/

„Van munka, csak mindenki a nagy lóvét akarja” – szakmunkás szemmel

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

szakmunkas_02„Segítség! Ajánljatok egy jó szakembert, aki nem túl drágán, de minél előbb meg tudja csinálni a bojleremet! Kóklerek kíméljenek!” Olyan nehéz manapság mesterembert találni, hogy csak személyes ajánlás útján csörgetik fel a szakikat a lakásfelújítás előtt állók? Csak Mekk Elekek hirdetnek a helyi Szuperinfóban, a „jó szakemberek” már ajánlás útján kerülnek kapcsolatba a megrendelővel?

A fenti felhívásban két fontos kikötést tesz a segítségre szoruló ismerős, amitől minden szakember sikítva teszi le a telefont: a „nem túl drágán” és a „minél előbb”. Az idő márpedig pénz. Egyrészt a szakértelmet meg kell fizetni, másrészt, a mester minőségi munkát végez, ezért bizonyosan sorban állnak nála időpontért a megrendelők.

Érti és testközelből ismeri az idézett problémát a több mint 30 éve a szakmában dolgozó villanyszerelő szakember – aki csak neve mellőzésével kívánt nyilatkozni hírportálunknak – és Rusz Roland, aki nemrég hagyta ott az iskolapadot, jelenleg hegesztőként dolgozik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium minden évben nyilvánosságra hozza a hiányszakmák megyénként listáját. Csongrád megyében a legfrissebb adatok szerint ácsból, eladóból, épület- és szerkezetlakatosból, gépi forgácsolóból, húsipari termékgyártóból, kőműves és hidegburkolóból, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelőből, mechatronikus-karbantartóból, mezőgazdasági gépészből, női szabóból, villanyszerelőből és kertészből van a legkevesebb.

Magyarországon a munkaadók 47 százaléka küzd szakemberhiánnyal a ManpowerGroup 2015-ös éves tehetség felmérése szerint, a legnehezebben betölthető munkakörök egyike pedig éppen a szakmunkásoké. Őket követik rögtön második helyen a sofőrök, majd a mérnökök, az orvosok viszont „csak” a hetedik hellyel kerültek fel a tízes listára. Hazánkban a felnőtt lakosság 30 százaléka érettségit nem adó szakiskolában, vagyis szakmunkásképzőben szerzett végzettséget. A pályaválasztás előtt álló diákok ma már zsákutcaként tekintenek a szakiskolákra, elég csak arra gondolni, hogy a „jó” tanulók gimnáziumban, a „rosszak” pedig szakiskolában tanulhatnak tovább. Így megy ez már évtizedek óta.

A szakmunkásképzés alulértékelt, a diákok 3 év után záróvizsgáznak, ha pedig szerencséjük van, inasként mesterember mellett is dolgozhatnak. Ehhez valóban szükség van Fortuna közbenjárására, egy jó oktató szárnyai alatt viszont élesben sajátíthatják el a szakma fogásait. „A szakmunkásképzés színvonala visszaesett az elmúlt években. Tisztelet a kivételnek, de a legtöbb iskolában a gyakorló tanműhely ellenére sem nyúlhatnak a gyerekek azokhoz az eszközökhöz, melyeket később használni fognak munkájuk során. Megtanulják az alapokat elméletben, ha a tanár olyan, akkor leemel egyet az ezeréves gépek közül a polcról.

Nem a gyerekek hibája, hogy nem tudnak piacképest tudást szerezni az iskolában, legalábbis én így látom. Valahogy a képzésben kellene betömni a lyukakat” – üti fel az alapproblémát a villanyszerelő.

szakmunkas_01

A fentiekből adódóan elrettentő lehetőségként lebeg a végzős nyolcadikosok feje felett a szakiskola, pedig nem volt ez mindig így. Erről a fiatal hegesztőnek is megvan a véleménye: „manapság azt sulykolják az emberbe, hogy bármi lehetsz, de inkább legyél egyetemista, mert diplomával jól kereshetsz. Ne érts félre, nem az egyetemistákat akarom leszólni. Szerintem a világ csak úgy működik jól és egy cég is, ha van mérnök, aki megtervezi a dolgokat, van biztonsági őr, takarító, szakmunkás. Ergo mindegyikre szükség van. A legtöbb fiatalt nem is érdekli, csak éppen lehet oda vették fel. De valójában, hogy is várhatjuk el egy tizenévestől, hogy eldöntse, mit akar majd egész életében csinálni. Azok közül sem mindenkit érdekel a szakma, akiknek sikerül elhelyezkednie. Ezen van a hangsúly. Az első szakmámban rém rossz oktatást kaptam. A vizsgák jól sikerültek, de elhelyezkedni se tudtam benne. És őszintén, nem is merek. A másik szakmámban tanultakat már az első munkahelyemen tudtam használni”. Rusz Roland meglátása szerint az érdemnek két oldala van, egyrészt vannak azok a fiatalok, akik végighülyéskedik a tanulóéveket, másrészt azok az iskolák, ahol az oktatók húzzák le a képzés színvonalát. „Tény, hogy munka közben tanul legjobban az ember, de amikor szinte a nulláról kell kezdenie, az kicsit gáz” – tette hozzá.

Az idősebb generációs szakemberek sem jelentenek feltétlenül garanciát a minőségre, még ha számtalanszor is hallani, hogy a fiatalok tőlük sajátíthatják el a szakma csínját-bínját. „Sajnos találkoztam már olyan hegesztő kollégával, aki apám lehetett volna, de szerintem csak a betanított munka lenne neki való. Nem korosztály függvénye a jó szaktudás, sajnos az idősebb generáció sokszor nem akar lépést tartani az újdonságokkal, nem is konyít hozzá.

Számos olyan sztorit hallottam, hogy régen azt tartották: csak addig tartson ki az épület, a fémszerkezet vagy a bútor, amíg át nem adják. Ez sok helyen még ma is megvan” – fűzte tovább Rusz.

Az általunk megkérdezett villanyszerelő szakember szerint a 1990-es évek elején többet keresett, mint hasonló korú társai, akik gimnáziumban majd főiskolán folytatták tovább tanulmányaikat. Idővel a bérek megcserélődtek, egyre kevésbé volt vonzó a szakmunkásképző a fiatalok körében, amire csak rakódtak a néhány bekezdéssel feljebb vázolt problémák. „Van munka, csak mindenki a nagy lóvét akarja” – ez Rusz meglátása. Hegesztőként rengeteg hirdetéssel találkozik, ahol nettó 1400-1500 forintos órabért kínálnak a fejvadászok, ami a fémiparban egyre felkapottabb munkatoborzási módszer. „Az AVI hegesztő a szakma csúcsa, művészet. Egy ilyen hirdetésen nagyon kicsi esélye van egy kezdőnek. Jobban járna a kezdő, ha először egy kisebb fizetést ígérő céghez megy el. Ez azt is jelenti, hogy a cég nem prosperál, azaz kisebb volumenű a munka, kisebb tudást igénylő embereket engedhetik meg maguknak.”

szakmunkas_03

Akárcsak az üzleti életben, úgy az építőiparban dolgozók között is a kapcsolatépítésen múlik minden, s ezzel már vissza is értünk kiindulópontunkhoz, vagyis: a személyes kapcsolatok létfontosságához. „Számtalanszor hívnak fel azzal, hogy máról holnapra kell valamit megcsinálnom. Azon szoktam élcelődni, hogy legjobb lenne nekik, ha már az előtt készen lennék a munkával, hogy felhívtak volna. Sajnos nem tudom mindenki kívánságát egyszerre teljesíteni, ilyenkor persze megsértődnek. Meg kell érteni, hogy ez a szakma nem ügyeletes, csak előre leegyeztetett időpontban tudunk kimenni a megrendelőhöz” – vette át a szót a villanyszerelő mester.

Kóklereket márpedig senki sem akar közel engedi a házához, az egyszeri lakásfelújító is inkább az 1-2 éves tapasztalatra hagyatkozik.

A pályakezdők csak elhivatottságukkal és nyomulással képesek lerázni magukról az újoncok bélyegét. „Én úgy voltam vele, hogy valahol muszáj elkezdeni, de ezzel esélyt se adnak. Egy darabig csak ültem és vártam, míg meg nem elégeltem és elkezdtem bízni magamban. Felhívtam egy hirdetést. Kérdezték: hol dolgoztam előtte. Mondtam: ebben a szakmában pályakezdő vagyok, de megvan minden papírom. A munkáltató ellenkezni akart. Megmondtam, hogy végül is a próbamunka megmutatja mit tudok. Utána úgyis 3 hónap próbaidővel vesz fel. Meggyőztem.”

Olyan nehéz manapság mesterembert találni, hogy csak személyes ajánlás útján csörgetik fel a szakikat a lakásfelújítás előtt állók?KLIKK: http://szegedma.hu/?p=560231

Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 17.

Előző sztori

Hotelt nyitottam a kisszobában – az Airbnb Szegeden is megjelent

Default thumbnail
Következő sztori

Felkészültek a hidegebb időjárásra a tranzitzónák

Legutóbbi hasonló cikkek