Kommentek

Közélet

“Botka László elfáradt, és ezt arroganciával palástolja!”

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nograditibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Reggeli tűnődés a vízben úszó Szegeden.

Tovább olvasom

Vélemény

Ságvári Endre Propaganda-díjat nyert Garai Szakács László

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nograditibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Botka László újságjának fényoszlopa, kinek a valóságot magasról lesajnáló hozzáállása példaértékű és követendő.

Tovább olvasom

Közélet

Komoly bajban lehet a baloldali szegedi propagandagyár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/nograditibor.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elgurult a gyógyszer odaát. Mutatjuk a legújabb akciójukat. UPDATE: Megjelentek az álcivil haverok is.

Tovább olvasom

Aktuál