Labdarúgás: a hétvége teljes Csongrád megyei programja + TABELLÁK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

morahalom_algyo_mj 010

Teljes fordulót rendeznek a megyei I., II., III. és IV. osztályban, részletes program cikkünkben!

Az Algyő a Mórahalmot fogadja a megye élvonalában, ez lesz a forduló rangadója, de ugyancsak izgalmasnak ígérkezik az FK 1899 Szeged makói vendégjátéka. A megye I-ben rendeznek további két pikáns párharcot is, az UTC az Újszentivánnal, a Szőreg pedig a Tiszaszigettel meccsel, ezek mindig presztízscsaták, ezúttal is így lesz!

Online

Szombaton 16 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Budaörs – Szeged 2011-Grosics Akadémia NB II-es és a SZEOL SC – ESMTK NB III-as mérkőzésről. Vasárnap 10 órakor a Pázsit – Mártély megye III-as, 16 órakor a Szőregi RSE – Tiszasziget SE megye I-es derbiről lesz online. Tartsanak velünk!

Keretes írásunkban arról tájékozódhatnak, melyik összecsapásokról jelentkezünk élő, online közvetítéssel, fotókkal. Ezúttal is előzetesekkel jelentkezünk azokról a megye I-es bajnokikról, melyeket közvetítünk. A hétvége folyamán pedig nem maradhatnak el a részletes összefoglalók sem a kiemelt csatáról, illetve szélsebesen jelentkezünk a friss eredményekkel, tabellákkal is, ahogy már megszokták, megszerették.

A SZEGEDma.hu természetesen továbbra is minden részletre kiterjedően, frissen informálja olvasóit a történésekről. Ha velünk tart, semmiről sem marad le!

A megyei I. osztály 6. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 16.00: Szegedi VSE – Ásotthalom TE, Mindszent SE – Kisteleki TE, Ujszegedi TC – Újszentiván SE, Tápé ESK – Szentesi Kinizsi SZITE, Algyő SK – Mórahalom VSE, Makó FC – FK 1899 Szeged.
Szeptember 20. (vasárnap) 16.00: Sándorfalva SK – Csongrád TSE, Szőregi RSE – Tiszasziget SE. A Szeged 2011 B szabadnapos.
Az U19-es meccsek 13.45-kor kezdődnek. A SZVSE nem indított ificsapatot.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szeged 2011 B 5 5 0 0 28 0 28 15
2. Algyő SK 5 5 0 0 22 5 17 15
3. Makó FC 5 4 1 0 18 4 14 13
4. Ásotthalom TE 5 3 1 1 19 9 10 10
5. Szegedi VSE 4 3 0 1 13 4 9 9
6. Sándorfalva SK 5 2 1 2 5 8 -3 7
7. Mórahalom VSE 4 2 0 2 7 3 4 6
8. Szentesi Kinizsi 5 2 0 3 7 8 -1 6
9. Kisteleki TE 5 2 0 3 8 10 -2 6
10. Csongrád TSE 4 2 0 2 4 8 -4 6
11. Tápé ESK 5 1 2 2 8 14 -6 5
12. Tiszasziget SE 5 1 1 3 10 13 -3 4
13. FK 1899 Szeged 4 1 1 2 4 7 -3 4
14. Szőregi RSE 5 1 0 4 7 19 -12 3
15. Ujszegedi TC 5 1 0 4 3 17 -14 3
16. Mindszent SE 4 1 0 3 4 22 -18 3
17. Újszentiván SE 5 0 1 4 5 21 -16 1

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szentesi Kinizsi 5 5 0 0 30 4 26 15
2. Makó FC 5 4 0 1 28 4 24 12
3. Mórahalom VSE 4 3 0 1 21 11 10 9
4. FK 1899 Szeged 4 3 0 1 14 7 7 9
5. Ujszegedi TC 4 2 1 1 11 12 -1 7
6. Ásotthalom TE 5 2 1 2 13 16 -3 7
7. Újszentiván SE 4 2 0 2 25 10 15 6
8. Algyő SK 5 2 0 3 16 10 6 6
9. Mindszent SE 3 2 0 1 13 9 4 6
10. Szeged 2011 B 3 2 0 1 10 6 4 6
11. Kisteleki TE 5 2 0 3 10 24 -14 6
12. Tiszasziget SE 3 1 1 1 6 12 -6 4
13. Baks-Tápé 4 0 1 3 8 16 -8 1
14. Szőregi RSE 3 0 0 3 4 21 -17 0
15. Csongrád TSE 3 0 0 3 5 22 -17 0
16. Sándorfalva SK 4 0 0 4 6 36 -30 0

A megyei II. osztály 5. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 16.30: Székkutas – Deszk, Baktó-Petőfitelep – Apátfalva, Balástya – Nagymágocs.
Szeptember 20. (vasárnap) 16.30: Csanytelek – Kiskundorozsma, Zsombó – Bordány, Csengele – Móravárosi Kinizsi, Üllés – Tömörkény, HFC II. – St. Mihály FC.
Az U19-es meccsek 14.15-kor kezdődnek. A Baktó-Petőfitelep, a Móravárosi Kinizsi és a HFC II. nem indított ificsapatot.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. HFC II. 4 4 0 0 23 4 19 12
2. Kiskundorozsma 4 4 0 0 11 1 10 12
3. Üllés 4 4 0 0 12 4 8 12
4. Székkutas 4 3 0 1 8 4 4 9
5. Csengele 4 2 1 1 11 10 1 7
6. Csanytelek 4 1 3 0 6 5 1 6
7. Apátfalva 4 1 2 1 6 6 0 5
8. Deszk 4 1 1 2 16 11 5 4
9. Bordány 4 1 1 2 4 4 0 4
10. Móravárosi Kinizsi 4 1 1 2 7 9 -2 4
11. Tömörkény 4 1 1 2 5 9 -4 4
12. Baktó-Petőfitelep 4 1 1 2 4 15 -11 4
13. Zsombó 4 1 0 3 9 17 -8 3
14. Nagymágocs 4 1 0 3 5 14 -9 3
15. St. Mihály FC 4 0 1 3 4 9 -5 1
16. Balástya 4 0 0 4 6 15 -9 0

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés 4 4 0 0 20 3 17 12
2. Csanytelek 4 3 1 0 27 3 24 10
3. Csengele 4 2 1 1 20 8 12 7
4. Balástya 3 2 0 1 7 5 2 6
5. Kiskundorozsma 3 1 1 1 14 10 4 4
6. Deszk 2 1 0 1 5 5 0 3
7. Nagymágocs 2 1 0 1 4 4 0 3
8. Bordány 3 1 0 2 6 7 -1 3
9. Zsombó 3 1 0 2 8 11 -3 3
10. Székkutas 4 1 0 3 6 16 -10 3
11. Tömörkény 2 1 0 1 5 20 -15 3
12. St. Mihály FC 3 0 1 2 2 8 -6 1
13. Apátfalva 3 0 0 3 3 27 -24 0

A megyei III. osztály Homokháti csoport 5. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 16.30: Balotaszállás – Baks, IKV Alsóváros – Mórahalom II., St. Mihály FC II. – Ásotthalom II., Csongrád II. – USC Tanárképző.
Szeptember 20. (vasárnap) 16.30: Pusztamérges – Sándorfalva II., Algyő II. – Röszke, Forráskút – Zákányszék, Ruzsa – Bordány II.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csongrád II. 4 4 0 0 17 3 14 12
2. Ruzsa 4 3 0 1 14 5 9 9
3. Sándorfalva II. 4 3 0 1 13 4 9 9
4. Bordány II. 4 3 0 1 16 8 8 9
5. Balotaszállás 4 3 0 1 12 8 4 9
6. Mórahalom II. 2 2 0 0 8 2 6 6
7. Baks 4 2 0 2 8 6 2 6
8. Algyő II. 4 2 0 2 9 8 1 6
9. Forráskút 4 2 0 2 8 11 -3 6
10. Ásotthalom II. 4 2 0 2 7 13 -6 6
11. Pusztamérges 4 1 0 3 7 7 0 3
12. IKV Alsóváros 3 1 0 2 5 10 -5 3
13. Röszke 4 1 0 3 7 13 -6 3
14. USC Tanárképző 2 0 0 2 3 11 -8 0
15. St. Mihály FC II. 3 0 0 3 2 11 -9 0
16. Zákányszék 4 0 0 4 3 19 -16 0

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 5. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 14.30: Csongrád III. – Szikáncs. 16.30: Fábiánsebestyén – FK 1899 Szeged II., Pitvaros – Földeák, Kiszombor – SZVSE II., Csanádpalota – Makó II., Kübekháza – Deszk II.
Szeptember 20. (vasárnap) 10.00: Pázsit – Mártély. 16.30: Székkutas II. – Szegvár.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Pitvaros 4 4 0 0 14 3 11 12
2. Fábiánsebestyén 4 3 1 0 12 4 8 10
3. Csongrád III. 4 3 0 1 15 8 7 9
4. Földeák 4 3 0 1 10 7 3 9
5. Mártély 4 2 1 1 11 8 3 7
6. Pázsit 4 2 1 1 5 4 1 7
7. Kiszombor 4 2 0 2 19 9 10 6
8. SZVSE II. 4 2 0 2 13 3 10 6
9. Makó II. 3 2 0 1 9 5 4 6
10. FK 1899 Szeged II. 4 2 0 2 14 15 -1 6
11. Székkutas II. 4 2 0 2 6 12 -6 6
12. Szikáncs 3 1 0 2 4 7 -3 3
13. Csanádpalota 4 1 0 3 8 14 -6 3
14. Kübekháza 4 0 1 3 4 22 -18 1
15. Deszk II. 4 0 0 4 3 14 -11 0
16. Szegvár 4 0 0 4 2 13 -11 0

A megyei IV. osztály Keleti csoport 3. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 16.30: Szőreg II. – Nagylak, Rock Klub – Maroslele.
Szeptember 20. (vasárnap) 16.30: Földeák U19 – Gyálarét 2015, Baktó-Petőfitelep II. – KEAC, Maros-menti UFC – Szikáncs II. A Móravárosi Kinizsi II. szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Maroslele 2 2 0 0 9 2 7 6
2. Maros-menti UFC 2 2 0 0 4 1 3 6
3. Szikáncs II. 2 1 1 0 4 1 3 4
4. Szőreg II. 2 1 0 1 5 4 1 3
5. Móraváros II. 2 0 2 0 3 3 0 2
6. Rock Klub 1 0 1 0 3 3 0 1
7. Nagylak 1 0 1 0 2 2 0 1
8. Baktó-Petőfitelep II. 2 0 1 1 4 5 -1 1
9. KEAC 1 0 0 1 0 2 -2 0
10. Gyálarét 2015 2 0 0 2 2 7 -5 0
11. Földeák U19 1 0 0 1 1 7 -6 0
12. Contitech Gumigyár 0 0 0 0 0 0 0 0

A megyei IV. osztály Nyugati csoport 3. fordulójában:

Szeptember 19. (szombat) 16.30: Dóc – Zsombó II., Ópusztaszer – Derekegyház, Csanytelek II. – Szatymaz, Üllés II. – Tömörkény II.
Szeptember 20. (vasárnap) 16.30: Öttömös – Baks II.-Pusztaszer, Domaszék – Eperjes.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Dóc 2 2 0 0 12 0 12 6
2. Szatymaz 2 2 0 0 10 1 9 6
3. Derekegyház 2 2 0 0 8 3 5 6
4. Üllés II. 1 1 0 0 10 0 10 3
5. Zsombó II. 2 1 0 1 6 4 2 3
6. Domaszék 1 1 0 0 4 2 2 3
7. Csanytelek II. 2 1 0 1 6 6 0 3
8. Ópusztaszer 2 1 0 1 3 5 -2 3
9. Baks II.-Pusztaszer 2 0 0 2 2 8 -6 0
10. Tömörkény II. 2 0 0 2 1 7 -6 0
11. Öttömös 2 0 0 2 1 10 -9 0
12. Eperjes 2 0 0 2 0 17 -17 0

FOCIFANOK! A hétvége teljes megyei programja ITT: http://szegedma.hu/?p=571083

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 18.

Előző sztori

Röszkénél nyugalom van, de a horvát határon egyre nő a feszültség + FOTÓK

Következő sztori

Cselgáncs: eredményes napot zártak Algyőn a judokák + FOTÓK