Ajkán folytatódik a másodosztályú bajnokság a Szeged 2011-Grosics Akadémia számára. Germán Tamásék számára mindössze 28 percnyi játék jutott hazai pályán, így ismét idegenből csennének pontokat a hétvégi fordulóban.
Mindössze 28 percet töltött a pályán a Szeged 2011-Grosics Akadémia az elmúlt fordulóban, hiszen a Soroksár elleni találkozót Berger József játékvezető a vihar miatt előbb félbeszakította, majd le is fújta. A Szeged-Grosics szeptember ötödikén szerette volna pótolni a találkozót, amelyet a szabályok értelmében annak ellenére, hogy 1-0-ra vezetett Klausz László együttese, 0-0-ról, az első perctől újra kell majd játszani, azonban ebbe a dátumba a Soroksár nem egyezett bele, így végül hét közben, szeptember 16-án, csap össze újra a két fél a gyulai Grosics Akadémián. Ezzel igen sűrű hetek előtt áll majd a gárda, hiszen egy héttel később ismét heti két meccs vár majd Oláh Lórántékra, hiszen a keddi sorsolást követően eldőlt: szeptember 23-án, szerdán a szomszédos Várfürdő-Gyulai Termál FC a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé jutásért játszanak a szegediek. Szombaton azonban ahhoz az Ajkához látogat a Szeged-Grosics, amely rossz formában van, hiszen az elmúlt három mérkőzését egyaránt elvesztette, ráadásul gólt sem sikerült rúgnia a Szolnok, a Csákvár és a Gyirmót ellenében – viszont az első fordulóban a Sopront 3-1-re verték az ajkaiak, így három ponttal közvetlen a Szeged-Grosics mögött, a 12. helyen állnak a tabellán. Az Ajkánál elég nagy volt a vándorlás a nyáron: 12 érkező mellett 11 távozót is feljegyezhetünk a Veszprém megyei gárdánál, az érkezők közül a legnagyobb név talán azé a Gőcze Gergőé, aki az előző idényben az NB I-es Pécs kapuját is védte.
Online
Szombaton 19 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az FC Ajka – Szeged 2011-Grosics Akadémia másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá Szeged!
„Nehezebb mérkőzés vár ránk Ajkán, mint a Soroksár elleni lett volna, ha be tudtuk volna fejezni a mérkőzést. Láttam két arcát is az Ajkának, egy a támadó szellemben futballozó, meg egy nagyon védekező arcát is a Gyirmót ellen. Úgy gondolom, ellenünk is a játékos oldalukat fogják megmutatni, de fel fogjuk velük venni a versenyt” – fogalmazott portálunknak Klausz László, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője a szombati találkozó előtt.
Ahogy azt a tréner hozzátette, tekintettel arra, hogy szombaton nem tudták végigjátszani a mérkőzést, így hétfőn is edzést vezényelt a csapatnak, nem volt pihenő. Más különösebb zavart nem okozott ez a gárda életében, természetesen Klausz László is sajnálja, hogy nem tudták befejezni a Soroksár elleni mérkőzést, hiszen kapujuk elé tudták szögezni ellenfelüket, és mindenképpen jobb lett úgy eltölteniük a hétvégét, hogy a három pont már a zsebükben van.
A Szeged 2011-Grosics Akadémia keretéből csupán az eltiltott Tóth Gábor fog hiányozni szombaton, a védő a nyitófordulóban kapott piros lapja utáni öt meccses eltiltását tölti szombaton is.
A Szeged-Grosics várható kerete:
Molnár F., Szántai (kapusok), Áchim, Andorka, Balogh M., Berde, Farkas, Geiger, Germán, Hegedűs, Király, Mészáros M., Oláh G., Oláh L., Pászka, Szabó P., Veselinov, Zabari, Zelenyánszki.
Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén (2015. május 2.)
FC Ajka – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 – 0 (1-0)
Ajka, 300 néző. Vezeti: Böcskei Balázs (Hoffbauer Roland, Péter Tamás)
Ajka: Jánosa – Asztalos, Beszterczei, Császár, Zámbó, Csordás (Lattenstein, 67′), Köles, Szabó Zs. (Böcsföldi, 84′), Varga (Nagy, 75′), Major, Sowunmi. Vezetőedző: Jákli Péter.
Szeged-Grosics: Szántai – Szabó P., Oláh G. (Polareczki – a szünetben), Mészáros, Farkas, Zelenyánszki, Veselinov, Berde, Fitos (Oláh L., 78′), Hegedűs M. (Hegedűs E., 69′), Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gól: Sowunmi (37′)
Sárga lap: Császár (22′), Sowunmi (86′) ill. Polareczki (66′)
Kiállítva: Veselinov (50′), Szabó P. (52′)
Így játszottak a csapatok az előző fordulóban
FC Ajka-Gyirmót FC Győr 0-3 (0-1)
Ajka, 600 néző. Vezette: Kiss Norbert (Kepe Arnold, Kulman Tamás).
FC Ajka: Gőcze – Kovács G., Császár, Pákai, Gunther, Nagy B. (Zsirai 78′), Horváth A., Besztercei, Lattenstein (Vittman 67′), Major (Sándor 67′).Sowunmi. Vezetőedző: Jákli Péter
Gyirmót FC: Sebők Zs. – Nagy S., Lázár P., Balogh B., Völgyi D., Kiss M., Madarász M., Vass P., Simon András, Paku R. (Bori 69′), Simon Attila (Présinger 82′). Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerző: Simon András (40′), Simon Attila (72′, 88′).
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Soroksár SC 1-0 – a 28. percben vihar miatt félbeszakadt.
Gyula, Grosics Akadémia, 400 néző. Vezette: Berger József (Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő).
Szeged: Szántai – Szabó P., Balogh, Farkas, Mészáros, Berde, Oláh G., Veselinov, Király, Hegedűs, Oláh L. Vezetőedző: Klausz László.
Soroksár: Holczer – Vass, Pandur, Valencsik, Fülöp, Szalánszki, Kapacina, Huszák, Zsivoczky-Pandel, Pál, Szenes. Vezetőedző: Albert Flórián.
Gólszerzők: Király (24′).
Ami a történelmet illeti
Az ember elsőre azt hinné, a nyugat-dunántúli Ajkával szegedi focicsapat – csakúgy, mint a Gyirmóttal vagy éppen a Csákvárral – a legutóbbi NB II-es bajnokságig még sohasem találkozott a múltban… Holott ez nem így van, igaz, jó pár évet, évtizedet vissza kellett lapoznunk az immár 116 éves szegedi futballhistóriában, mire találtunk Ajka-Szeged másodosztályú bajnoki mérkőzést… – írja népszerű honlapján Vitos György, a szegedi futball krónikása.
Közel három évtizede már ennek, amikor Szeged mindenkori legjobb csapata éppen nem az NB I-ben tartózkodott (ez idáig az élvonalban több, mint 50 idényt mondhatnak magukénak a Tisza-partiak!), s az Ajka pedig a 3., 4. vonalból felküzdötte magát az egycsoportos NB II-be…
Az 1987-88. évi NB II-es bajnokságról van szó, ahol az akkortájt még Szeged SC néven játszó alakulat a 3. helyet szerezte meg a Veszprém és a Dunaújváros mögött (ezáltal éppen nem jutott vissza az NB I-be…), míg a vendégek Ajkai Hungalu SC néven a 18. helyen zártak a 20 csapatos bajnokságban, s ezzel kiestek…
A sporttörténeti értékű legelső Ajka-Szeged SC találkozót a dunántúli kisvárosban játszották és 1987. október 25-én a Pataki Tamás által irányított vendégek két gólt is szereztek idegenben, ám az eredmény mégiscsak 1-1 lett, miután az egykori szegedi gólzsák, Deák Ferenc, a népszerű “Deka” szemfüles találatát követően a mérkőzés vége előtt nem sokkal egy belőtt labda Kántor Ferencről a jobb alsó sarokba vágódott, s ezzel a szerencsétlen öngóllal egyenlítettek a hazaiak…
Az 1988. március 27-i szegedi visszavágót a Felső Tisza-parti stadionban játszották és 4000 néző előtt (akkoriban ez bizony, “mini-létszámnak” számított…) a hazai kék-feketék Varga István, dr. Kovács Gábor és Deák Ferenc góljaival simán 3-0-ra verték a kiesés ellen harcoló ajkaiakat!
Több, mint 26 évvel később következett a 3. Szeged-Ajka NB II-es mérkőzés, ezúttal 2014 októberében a gyulai Grosics Akadémián és ez az eredmény már mindenki előtt ismert.
A Nyilas Elek által irányított kék-feketék rutinos csatáruk, Oláh Lóránt góljával szerezték meg a három bajnoki pontot az ajkaiak ellen.
S ezek után – idén tavasszal – a bennmaradásért harcoló hazaiak megszerezték legelső “történelmi” sikerüket a Szegeddel szemben úgy, hogy Nyilas Elek játékosai közül kettőt is kiállított Böcskei Balázs játékvezető… A három pontot jelentő gólt egyébként az egykori válogatott csatár, Thomas Sowunmi szerezte, de mielőtt kiegyenlítettek volna a vendégek, a “derék spori” gyorsan lezavarta Veszelinovot(50.p.), majd Szabó Pétert(52.p.) is a pályáról…
Ezúttal viszont a szegedi kék-feketék “írhatnának történelmet” a Veszprém megyei városban: Klausz László irányításával – csakúgy, mint három hete Siófokon – a Szeged először nyerhet NB II-es mérkőzést az ajkaiak otthonában!
Vitos György
Az NB II állása
# | Név | MSZ | GY | D | V | LG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Gyirmót FC Győr | 4 | 3 | 1 | 0 | 7 | 0 | 7 | 10 |
2. | Aqvital FC Csákvár | 4 | 3 | 0 | 1 | 11 | 7 | 4 | 9 |
3. | Szolnoki MÁV FC | 4 | 3 | 0 | 1 | 9 | 5 | 4 | 9 |
4. | Balmazújváros | 4 | 2 | 2 | 0 | 6 | 3 | 3 | 8 |
5. | Mezőkövesd Zsóry | 4 | 2 | 2 | 0 | 5 | 2 | 3 | 8 |
6. | ZTE FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 7 | 3 | 4 | 7 |
7. | SZTK-Erima | 4 | 2 | 1 | 1 | 7 | 6 | 1 | 7 |
8. | Budaörs | 4 | 2 | 1 | 1 | 7 | 7 | 0 | 7 |
9. | Kisvárda | 4 | 2 | 0 | 2 | 9 | 5 | 4 | 6 |
10. | BFC Siófok | 4 | 2 | 0 | 2 | 7 | 6 | 1 | 6 |
11. | Szeged-Grosics | 3 | 1 | 1 | 1 | 2 | 5 | -3 | 4 |
12. | FC Ajka | 4 | 1 | 0 | 3 | 3 | 7 | -4 | 3 |
13. | Dunaújváros | 4 | 1 | 0 | 3 | 5 | 12 | -7 | 3 |
14. | Soproni VSE | 4 | 0 | 1 | 3 | 3 | 7 | -4 | 1 |
15. | Vác FC | 4 | 0 | 0 | 4 | 2 | 7 | -5 | 0 |
16. | Soroksár SC | 3 | 0 | 0 | 3 | 1 | 9 | -8 | 0 |
Ajkán folytatódik a másodosztályú bajnokság a Szeged 2011-Grosics Akadémia számára – KLIKK: http://szegedma.hu/?p=563039
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 28.