Gazdaság

Az Országos Dohányellátó megkezdte a beszállítói szerződések megkötését

Az Országos Dohányellátó megkezdte a beszállítói szerződések megkötését

2015. október 19., hétfő
Az Országos Dohányellátó megkezdte a beszállítói szerződések megkötését

Jó ütemben halad a felkészülés az új dohánypiaci szabályozás november 1-jei hatályba lépésére, az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) októberben megkezdte a dohánytermék-nagykereskedőkkel a beszállítói szerződések megkötését - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.

A kiskereskedők online regisztrációja 2015. október 21-én kezdődik; az eddigi megkeresések alapján az érdeklődés már most is óriási a dohányboltok részéről - írták. A 2015 novemberében hatályba lépő törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, azaz az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket. Hétfői közleményében az ODBE kiemelte: készen áll arra, hogy a dohányellátási feladatokat novembertől az állammal kötött koncessziós szerződés rendelkezéseinek megfelelően ellássa. A nagykereskedőkkel kötött beszállítói szerződésekkel kapcsolatban hangsúlyozták, a megállapodások versenysemlegesek, így minden érintett szerződő fél számára ugyanolyan általános szerződési feltételeket tartalmaznak. A társaság kész mindazon cégekkel is szerződést kötni, amelyek eddig esetleg nem éltek az ODBE által többször felkínált lehetőséggel, és azokkal is, amelyek a jövőben lépnek a piacra - olvasható a közleményben. A dohánytermék-kiskereskedőket a társaság a weboldalán és szakmai kiadványokon keresztül folyamatosan tájékoztatja az új ellátási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A kiskereskedők általános szerződési feltételeit - összhangban a törvény hatályba lépésével - a 2015. november elsejét követő munkanapon hirdethetik meg, két országos napilapban és a társaság honlapján. A kihirdetési időpont után 15 napig párhuzamosan működik majd a két ellátási rendszer - azaz november 17-ig még a nagykereskedők is, azt követően pedig már csak az ODBE Kft. lesz jogosult dohánytermék kiszállítására. November 2-től lehetőség lesz - a rendelkezésre álló készletekből - a Cash&Carry (C+C) típusú vásárlásra; vagyis a dohány kiskereskedők a társaság raktáraiban kialakított C+C boltokban személyesen megvásárolhatják a kívánt dohánytermékeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.