Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: könnyed sikert aratott a SZEOL Dunaharasztiban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szeol_dunaharaszti14_KF

Magabiztosan, három góllal nyert a SZEOL a Dunaharaszti MTK vendégeként az NB III Közép csoport 7. fordulójában.

Tóth Ákos legénysége azonnal bekezdett a meccs elején, hiszen Beretka Péter már az ötödik percben a jobb felsőbe csúsztatott egy felívelt labdát, a hazaiak nagy bánatára. (0-1) Sőt, némi levegővételnyi szünet után már kettő volt közötte: a 19. percben Gajág Gergő bólintott ugyancsak a pipába Végh Ariel szabadrúgásából. (0-2) A vendégek az egész mérkőzésen taktikusan, fegyelmezetten futballoztak, nem utolsó sorban pedig jobban is a vendéglátóknál. Kicsit több mint fél óra elteltével Beretka került ziccerbe, de hiába ment egy az egyben Kalmár Adriánra, a kapus nagy bravúrral megakadályozta a csatárt a gólszerzésben. Rögtön a fordulás után Kéri Tamás kapáslövése csattant a kapufa tövén egy szögletet követően, majd a 49. minutumban Rebecsák Szilárd jelezte egy a keresztléc felett éppen elsuhanó szabadrúgással, hogy a DMTK még nem adta fel a találkozót. Hiába, ugyanis helyzeteket a szegediek alakítottak ki továbbra is futószalagon – Puskás Csaba és Gajág is megtornáztatta Kalmárt egy-egy bombával, majd a 71. percben a csereként beállt Maksimovic Nikola kapkodott el egy százszázalékos helyzetet. Nem sokra rá azonban már a hálóban táncolt a labda, miután Buzási Péter éles szögből elcsavart próbálkozása a hosszú oldali kapufáról befelé pattant. (0-3) A szegediek a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket, így győzelmük jogosságához kétség sem férhetett.

A SZEOL ezzel hatodik fellépésén a harmadik sikerét aratta a bajnokságban. Az együttes a következő körben az ESMTK-t látja vendégül a Felső Tisza parti stadionban.

Dunaharaszti, 100 néző
2015. szeptember 13., 16.30
Dunaharaszti MTK
SZEOL SC
Vége a mérkőzésnek.

Játékvezető: Bereczki Miklós •* Asszisztens: Hofbauer Roland, Molnár István
0
3

Labdarúgó NB III Közép csoport, 7. forduló:

Dunaharaszti MTK – SZEOL SC 0-3 (0-2)
Dunaharaszti, 100 néző. Vezette: Bereczki Miklós (Hofbauer Roland, Molnár István).
DMTK: Kalmár – Farkas, Rétsági, Márton, Méder (Szalay 74′), Kovács, Gacsal, Aranyos (Szmola 61′), Ablonczy, Rebecsák, Mészáros (Kiss 79′). Vezetőedző: Csapó László.
SZEOL: Leindler – Buzási, Gajág, Rácz, Grünvald, Forró, Ondrejó, Puskás (Varga 78′), Kéri, Beretka (Maksimovic 65′), Végh (Kormányos 66′). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Gólszerzők: Beretka (5′), Gajág (19′), Buzási (74′).
Sárga lap: Kéri (47′), Ondrejó (90+1′).

Tóth Ákos: “Nem hiszem, hogy sok vendég edző érezte ilyen jól magát a 80. perc táján Dunaharasztiban. Azért alakulhatott ez így, mert a mai napon a csapatom nemcsak jól, hanem eredményesen is játszott. Jó ütemben szereztük a gólokat, és végig magabiztosan, helyenként tetszetős játékkal őriztük, majd növeltük az előnyünket. Azt hiszem, a mai játékkal és eredménnyel magasra tettük a lécet, amelyet szeretnénk a jövő héten sem leverni.”

Online közvetítésünk:

VÉGE

90+2′
Vége a mérkőzésnek, értékes három ponttal lett gazdagabb a SZEOL, amely harmadik győzelmét aratta a bajnokságban.
90+1′
Ondrejót elvitte kicsit a hév: teljesen felesleges rántott vissza egy kék mezest az ellenfél tizenhatosánál, amiért ráadásul sárga lap lett a jutalma.
88′
Tetemes előnye birtokában is komoly mezőnyfölényt tudhat magáénak a SZEOL, a szegediek a játék minden elemében felülmúlták a mai napon ellenfelüket, így győzelmük jogosságához kétség sem férhet.
83′
Labdát szerzett a félpályán Ondrejó, majd szépen játszotta tisztára magát. Az indítása is jó volt Maksimovic felé, nem úgy a társ továbbadott labdája, ami túl hosszú lett a ziccerre készülő Kérinek.
80′
A középkörben szereztek labdát a vendégek, Maksimovic indult az esetből, és ugyan egy bekk mellett még elhúzott, a lövéssel már túl sokat késlekedett, így Kalmár egy védő segítségével megállította a szakállas támadót.
78′
Újabb csere szegedi oldalon: utolsó változtatási lehetőségeként Varga Richárdot küldte be Tóth Ákos Puskás helyett. A fiatal középpályás első mérkőzését játssza a szezonban, miután felépült sérüléséből.
74′
GÓÓÓL!!! Buzási tologatott a tizenhatos oldalvonalánál, majd lövésre szánta el magát. A tekert bomba a kapufáról vágódott a hálóba. 0-3!
71′
Ondrejó passzával Maksimovic lódulhatott meg saját térfeléről, kicsit befelé húzott a jobbösszekötő helyére, de 16 méterről flegmán a kapus kezébe emelt. Némiképp elkapkodott kivitelezés volt ez egy ekkora lehetőségnél.
66′
Ha egy üzlet beindul: Végh Arielt is lehívta Tóth Ákos, Kormányos folytatja a helyén.
65′
Beretka tehát akkor le is ballagott a pályáról, Maksimovic vette át a helyét a folytatásra.
63′
Végh Ariel végezhetett el egy szöglettel felérő szabadrúgást oldalról. Kissé lapos lett a beívelése, de így is eljutott Ráczig, aki aztán már nem jutott lövéshez, elsodorták előle a labdát a hazaiak.
61′
Beretka Péter húzza kicsit a lábát, cserét is kért Tóth Ákostól. A vendégek egyik legaktívabb játékosa eshet ki a meccsből.
60′
Futószalagon jönnek a szegedi lehetőségek: ezúttal Beretka és Buzási mehetett egyetlen védőre, utóbbi viszont hosszan passzolt a társ elé, így megakadt a támadás.
59′
Gajág vállalt el egy 28 méteres szabadot, és bár elsőre még levágódott a bombája sorfalról, az ismétlés már eljutott a kapuig. Kalmárnak nagyot kellett védenie a felső sarokra tartó kísérletnél.
58′
Beretka és Végh kettő az egyben mehettek egy kék mezesre, előbbi azonban röviden passzolt, így egy visszafutó bekk menteni tudott.
56′
Agilisan tört be jobbról a tizenhatoson belülre Kéri, akit aztán már a büntetőterületen belül feltartottak. A bíró sípja ezúttal sem harsant fel, kezdenek elégedetlenek lenni a szegediek Bereczki sporttárs ítéleteivel.
53′
A vendégek szögleténél Gajág igyekezett fejpárbajt nyerni, úgy tűnt, ikerrel is jár, de a játékvezető közben kifelé fújt szabadrúgást. Véleményes ítélet mindenesetre.
52′
Látványos, kombinatív akciót vitt végig a SZEOL: Buzási, Beretka, Végh, majd Puskás volt a labda útja. A cséká 14 méterről lőhetett, balosát azonban egy hatalmas kapusbravúr megakadályozta abban, hogy góllá váljon.
51′
Végh Arielt vágta fel egy hazai bekk, de a bírói síp elmaradt.
49′
“Uh!” – hallik a lelátóról. Rebecsák bombája centikkel suhant el csupán a keresztléc felett.
49′
Forró tisztának tűnő belépője után Bereczki sporttárs váratlanul szabadrúgást íélt a DMTK javára. Középről jár a szabad, 24 méter a távolság.
47′
Egy Mészárossal szemben elkövetett szabadrúgás nyomán Kéri kapott sárga lapot.
46′
Kéri Tamás! Buzási harcolt ki szögletet, a beadás pedig teljesen tisztán találta Kérit a hosszún, de a nyáron a SZEOL-hoz visszatért szélső kapásból a kapufa tövét találta telibe.
46′
Folytatódik a meccs.

SZÜNET

45′
Hosszabbítás nélkül vége az első félidőnek, amely után a vendégek vezetnek két találattal is – a látottak alapján abszolút megérdemelten.
41′
Szépen építette fel akcióját a SZEOL, Beretkáék alaposan körbejáratták a hazai tizenhatost, helyzetet ugyanakkor nem tudtak kialakítani. A megszerzett labdával ellentámadást indított a DMTK, ezt pedig Méder 20 méteres lökete zárta le. Erő volt benne, de éppen középre ment.
38′
Kis híján baj lett egy kézzel elütött labdából, amit Bereczki bíró nem vett észre, hiszen az eset folyományaként a szegedi ötös hosszú sarkára érkezett beadás, a berobbanó Ablonczy fejese azonban éppen Leindler ölében kötött ki.
36′
Taktikusan, fegyelmezetten futballoznak Tóth Ákos tanítványai. Teljesen megérdemelt a vezetésük a játék képe alapján.
34′
Parádés, amit eddig a levegőben művelnek a szegediek: ezúttal Végh keresztlabdáját Buzási stukkolta Beretka felé mintegy 18 méterre a kaputól, a társ pedig – látva, hogy Kalmár eléggé kint áll – egyből rá is fejelte a passzt. Erő sajnos nem került elég a kísérletbe, így nem is okozott igazi veszélyt végül.
33′
Mi maradt ki?! Ondrejó átadásával Beretka lépett ki a jobbösszekötő pozíciójából, majd úgy tűnt, a kapust is veri egy az egyben, de a rövidre mozduló Kalmár még vissza tudott nyúlni a hosszúra nyesett lövésre. Óriási ziccer maradt kihasználatlanul!
30′
Grünvald vesztett labdát a felezőnél az oldalvonal mellett, és bár úgy tűnt, felrúgták, a játékvezető sípja néma maradt. Ígéretes hazai kontra indult ebből, ami azonban a második passz után elhalt.
28′
Gacsal unta meg a társak tétlenségét, így néhány tolás után 28-ról vette célba a kaput. A pattogós, középre tartó próbálkozás nem okozott gondot Leindlernek.
27′
Igyekszenek fölénybe kerülni a hazaiak, ez azonban egyelőre legfeljebb pontrúgásokba torkollott. Az imént a szegeid térfél közepéről ívelhettek fel szabadrúgást a dunaharasztiak, amit aztán Buzási fejelt ki magasan a kapu előtt boly fölé emelkedve.
25′
Véghet látta szabálytalannak Bereczki sporttárs a felezőnél. A szabadrúgást Rebecsák egyből felívelte a szegedi tizenhatoson belülre, és bár Rácz elsőre még az előtte álló Gajágot találta telibe a felszabadítással, másodjára már ki tudta vágni a labdát.
23′
Okosan tartja a labdát a SZEOL, nem kapkodnak Tóth Ákos tanítványai. Kétgólos előnyben nincs is túl sok okuk erre.
19′
GÓÓÓL!!! Végh Ariel adott be szabadrúgást oldalról, Gajág pedig szinte ugyanoda bólintott, ahova Beretka az ötödik percben! 0-2!
17′
Grünvald fejelt ki a rövid oldali kapufánál állva egy veszélyesen csapódó szögletet, majd az ismételt beadásnál is ő stukkolta ki a labdát a mezőnybe.
16′
Ezúttal maga Ondrejó eresztett meg egy ugyancsak 30 méteres löketet, ami ugyan veszélyesen pattogott, de Kalmár Adrián ismét hárítani tudott.
15′
Ondrejó készített le Beretka elé, aki 30-ról sem volt rest tüzelni. Kalmárnak nyújtóznia kellett, hogy kitolja a bal alsó elől a lapos, de erős kísérletet.
13′
Gajág ígéretesen indította külsővel Beretkát, az átadás viszont csak épp annyival lett hosszabb a kelleténél, hogy a csatár már nem tudta befutni az alapvonal előtt.
12′
A gól, illetve az első percek kezdeti rohanása után normalizálódni látszik az iram. Mindkét fél törekszik a labdatartásra, illetve az abból való építkezésre, aminek egyelőre mezőnybeli küzdelem az eredménye.
6′
Kis híján ott a válasz! Rácz beragadt, így lesállás nélkül el tudott lépni az egyik hazai támadó, Leindler ugyanakkor magabiztosan fogta a tizenhatos sarkáról érkező lövést.
5′
GÓÓÓL!!! Az első percekben alig-alig találkoztak a labdával a Pest megyeiek, aminek most meg is lett az eredménye! Grünvald ívelt fel egy labdát balról, Beretka pedig a tizenegyespont környékéről mesterien csúsztatott a jobb felső sarokba! 0-1!
1′
Rögtön két hazai faulttal kezdődött a meccs, másodjára Beretkát vágták fel a tizenhatos sarkánál. Bár az ezt követő beadást még tisztázták a védők, Végh Ariel ismételhetett a kipattanóból. Beívelése Forrót találta meg a hosszún, aki a középre berobbanó Buzási hozta volna helyzetbe, Kalmár azonban kivetődve lelopta a labdát a szegedi lábáról.
1′
A SZEOL játékosai ezúttal az idegenbeli, fehér színű mezüket viselik, ők kezdték a találkozót is. A vendéglátók kék dresszben pompáznak.

16.25: Üdvözöljük olvasóinkat, a csapatok már befejezték a melegítést, hamarosan kezdődik a találkozó. A hazaiak négy sikeresen megvívott mérkőzés után kaptak ki ismét a múlt hétvégén, remélhetőleg ma egy újabb, ezúttal negatív sorozattá alakul az eredménysoruk. Hogy ez így legyen, abban Tóth Ákos vezetőedzőnek a kezdőcsapaton túl csereként Huszárik Zsolt, Maksimovic Nikola, Kormányos Kolos, Fülöp Tibor, Varga Richárd és a kapus Szabó Gergő segíthet.

A mérkőzés Bereczki Miklós sípjelére 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Kiváló játékkal verte három-nullra a SZEOL a Dunaharaszti MTK-t idegenben – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=569234

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 13.

Sport

A PSG és Stas Skube is Szegedre jön a csoportkörben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A PSG és a Flensburg ismét Szegedre látogat, visszavághat Pick a Vardarnak.

Tovább olvasom

Sport

Délután kézilabda BL-sorsolás – jön az új lebonyolítás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szinte minden változik a Bajnok Ligája lebonyolításában,az  állandóságot a csapatok és a négyes döntő jelenti.  echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Sport

Zsótér Donát távozik Újpestről

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A szegedi születésű támadó középpályás szerződése lejárt, klubja pedig nem hosszabbított.

Tovább olvasom

Aktuál