Botka: Andy Vajna rendezte a röszkei zavargásokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

mszp_sajttaj01kf

Tóbiás József és Botka László tartott sajtótájékoztatót a migránskérdésben. Botka szerint a kormány szándékosan generálja a problémát.

Két napos frakcióülést tartott a Magyar Szocialista Párt Szegeden, ahol a migránskérdés mellett a frakció őszi és téli tervei is előkerültek, a sajtótájékoztatón azonban legfőképpen az előbbiről volt szó.

Tóbiás József, az MSZP elnöke és frakcióvezetője szerint az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, csupán pár tucat menekült dobálta kövekkel a rendőröket, az egyenruhásokat pedig a kormány elhibázott döntései miatt küldtek a határhoz. „A szomszédos államokkal folytatott diplomáciai háború hosszútávon fog problémát jelenteni, európai barátaink is elfordulnak tőlünk. Vajon a kormány megtett-e mindent a szerb és a magyar kormány közös stratégiájáért? – kérdezte Tóbiás. „Közös európai megoldás kell, amely közép- és hosszútávon is működőképes” – vélekedett a politikus, aki örül, hogy a kormány is ez irányba tett lépéseket Görögország határvédelme érdekében, s reméli, hogy kiterjed Magyarországra is ez.

„Az elmúlt kilenc hónap rossz kormányzati intézkedései vezettek kialakult helyzethez” – mondta a frakcióvezető. „Ma a magyar rendőrök olyan helyen teljesítenek szolgálatot, ahol a magyar emberek alapvető biztonság érzete sérülhet, ezért elvárom, hogy a miniszterelnök tájékoztasson minket a kialakult helyzetről, megoldási javaslatairól” – szólította fel pártja nevében Orbán Viktort Tóbiás. Azt ígérte, a szocialisták támogatják a kormányt, ha olyan javaslattal áll elő, amely európai közös megoldást hoz.

mszp_sajttaj02kf

„Vitán felül áll, hogy nekünk van a legtöbb személyes tapasztalatunk arról, hogy mit jelent ez a migrációs hullám” – állította a szegediek nevében Botka László.

„A magyar emberek két dolgot nem akarnak pártállástól és világnézettől függetlenül: nagyszámú bevándorlót, s nem akarnak olyan kormányt, akik az életüket mentő, háborús övezetből érkező menekültekkel embertelenül bánik” – mondta a szegedi polgármester.

„Azonban Magyarországon nincs bevándorlási válság, mert nem akar egyetlen ember sem közülük letelepedni nálunk. Ma a Fidesz-kormány az embertelenség szimbóluma a világban, mert nem tartjuk be a genfi konvenciókat és a legősibb civilizációs szabályt, azt, hogy a keresztény európai embernek segítséget kell nyújtania mindenkinek, aki bajba jutott” – beszélt tőle szokatlan módon Európa keresztény gyökereiről Botka László.

„Ez a helyzet nem az elmúlt néhány hónapban alakult ki, januárban naponta ezerötszáz-kétezer migráns érkezett, de akkor két különbség volt: a magyar hatóságok tökéletesen kezelték a problémát és gazdasági bevándorlókról, koszovóiakról volt szó az érkezők többsége esetében” – mondta az MSZP-s polgármester. Szerinte szándékosan generálja a konfliktusokat a kormány, mert a plakátkampánnyal párhuzamosan elkezdtek alulteljesítésre utasítani a hatóságokat, s a káosz csak a MigSzol önkéntesei miatt nem alakult ki Szegeden, akik étellel, itallal és információval látták el a migránsokat.

„A kormány szándéka egyértelműen a káosz és a félelem növelése volt, de Szegeden ennek ellenére nem volt konfliktus a migránsok számának növekedésével, egyetlen egy bűncselekményt sem követtek el a menekültek” – állította Botka László. Úgy gondolja, ha a kormány felelősségteljesen lépett volna fel, meg tudta volna csinálni a regisztrációt, a migránsok pedig együttműködtek volna, mert egyetlen céljuk áthaladni az országon, s minél kevesebbet Szegeden tartózkodni.

„Most pedig előállították ezt a nagyszerű TV-filmet, amit megnézhettünk a televízióban, gondolom Andy Vajna rendezte, amelyben hőskormányunk védi a hont az agresszív migránsokkal szemben” – mondta az MSZP választmányi elnöke a tegnapi röszkei zavargásokról, ahol 14 rendőr sérült meg. Botka szerint csupán az MSZP öt pontból álló javaslatát kellett volna elfogadni, s megoldódott volna minden probléma.

Szándékosan generálja a konfliktusokat a kormány, most pedig előállították ezt a nagyszerű TV-filmet, amit megnézhettünk…

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. szeptember 17.

Default thumbnail
Előző sztori

Tizenkét év fegyházra ítélték a nevelt lányával fajtalankodó kiskunhalasi férfit

Default thumbnail
Következő sztori

Rendőrkézen a szegedi fegyveres rablás másik gyanúsítottja

Legutóbbi hasonló cikkek