Véget ért a felkészülési időszak a MOL-Pick Szeged játékosai számára: Juan Carlos Pastor tanítványai szombaton már éles mérkőzésen lépnek pályára, méghozzá rögtön egy Veszprém elleni rangadóval nyitják az évet Zubai Szabolcsék.
Rögtön egy örökrangadóval indul az új idény a MOL-Pick Szegednek, hiszen szombaton a második Szuperkupa mérkőzésen az MVM Veszprémmel találkozik a gárda, ezúttal a győri Audi Arénában. A Magyar Kézilabda Szövetség által életre hívott sorozat első mérkőzésén tavaly Veszprémben találkoztak a felek, akkor a bakonyiak 33-24-re nyertek, és megnyerték a Szuperkupát.
Mindkét együttesben két új játékos debütálhat a szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzésen: a szegedieknél Thiagus Petrus és Marko Curuvija, míg a Veszprémben Aron Palmarsson és Ivan Sliskovic mutatkozhat be tétmérkőzésen saját együttesében.
Ahogy arról a szegedi klub honlapja beszámol, a csapat pénteken délelőtt utazik el a mérkőzés helyszínére, majd délután edz is egyet a győri csarnokban. A szombati mérkőzésen Vadkerti Attila távozása után először lesz majd csapatkapitány Zubai Szabolcs. A Pickből sérülés miatt hiányozni fog az utánpótlás-világbajnokságon megsérült kapus, Pásztor Imre, akinek az első hírekkel ellentétben nem szakadt el a térdszalagja, így valószínűleg hat hetet kell kihagynia.
„Amit elterveztünk a felkészülési időszakra, azt maradéktalanul elvégeztük. Sokat dolgoztunk, kemény edzéseken vannak túl a fiúk. Kell is a jó alap, mert hihetetlenül erőltetett lesz a tempó a 2015–2016-os idényben. A Bajnokok Ligája új lebonyolítása miatt jóformán szerda-hétvége ritmusban játszunk majd. A nyáron két új játékos érkezett hozzánk, szerencsére gyorsan ment a beilleszkedésük, a brazil Thiagus Petrus és a szerb Marko Curuvija is felvette a ritmust, megismerte a csapat játékát. Jóval nagyobb kerettel dolgozhatunk, így van variálási lehetőségem is” – nyilatkozta a találkozó előtt Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged vezetőedzője.
“Kimondottan csak a hét közepétől készültünk a győri eseményre, hiszen amint említettem, nekünk a fő feladat szeptemberben kezdődik. Egy Szeged–Veszprém csata legyen bármilyen is az, mindig presztízsmeccs, képes hetekre, hónapokra meghatározni a hangulatot. Nagyon bízom benne, hogy végig nyílttá tudjuk tenni a meccset. Riválisunk tovább erősödött, ismét kiváló játékosokat igazolt. Mi is lépünk előre, erősödünk. Hinni kell abban, hogy képesek vagyunk a Veszprémet legyőzni, mert ha ez a hit megvan, akkor képesek leszünk a bravúrra, olyanra, amit már idén a Bajnokok Ligájában bemutattunk” – tette hozzá a szegediek mestere.
A szombaton 16 órakor kezdődő Leier Kézilabda Szuperkupát az M4 Sport élőben közvetíti, a találkozó előtt a nők csapnak össze, ahol a Győr a Ferencvárossal találkozik.
Az idény első tétmeccsén a nagy rivális Veszprém vár a Pickre – részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=563127
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. augusztus 27.