Fogyasztóvédelmi szakmai nap a Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző iskolájában

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

fogyasztovedok2

Sikeres Fogyasztóvédelmi szakmai napot tartott szeptember 25-én a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének (FOME) Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodája és a Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző iskolája.

A július 1-étől a NGM fenntartásába átkerült intézmény partnereivel olyan tevékenységet valósított meg –elsősorban szakmai órák keretében – amely nagy mértékben támogatja a leendő aktív fogyasztók formálását, a fiatalok képességeinek kibontakoztatását.

A FOME és a Szegedi SZC Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája – ahogyan a Gazdasági Versenyhivatal is – kiemelt célként tekint a fiatal fogyasztók védelmére, tájékoztatására. A fogyasztóvédelmi szakmai nap célja a középiskolások fogyasztóvédelmi és versenyjogi ismereteinek növelése, így a versenykultúra és a minél tudatosabb vásárlói döntéshozatal támogatása.

„Örömmel vettük az iroda megkeresését a szakmai nap ötletével, hiszen mindig törekedtünk aktív kapcsolatot ápolni a gazdasági élet szereplőivel. A színvonalas közgazdasági képzéshez elengedhetetlen az életszerű, gyakorlati ismeretek átadása, amihez hozzájárulnak ezek a találkozók. A fogyasztóvédelem kérdése pedig ezt a korosztályt különösen érinti, hiszen az életkoruk és a sokszor hiányos ismereteik miatt hátrányuk származhat a tájékozatlanságukból. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék az érdekképviseleti lehetőségeket, azt, hogy honnan tudnak segítséget kérni, ha baj van.” fogalmazott Bereczné Juracsek Marianna közgazdász szakmai igazgatóhelyettes.

A Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat szakemberei közel 130 fiatallal találkoztak. Előadásaik során felgöngyölítettek fogyasztói jogvitákat, utánanéztek visszautasíthatatlan ajánlatoknak, felmerülő kérdésekben adtak iránymutatást és alkalom nyílt a szakértők és fogyasztók közötti közvetlen eszmecserére is.

A szakmai nap legfontosabb témái az internetes vásárlások, a megtévesztő reklámok, a szavatosság és jótállás, a gazdasági erőfölény-kartell voltak.

A fogyasztóvédők számára fontosak a fiatalok – Fogyasztóvédelmi tanácsadás a Kőrösyben

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) egy 12 éves szakmai tapasztalattal rendelkező civil szervezet, melynek célja a fogyasztók jogi védelme és az ehhez kapcsolódó tevékenységek támogatása. Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodáit az egyesület (a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával) tavaly hozta létre öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött. Szakértőik oktatnak egyetemeken, részt vesznek békéltető testületek munkájában, és ellátják a klasszikus fogyasztóvédelmi területeken is érdekvédelmi és feltáró tevékenységet és nem utolsó sorban támogatják a tisztességes versenyfeltételek kialakulását és fenntartását. Céljuk, hogy szakszerű válaszokat és tanácsot adjanak fogyasztói kérdésekre. Aki online (info@fogyasztovedok.hu) vagy személyesen felkeresi a GVTI csapat irodáit (6721 Szeged, Szilágyi utca 2.), azoknak díjmentesen adnak tanácsot, akár a szerződés megkötése előtt, akár azután, hogy a probléma házhoz állt. Az egyénre szabott, teljeskörű tanácsadáson túl segítenek, jogérvényesítési kérdésekben is.

Default thumbnail
Előző sztori

Október 4-én nyílik a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Következő sztori

Konferencia a bevándorlásról: „Úgy kell kialakítanunk a véleményünket, hogy később se szégyelljük azt” (FRISSÍTVE)

Legutóbbi hasonló cikkek