Közélet

Czibere: 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Czibere: 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

2015. október 24., szombat
Czibere: 10 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Több százezer embert érint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatása, amelyre két éven keresztül 10 milliárd forintot fordít a kormány - közölte Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szombaton az M1 aktuális csatornán.

Mint mondta, 2010-ben 700 ezer ember volt megváltozott munkaképességű és 18 százalékukat foglalkoztatták, de az elmúlt öt évben kibővítették a támogatotti kört és 30 százalékra emelkedett a foglalkoztatottak száma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy több feladatot is el kell még végezni, a mostani támogatással az a céljuk, hogy az elsődleges munkaerőpiacon lévő cégeket segítsék, erre 10 milliárd forintot ad a kormány két éven keresztül. A vállalkozások ezt a pénzt a foglalkoztatást segítő szolgáltatásokra is költhetik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.